30.fejezet

Csak egy nagy ölelésre vágyom, egy olyanra, ami ha csak egy percre is, de eltüntet minden problémát, és elhiteti, hogy minden rendben lesz annak ellenére, hogy tudom, már most a helyén van minden. Nem kell több, nem vágyom másra, csak egy erős karra, ami megvéd és támogat. Megölel és megnyugtat. Átkarol és védelmez. Figyel rám, ha elbotlanék, és felhúz, ha már úgy érezném, nincs erőm. Akkor talán könnyebb lenne ... néha csak úgy jó lenne egy ölelés. Hiába. Emberek vagyunk.Nem vagyok egyszerű! Csalódtam már olyan emberben, akiben teljesen megbíztam! Nevettem már a könnyeken és könnyeztem a saját nevetésemen! Ütöttek, álltam.. rúgtak tovább tűrtem és nem ejtett rajtam sebet egyetlen pofon sem! Kitéptem a szívem, és oda adtam annak aki nem érdemelte meg! Máskor olyan elől zártam el azt, aki mindent megtenne értem! Megtanultam megbocsájtani a megbocsájthatatlant és elfelejtettem amit más soha nem lenne képes! Segítettem a legrosszabb ellenségemen, de rajtam nem segített senki! Tanultam, és megbuktam.. felálltam aztán újra földre rogytam! Éltem az életem, máskor temettem a lényem! Mégis itt vagyok! Készen arra, hogy megmutassam.. az élet lehet bármily kemény, igen is érdemes végigcsinálni! Reményt adtál. Élni, szeretni, mosolyogni. Rájönni, hogy milyen lényegtelen és felesleges sok minden, hogy nem számít mások mit gondolnak rólunk - úgysem valós.Egész életemben egy boldog, gond nélküli világra vágytam úgy, hogy eszembe sem jutott tenni érte valamit. Csak akartam, mindent, mohón és hálátlanul, csak azt akartam, hogy az ölembe hulljon mindig az, amire vágyok. Aztán később muszáj volt felnőnöm. Meg kellett tanulnom küzdeni, álmodni és teljesíteni. Meg kellett értenem, hogy milyen sokat érnek a szavak, de azt is, hogy a tetteink még ennél is fontosabbak. Megtanultam azt is, hogy ha elesek, fel kell állnom, méltósággal, emelt fővel. Hogy meg kell értenem, a rossz dolgok csak azért történnek velünk, hogy minket tegyenek jobbá. Arra, hogy úgy érezzem sosem szabad feladnom, menni, menni és mennem kell tovább, mindent beleadni, nem összeomlani, bármi is történjék, erősnek maradni akkor is, amikor a legnehezebbnek tűnik. Te segítettél rájönni arra, hogy én ki is vagyok, milyen erős is vagyok valójában. És ezzel reményt adtál úgy igazán élni is! Amit köszönök, és amiért nagyon hálás vagyok!

-Na végre kész vagyunk!.-huppant le Jessie a földre festékesen. Mikor kikerültem a kórházból elég rossz állapotban voltam , de mióta pszichológushoz járok amit az orvosom ajánlott mert hetekig nem szóltam senkihez , de ez most mindegy mert most már boldogabb vagyok. Hiszen úgy is boldog tudok lenni ha nincs valakim. 
-Köszönöm , hogy cseréltünk szobát.-tettem le az ecsetet.
-Szülinapod van és mivel ezért rágod a fülem , ez az ajándékod.-mosolygott rám.
-Legalább most lett egy nagy szobád .-ültem le mellé.
-Az igaz.-nézett rám vigyorogva.-Na gyere takarítsunk ki.-állt fel a barátnőm.

Takarítás után végre berendezhettem az új szobámat ahogy akartam és ahogy elképzeltem. Utána meg elmentem zuhanyozni mert ma van az első kezelésem és nagyon félek tőle. Mivel sokáig lábadoztam és vagy ezerféle gyógyszert adtak , megvárták míg teljesen meggyógyulok  . 
Egyedül nem szeretnék menni ezért Jessie elkísér aminek nagyon örülök.  
-Kész vagy már Brooke?.-kiabált be Jessie.
-Mindjárt!.-törölköztem meg gyorsan és utána magamra tekertem és kimentem .
-Siess mert elfogunk késni.-szólt utánam .
Vágtam egy fintort utána gyorsan felöltöztem és utána kisminkeltem magam , felkötöttem a hajam és már végeztem is.  
-Indulhatunk .-vettem fel a cipőm. Jessie nagyon nagy szerencsével járt Liammel , ugyanis annyira imádják egymást , hogy Liam odaadta Jessienek az autóját amíg távol van mert nem szeretné ha bármi baja essék a barátnőjének . Mondjuk én hülyeségnek tartom , de Jessie "cukinak" tartja, én meg inkább nem szólok bele. 
Beszálltunk a kocsiba , én pedig idegesen kapcsolgattam a rádiót , muszáj valamivel elterelnem a figyelmemet mert nagyon félek . Az igazság az, hogy néha már magammal se merek őszinte lenni. Egyszerűen megijeszt a gondolat, hogy elismerjem azt, hogy néhány dolgon még nem vagyok túl, talán a közeljövőben nem is leszek. Néha úgy érzem hogy egyszerűen csak le szeretnék ülni egy padra és nem gondolni semmire, sem a tegnapra, sem a holnapra, sem a mai napra, sem arra hogy mit kell csinálnom, sem arra hogy mennyi az idő. Csak ülnék és nézném ahogy az emberek élnek. Nézném azt aki lehajtott fejjel megy az utcán, azt aki nyomkodja a telefonját, azt aki párjával sétál, azt aki ül és néz engem. Néz mert ő is azt csinálja amit én. Csodálja a világot, az embereket.
-Hahó Brooke!.-legyezte előttem a kezét Jessie.
-Igen?.-ijedtem meg.
-Megjöttünk.-vizslatott furcsán.
-Máris?.-kérdeztem meglepetten.
-Őő..igen.-nézett rám Jessie.
-Akkor menjünk.-szálltam ki.
Görcsösen léptem a kórházba ami felszakított néhány borzalmas emléket amire én nem akartam visszaemlékezni , de ahogy beléptem minden egyes kép megjelent előttem én meg legszívesebben elfutottam volna jó messzire és utána úgy összekuporodni , hogy senki ne vegyen észre. 
-Jól vagy?.-fordult oda hozzám mert ő beszélt a recepcióssal.
-Persze.-villantottam felé egy mosolyt.
-Akkor menjünk mert az orvos már vár.-indult a lift irányába Jessie , én meg úgy követtem mintha az anyukám lett volna. 
Felérve már nagyon féltem hisz mikor mentünk az orvoshoz egy csomó beteg embert láttam akiknek nagyobb a bajuk mint nekem. Vettem egy nagy levegőt és próbáltam visszatartani a kibukó sírásomat mert nagyon sajnáltam ezeket az embereket. Mivel megint nem figyeltem neki mentem Jessienek aki értetlenül nézett hátra és kétségbeesetten nézett rám.
-Figyelj tudom , hogy félsz de hidd el nagyon sokat fog segíteni és én meg itt vagyok veled.-mosolygott rám és megölelt.
-Rendben.-mondtam inkább magamnak és bekopogtam és utána benyitottam.
-Jó napot.-köszöntem az orvosnak.
Elmondott mindent ami a kezeléssel jár , például a tüneteket amik lehetnek , fejfájás , hányinger , fáradékonyság stb. Én meg rögtön megkérdeztem , hogy ugye nem fog kihullani a hajam , de megnyugtatott az orvos , hogy nem persze ettől rögtön nyugodtabb lettem . 
-Ha mindent megbeszéltünk akkor kérem kövessenek .-állt fel és egy kórterembe vitt ahol beadják a kemot. 
Leültem a fotelre és vártam míg felkötik. Miután felkötötték , kényelembe helyeztem magam és vártam míg lejár és végre mehetek haza megünnepelni a szülinapomat a legjobb barátnőmmel.

*  *  *
Hát igazából nem voltam rosszul , még étvágyam is volt , de ahogy lement megvártam míg leveszik rólam és utána gyors léptekkel hagytam itt a kórházat. 
-Na végre hazaértünk.-vettem le a cipőmet és bementem a nappaliba tévézni.
-Ne nagyon helyezd magad kényelembe Parks.-jött utánam Jessie. Én meg értetlenül néztem rá.-Ma elviszlek valahová a születésnapod alkalmából.
-De tudod jól , hogy azt szeretném ha itthon maradnánk.-húztam el a számat.
-20 éves leszel! Nem fogom itthon megünnepelni a szülinapodat .-háborodott fel.
-És ? Az csak egy szám , ettől még nem leszek senki.-magyaráztam.
-Engem nem érdekel és örülnék neki ha nem lennél ilyen antiszociális.-nézett rám szigorúan Jessie.
-Jó menjünk.-adtam be a derekamat. 
-Na ez a beszéd baby.-csípet bele az arcomba , de a becézés hallatán rosszul lettem , nem akartam kimutatni. Jessie észrevette , hogy eltorzul az arcom rögtön bocsánatot kért.
-Ne haragudj kérlek!.-tette a kezét a szájára.
-Istenem nem kell mindenért bocsánatot kérni. Elhagyott...beletörődtem , nem érdekel.-mosolyogtam rá.
-De annyira hülye vagyok.-csapott a fejére Jessie.
-Mondom ,hogy nem számít .-fogtam meg a kezét.
-Biztos?
-Igen. De mikor is akarsz menni?.-tereltem a témát.
-Most van öt óra , hétkor megyünk.-nézett az órájára.
-Rendben de legalább annyit mondj el , hogy milyen ruhát vegyek fel.-mondtam és piszkálni kezdtem a nadrágomat.
-Hát valami elegánsat.
-Oké akkor felmegyek és nézek valami ruhát.-álltam fel.
Átnéztem az összes ruhámat de egyik ruhám se tetszett annyira mert mindegyik színes kis rózsaszín volt...Ezért tovább kerestem és ráakadtam egy fekete ruhára amit nagyon szeretek , mielőtt felpróbáltam volna Jessie toppant be a szobámba.
-Nehogy már azt vedd fel!.-akadt ki és elvette tőlem a ruhát.
-Most miért?.-kérdeztem ártatlanul.
-Mert nem temetésre megyünk , valami színeset vegyél már fel könyörgöm.-dobta le az ágyamra a ruhát és keresni kezdett másikat.
-Na ez az!.-kiáltott fel rám meg a frászt hozta.
-Mi van?.-ugrottam fel az ágyról.
-Meg van a ruhád.-terítette az ágyra én a ruha láttán vágtam egy grimaszt.
-De ez nem is az én stílusom.-húztam el a számat.
-Nem baj , elegem van már , hogy állandóan feketébe jársz. Nézd meg milyen szép!.-tapsikolt Jessie.
-Oké felveszem , te mit fogsz felvenni?.-kérdeztem.
-Azt a feketét amit te akartál felvenni.-vigyorgott rám .
-Oké.-tettem fel a kezem.
-Na megyek készülődni , hagylak is.-ment ki és magával vitte a ruhát.
Megfogtam a ruhát és felvettem  , utána meg megnéztem magam a tükörbe . Hát nem egy "partygirl" mosolygott vissza aki alig várja már a szülinapi buliját , hanem egy olyan lány nézett vissza aki legszívesebben egy sarokba összekuporodna és úgy töltené el az élete végét. Felvettem pár kiegészítőt utána meg kifestettem a szempillámat , nem akarom kifesteni magam annyira ezért most jó lesz a szempilla spirál is a hajamat meg kiengedtem csoda , hogy nem állt összevissza , hullámosan omlott a vállamra.  Azt hiszem kész is vagyok. Átmentem Jessiehez és megnéztem , hogy ő hol tart .
-Én kész vagyok.-mentem be a szobámba , sminkelésből rám pillantott Jessie és furcsán méregetni kezdett.
-Tökéletesen nézel ki , csak egy kis mosoly kéne.-mosolygott rám.
-Rendben.-ültem le a régi ágyamra , nem Jessie ágyába alszok hanem újat vettem , egy egyszerű faágyat vettem , a régi ágyamat meg Jessie használja mert tetszik neki. ( Az én ruhám , Jessie  ruhája ) 

*  *  *
Nem volt erőm újra átérezni azt a megmagyarázhatatlan rettenetet, amelyet a hiánya és a tudat idézett elő bennem, hogy végérvényesen elveszítettem. Tudtam, hogy egyszer, hónapokkal, évekkel később még visszatér hozzám, s hogy örökre emlékezni fogok az érintésére, a mozdulataira, a szavaira, amelyek nem hozzám tartoztak, és amelyekre valószínűleg nem is voltam méltó. Amikor nagyon szomorú vagyok, egy fantáziavilágot hívok segítségül, ezt a képzeletbeli életemet szövögetem gondolatban, amiben mindig minden úgy van, ahogy az életben nincs, de ahogy szeretném, ha lenne. Ezzel vigasztalom magam, amikor a valóságban nem találom a boldogságomat. Ugye milyen szánalmas? Szülinapom napján sem lehetek már boldog , egyszerűen a hiánya mindenütt ott van és ami a legborzalmasabb az az , hogy szinte mindenhol és mindenkibe őt látom . Ez már beteges. Képtelen vagyok őt elfelejteni , nem megy. Napközben alig várom már , hogy este legyen mert tudom , hogy az álmomban benne lesz és boldogok vagyunk . Jessienek is elmondtam de azt mondta , hogy nem kéne ilyen depressziósnak lennem miatta mert akkor alig tudom majd elfelejteni. De nem tudom utálni sem pedig amit tett azt sosem fogom megbocsájtani neki , szeretem , nagyon. 

-Már megint elkalandoztál.-sóhajtott egyet Jessie és egy pillanatra rám nézett.
-Tessék?.-zökkentem ki az álom világból.
-Semmi.-nézett vissza az útra.
-Bocsánat.-néztem le.
-Ne kérj bocsánatot jó? Inkább csak azt kérem tőled , hogy  mosolyogj.
-Rendben.-mosolyogtam rá és megálltunk egy puccos étterem előtt.-Hova hoztál te engem?.-esett le az állam.
-Szülinapod van , meg adni a módját az ünneplésnek.-kacsintott rám és kiszállt az autóból. Kicsatoltam az övemet és követtem a barátnőmet.
-Jó estét!.-köszöntött a pincér , Jessie odahajolt hozzá , gondolom az asztalunkat kérte de nem is érdekelt mert meglepődve néztem végig a nagytermen . 
-Brooke gyere már!.-fogta meg a kezem .
-Jól van már de még életemben nem voltam ilyen csodás helyen.-néztem újra körbe. Asztalunkra pillantva a lábam földbe gyökeredzett  és mozdulni se tudok .  Egyszerűen nem hiszem el , hogy újra itt van és szinte tőlem pár centire . Becsuktam a szemem mert azt hittem ,hogy csak álmodok de mikor újra kinyitottam , nem álom volt. Kezdtem magam rosszul érezni mert bevillant az a kép mikor otthagyott a kórházba. 
-Hey minden oké?.-fordult hátra Jessie és megfogta a kezem de én dühösen ellöktem magamtól.
-Nem nincs minden "oké" , hogy tehetted meg ezt velem , hogy ide hozod?.-éreztem , hogy könnybe lábad a szemem de visszatartom az első cseppet.
-Csak segíteni akartunk Liammel.-mondta halkan.
-Ti meg a nagy segítségetek .-mondtam gúnyosan .
-Kérlek ne menj el , adj egy esélyt ennek az estének légy szíves.-kérlelt Jessie és segítségkérően a barátjára nézett.  Aki rögtön ugrott a barátnőjéhez.
-Jó újra látni Brooke , jól vagy?.-kérdezte mosolyogva.
-Nem , nem vagyok jól !. Elakarok menni.-néztem rá idegesen.
-Szülinapod van , mi meg ezt rendeztük neked , ne menj el.-mondta még mindig mosolyogva.
-Rendben.-adtam be a derekamat és mentem tovább velük , ahogy megláttam a pulzusom az egekbe szökött legszívesebben magamhoz ölelném és sose engedném el. Vettem egy nagy levegőt és bent tartottam , leültem vele szembe és elkezdtem piszkálni az asztalterítőt . Egy pillanatra ránéztem a arcára , meggyötört volt látta , hogy ránézek ezért óvatosan rám mosolygott de én ezt a gesztust nem viszonoztam hiszen olyan űrt hagyott maga után amit még mindig nem lehet begyógyítani . Lassan kifújtam a levegőt mert már kezdtem rosszul érezni magamat és újra a kezemet kezdtem nézni , nem akartam ránézni . 
-Miért nem nézel rám?.-kérdezte kedvesen Zayn.
De én továbbra is néma csendben ültem az én csendességem egy válasz volt arra , hogy még mindig fáj amit csinált.
-Boldog Szülinapot.-tolt elém egy ajándék dobozt és tovább figyelt , én meg elvettem és kinyitottam. Egy nyaklánc volt benne , a nyakláncon meg egy kis végtelen jel lógott . Gúnyosan elvigyorodtam és halkan felhorkantottam , ezzel azt akarja mondani , hogy a mi szerelmünk örökké fog tartani? Elég rossz poén.
-Ez most komoly?.-fogtam a kezembe a nyakéket .
-Igen. Én még mindig nagyon szeretlek és tudom , hogy egy bocsánat kéréstől nem fogsz a karjaimba borulni de nem értem mi ütött akkor belém . Nem tudtam felfogni ezt az egészet , visszaakartam menni de ha kimutattam volna előtted érzéseimet meg a gyengeségemet biztos , hogy csalódtál volna bennem .  Én még mindig iszonyatosan szerelmes vagyok beléd , bármit megtennék azért , hogy megbocsáss . Soha senkit nem szerettem még ennyire mint téged. Kérlek bocsáss meg.-fejezte be a mondatot.
-Azt akarom hogy végre hagyj békén! Akkor és abban a pillanatban szükségem lett volna rád , hogy tudjam itt vagy mellettem és segítesz és ott vagy ha bármi baj van . De te elmentél és egy nagy űrt hagytál magad után .-kezdett fel menni az agyvizem.- Ráadásul másodjára cseszted át a fejem ! Nem akkor nem csalódtam volna benned. Gyűlölöm azt , hogy szeretlek! Gyűlölöm azt , hogy te szeretsz engem! Gyűlölöm azt , hogy már megint sikerült átvágnod!.-az utolsó mondatott már kiabálva mondtam és annyira elveszítettem a fejem , hogy mikor hevesen álltam fel ráborítottam az asztalt és kirohantam az épületből. Egyszerűen már megint felkavart a látványa meg az , hogy szerelmet vallott nekem. Én ezt már nem bírom!

29.fejezet

Megtanultam előre nézni, kinevetni a múltat, kimondani őszintén mindennek, hogy viszlát. Csak az akartam lenni, aki a mostban vagyok, álmodni és kívánni nagyot, szeretni akartam úgy, ahogy még soha. Megakartam érteni a világot, a sorsomat, a dolgokat, amik körülöttem zajlanak, akarni és közben tenni akartam szebbet, jobbat. Kérni, majd követelőzni, de később elkezdtem bízni a sorsomban. Abban a sorsban, abban az életben, ami csak rám vár. Emlékezni akartam azokra a csalódásokra, leckékre, amiket kaptam, hogy megköszönjem, felneveltek, nagyon sok mindenre megtanítottak. Elfogadáson van a lényeg, nem az elvárásokon. Amikor lelkileg és érzelmileg a padlóra kerülsz, azonnal elvárod magadtól, hogy minél előbb fel tudj állni, de minél magasabbak az elvárásaid magaddal szemben, annál jobban görcsössé válsz és nem fog sikerülni. Mert először el kell fogadnod a megváltozott élethelyzetet, amibe kerültél. Minél kevesebbet vársz el, annál felszabadultabb lehetsz, mert elfogadod azt, ami van, amin jelen pillanatban nem tudsz változtatni! Az elfogadás tehát felszabadít némileg a lelki nyomás alól, talpra állit emberileg és végre nem görcsölsz, hanem képes vagy tiszta fejjel végig gondolni a történteket. De attól még, hogy elfogadod az adott helyzetet, még nem biztos, hogy túl is vagy rajta. Nem! Az még hosszú és fáradságos munka lesz, ha egyáltalán sikerül, mert van a lelki fájdalomnak olyan foka amin egyszerűen képtelen túl lenni az ember. A múló évek lassan tompitják a fájdalom emlékét és az ember megtanulja elrejteni mások elől, de igazából a lelke mélyén, hordozza magában egy életen át csendesen! Körülnéztem a szívemben, mi az, ami megmaradt, s mit vesztettem. Kidobtam a félelmet és elindultam tovább. Akartam az életemnek tenni egy nagy csodát. Féltem a naptól, de vártam, hogy megpróbálhatom. Sok dolgot túléltem eddig, hát ezt is túl fogom. Bele kell, vágjak, fel kell, hogy álljak! Sokszor éreztem meghalok a vágytól és féltem elveszítek valakit aki nagyon fontos számomra, a végén mégis elvesztettem.  Túléltem és mégis visszakaptam , de most megint el kell , hogy engedjem mert nem szeretném ha csak miattam szenvedne . Amióta kiderült , hogy rákos vagyok amit nem nagyon szeretek kiejteni még magamba sem , szóval amióta kiderült eddig még nem szóltam senkinek csak Ben tudja . Ha elmondanám Jessienek rögtön elkezdené szervezni a temetésemet is és ha meg Zayn megtudná akkor teljesen kibukni és ezzel a hírrel csak tönkre tenném és én ezt nem akarom , híres  banda énekese ezzel meg nem tehetem tönkre , szóval az a helyes döntés ha elválnak útjaink. Biztos vagyok benne , hogy talál majd egy olyan lányt aki mellette mindig mosolyogni fog és nem lesz kész érzelmi csődtömeg , akit majd felvállal ország világ előtt. Igazából nem is értem  , hogy mit szeret bennem . Testalkatom borzalmas , arcom átlagos és nem szép , maga az egész lényem borzalmas. Nem csodálom , hogy kétszer meg is csaltak. Minek boruljak ki azon , hogy rákos vagyok , úgy se érdekel ha meghalok hát akkor így jártam , szüleimet sose érdekelte , hogy mi van velem , még anyát se mindig azt csinálta amit apám mondott , sose állt mellém . Megértem mert szereti az apámat és gondolom nem akarja elveszíteni. Na jól van elég mára a gondolkodásból ma még nem aludtam semmit mert az egész éjjelt végig beszéltük Bennel , örülök neki , hogy ő nem úgy áll hozzá ehhez az egészhez mintha már meghaltam volna mert ha többiek megtudják akkor ők már el is temettek . 

-Köszönöm , hogy meglátogattál.-mosolyogtam Benre fáradtan.
-Ne köszönd meg , este még jövök de ha itt lesz a szépfiúd akkor sajnos nem tudok jönni.-hervadt le a mosolya.
-Majd megoldom.-legyintettem és adtam neki puszit az arcára .
-Rendben , vigyázz magadra!.-búcsúzott el.
Utoljára még rámosolyogtam és kényelembe helyeztem magam , már amennyire lehet. Becsuktam a szemem és rákényszerítettem az agyamat , hogy pihenjen. Sikerült ezért hamar el is aludtam.

Reggel a napsugarai ébresztettek , nem volt elhúzva a függönyöm ezért teljesen bevilágított a nap . Nem akartam még felkelni ezért még csukva hagytam a szemem , éreztem , hogy nem vagyok egyedül , egy nagyon kicsit résnyire kinyitottam a szemem és megnéztem ki van itt már kora reggel . Eléggé meglepődtem ezért tágra nyitottam a szememet és felültem.
-Jó reggelt hét alvó.-köszöntött Harry mosolyogva.
-Szia Harry , hát te?.-kérdeztem meglepve.
-Hallottam mi történt .-halkult el.-Bejöttem mert úgy éreztem , hogy be kell jönnöm.-nézett a szemembe.
-Köszönöm szépen , de igazán nem kellett volna bejönnöd.-piszkáltam a takarómat , persze örültem neki , hogy meglátogat de azért nem vagyunk olyan jóba , vagy mégis? Kalandoztam el.
-Ilyet ne mondj jó? Barátomként tekintek rád , lehet nem ismerjük annyira egymást de néhányszor már találkoztunk és azért jól eltudtunk beszélgetni , meg amúgy is a legjobb barátom szerelme vagy.-vigyorodott el .
Nekem meg lelkiismeret furdalásom lett , én csak egy átok vagyok számára és nem a szerelme. Brooke ne kalandozz el! Szóltam magamra.
-Ühüm ...igen.-hümmögtem az orrom alatt.
-Valami baj van?.-kérdezte Harry.
-Minden a legnagyobb rendbe van!.-mondtam kissé erélyesen mert eszembe jutott a tegnapi nap.-Elnézést csak egy kicsit ingerült vagyok.-halkultam el.
-Igen tudom , de ha van valami baj akkor nyugodtan elmondhatod.-fogta meg a kezem és megszorította .
-Rendben.-bólogattam. Harry nyitotta volna a száját , hogy kérdezzen még valamit de az orvosom közbe lépett , nem tudom mit akarhatott .
-Jó napot Miss Parks! Látom megnyugodott így látok arra esélyt , hogy normálisan elmondhassam a kezelés menetét.-ecsetelte az orvos . Nekem meg a pulzusom az egekbe szökött , le kell állítanom az orvost még mielőtt a kemoról kezdene beszélni mert ugyanis Harry nem tudhatja meg , hogy rákos vagyok.
-Őő...muszáj most megbeszélnünk?.-fészkelődtem , éreztem Harry értetlen tekintetét rajtam.
-Elnézést de mégis milyen kezelés?.-kérdezte Harry.
-Semmilyen.-vágtam rá , de már túl késő volt mert az orvos hamarabb mondta , hogy kemoterápia . Én meg az idegességtől reszketni kezdtem és éreztem , hogy első könnycsepp végig szántja az arcomat és utána követte a többi is. Nem mertem ránézni Harryre.
-Mégis mi a fenéért nem lehetett volna négyszemközt ezt megbeszélni?.-kérdeztem suttogva az orvostól.
-Elnézést , de ezt muszáj volt közölnöm magával. Kérem írja alá a papírt.-adta a kezembe , gyorsan aláírtam és visszahajítottam az orvosnak . Motyogott még valamit és kiment . Még mindig nem néztem rá , az arcomat letöröltem de mindhiába mert potyogtak tovább a könnyeim.
-Mégis mióta?.-kérdezte alig halhatóan . Válaszra nyitottam volna a számát , de a fiú válla fölött elnézve észrevettem azt a személyt akit legkevésbé akartam megbántani . Zayn volt az . Megpillantva még jobban elkezdtem sírni , összeszorítottam az ajkamat mert nem akartam , hogy hangos keserves sírás bukjon ki. Remélem nem hallott semmit.
-Harry te mit keresel itt?.-mordult fel idegesen és beljebb jött. Harryre nézve megráztam a fejem , hogy ne mondjon semmit . Vette az adást és ránézett a bandatársára.
-Csak megnéztem Brooke , hogy van.-mondta nagy nehezen és megint rám nézett . Ránéztem Zaynre még mindig a tegnapi ruhájába volt és a szeme alatt nagy fekete karikák értetlenkedtek , nem aludt semmit az éjjel , gondolom nem is ment haza hanem egész éjjel sétált és gondolkozott. Ismerem már.
Közelebb jött és idegesen rám nézett mert nem tudta , hogy miért sírok és emiatt Harryt hibáztatta .
-Zayn fejezd be! Nem csinált semmit Harry , köszönöm , hogy itt voltál mint láthatod jobban vagyok.-szipogtam. Felállt , halkan elköszönt tőlük és elment .
Vettem egy nagy levegőt de nem fújtam ki , mikor ideges vagyok mindig ezt csinálom . Félve ránéztem Zaynre aki feszülten figyelt engem.
-Miért sírsz?.-jött közelebb és a kezemet megfogta és belepuszilt a tenyerembe.
A levegőt bent tartva még mindig nem szólaltam meg , kihúztam a kezemet az övéből és megfogtam az arcát , jobban megnéztem az arcát ami nem csak fáradt volt hanem szomorú is és ezt a szomorúságot én okoztam , mi lenne ha elmondanám neki , hogy beteg vagyok? Akkor még inkább ki lenne készülve és én ezt nem akarom.
-Min gondolkozol?.-kérdezte újra.
-Szeretlek .-fújtam ki a levegőt. Kedvesen rám mosolygott és befeküdt mellém az ágyba , elég szűkösen feküdtünk de engem nem érdekelt.
-Én is nagyon szeretlek.-súgta a fülembe. Letöröltem a könnycseppet a szememből mert nem akartam , hogy lássa ezért az arcomat belefúrtam a vállába és kiélveztem ezt a helyzetet amíg még lehet.
Csendben csinálom majd. Olyan csendben sétálok ki az életedből, hogy ne halld a szuszogásom, ne sejtsd a távolodásom..Csak az űrt érezd. Ez a helyes döntés , szakítanom kell minél előbb de nem azért teszem mert már nem szeretem hanem azért , hogy ne szenvedjen , idővel ráfog találni a nagy őre de jelenleg nem én vagyok az . Egyszer majd mindenki megtalálja a jobbat, az álmait, mindazt amiért és akiért élni, küzdeni érdemes. És akkor majd a múlt már csak egy emlék marad, egy gyönyörű gondolat, ami akár a jövőnk is lehetett volna..Csakhogy ez a jövő sose fog megalakulni mert neki majd ott lesz egy jobb nő akit majd nálam is jobban fog szeretni , de akkor én majd elfogadom azt a helyzetet.


Már megint elaludtam , a szememet megint nem nyitottam. Mélyen beszívtam a levegőt és éreztem a parfümje illatát , szóval még mindig itt fekszik mellettem és vigyázz rám . Miért érzem úgy , hogy hiányzik mikor itt van mellettem? Talán azért mert tudom , hogy hamarosan elfognak válni útjaink. Ettől az érzéstől egy kicsit megborzongtam .
-Csipkerózsika ébredezik.-vigyorodott el Zayn és adott egy puszit a homlokomra.
-Azt hittem elmentél.-mondtam még mindig csukott szemmel.
-Tudod jól , hogy nem mennék el mellőled.-nézett rám.
-Tudom.-pusziltam meg a mellkasát.
-Jessie meg Liam is itt van de mondtam nekik , hogy maradjanak kint amíg fel nem kelsz . Behívjam őket?.-kérdezte és felült .
-Még ne!.-mondtam hevesen és megfogtam a karját.-Beszélnünk kell.-néztem a szemébe.
-Igen?
-Nem tudom , hogy fogsz reagálni rá de sajnálom , viszont muszáj megtennem mert nekem mindennél fontosabb a te boldogságod.-kezdtem bele.
-Baby kezdesz megijeszteni.-vágott közbe Zayn.
-Mikor behoztak a kórházba és megvizsgáltak , rákot találtak a méhembe és állítólag a kemoterápia segíthet de ha az sem jó akkor meg kell műteni. És ezzel azt akarom neked mondani , hogy talán szakítanunk kéne mert ha esetleg nem tudnak rajtam segíteni ...szóval nem akarom , hogy szenvedj miattam hidd el találni fogsz egy lányt aki nem lesz ilyen elcseszett.-néztem rá könnyes szemmel . Vártam , hogy valamit mondjon de üres tekintettel nézett rám mintha sokkot kapott volna , kihúzta a kezét a fejem alól és éreztem , hogy a keze elkezdett reszketni majd az egész teste is. Viszont kezdett nagyon megrémiszteni , nem mondott semmit hanem felállt , rám nézett és kiment . Se szó se beszéd elment. Én meg teljesen kiborultam és torkom szakadtából kiabáltam utána , próbáltam felállni és utána menni de ahogy felálltam összeestem és még mindig kiabáltam. Erre a nővérek felfigyeltek és persze a barátnőm is és bejöttek. Addigra én már összekuporodva feküdtem a hideg földön és zokogtam mint egy kisgyerek mikor nem kap meg valamit. Az egyik nővérnél nyugtató volt de én kilöktem a kezéből.
-Mi történt?.-kérdezte aggódóan Jessie.
-Mikor szükségem lenne most rá ő inkább kisétál az életemből és nézi ahogy egy magam boldogulok az elcseszett helyzetemmel  .-néztem a barátnőmre könnyes szemmel.

28.fejezet

        HÁROM NAP MÚLVA

A napok csak teltek és én még mindig nem épültem fel , egy kicsit kezd idegesíteni az , hogy nem tudom megmozdítani az ujjamat. Jól tudom akkor három napja alszok már , sokan látogatnak ezért mindenki elmondja . Jessie is ugyan úgy bejön mindennap és elmeséli , hogy milyen napja volt meg a hajamat szokta megfésülni , mindig csinál valamit azért , hogy ne keljen hazamennie . Azt hiszik , hogy nem hallok semmit ezért be nem áll a szájuk és folyamatosan beszélnek hozzám és elég zavaró mert nem tudok pihenni . De aki egy tapotatt se mozdul mellőlem , sőt még éjszaka is velem az nem más Zayn . Állandóan mellettem van és szinte senkinek se engedi meg , hogy egyedül legyen velem , ha valaki jön látogatóba Ő  is ott van de olyankor félre vonul és úgy tesz mint aki nem figyelne , még éjszaka is velem és olyankor nem igazán alszik , ha alszik is akkor nem mélyen . Ha feltudnék kelni akkor én is elmondanám neki , hogy nagyon szeretem és sajnálom , hogy hülyén viselkedtem vele.
Jessie ma is korán jött be és persze vele volt Liam , most Jessievel van mert nem szeretné egyedül hagyni , megértem én se hagynám egyedül.
-Jó reggelt.-jött be halkan Jessie.-Végre kiszedték a szájából a lélegeztetőt.-simította meg a hajam és leült .
-Ez se jobb ami az orrába van.-mondta Zayn fáradtan.
-Hey , menj haza egy kicsit , ha aludni nem akkor legalább vegyél egy zuhanyt.-mondta Jessie.
-Nem , itt akarok lenni vele.-fogta erősebben a kezemet.
-Ő is ezt akarná , kérlek Zayn.
-Nem.-zárta le a témát.
-Haver igaza van Jessienek , jövünk meg megyünk.-hallottam Liam hangját.
-Addig úgy se hagytok békén mi?.
-Nem.-mondta Jessie.
-Jól van , de nem sokára jövök vissza . Szeretlek.-súgta a fülembe és puszit adott a homlokomra. 
Ezért kéne végre felébrednem , hogy én is eltudhassam mondani neki , hogy nagyon szeretem. De a testem nem igen akarja.
-Na végre elmentek legalább kettesben tudunk lenni.-fújta ki a levegőt a barátnőm. -Nem hoztam most ruhákat neked mert mostanra elég lesz amit tegnap már behoztam.-kezdett bele Jessie. 
Addig beszélt hozzám amíg a fiúk vissza nem érkeztek , körülbelül egy óráig voltak oda , gondolom Liam beszélgetett Zaynel . 
-Itt vagyok.-jött oda hozzám Zayn és leült az ágyamra .-Kicsit kimennétek légy szíves?.-kérdezte.
-Persze.-ment ki Jessie és magával vitte a barátját.
-Bocsánat , hogy késtem de Liam nem hagyott békén ha ő lenne az én helyembe akkor ő se akarna aludni . De hagyjuk is , képzeld ahogy jöttem hozzád egy kislány állított meg aki úgy nézett ki mint te csak kicsibe , ugyan olyan szép barna haja volt mint neked régen és olyan gyönyörű zöld szemei voltak mint neked .-éreztem , hogy elmosolyodik , folytatta tovább.-Látta rajtam , hogy valami nincs rendbe és elmeséltem neki , hogy kórházban vagy és már napok óta nem kelsz fel , és erre tudott mit mondott? Azt mondta , hogy csókoljalak mint a mesékben a herceg mikor a hercegnő alszik és nem kel fel , mondtam neki , hogy teszek egy próbát. -állt fel és odahajolt hozzám és lassan közeledett felém. Én meg magamban kiabáltam ,hogy nem lehetne gyorsabban csinálnia!! Aztán éreztem a puha ajkait az enyémen , egyszerűen csodálatos volt és olyan lett volna mint ha a testem vissza jönne az életbe , a szememet nem tudtam kinyitni ezért a kezemmel szorítottam meg a kezét .
-Úristen! Felkelt ! Jöjjön már valaki!.-kiabált Zayn és közben a nővérhívót nyomogatta.
-Zayn  én ...én.-próbáltam mondani neki valamit de nem ment .
-Css , itt vagyok!.-fogta meg az arcomat .
-Mi történt?.-jött be az orvosom és odajött  hozzám.
-Doktor Úr a beteg felkelt .-vizsgált meg a nővér és arrébb lökte Zaynt.
-Zayn!.-estem pánikba mert nem éreztem a közelségét és nyugtalanító volt.
-Itt vagyok kedvesem!.-fogta meg a kezem és adott rá egy puszit.
-Hogy van Ms Parks?.-kérdezte az orvos és közben a szememet vizsgálta .
-Jól vagyok , de mi történt ? És elmehetnék zuhanyozni mert érzem magamon ezt a kórházi szagot.-mondtam fáradtan és behunytam a szemem mert a világosság zavart.
-Mindent a maga idejében , fürdeni elmehet de csak segítséggel!.-utasított az orvos.
-Rendben.-próbáltam felülni de éles fájdalom hasított a fejembe.
-El is felejtettem , először a gyógyszert kell bevennie.
Bólogattam és visszafeküdtem , megvártam míg kimegy az orvos ránéztem Zaynre.
-Én is nagyon szeretlek.-néztem rá és éreztem , hogy kezdek pirulni . Szegény nem tudott szóhoz jutni mert Jessie tört be mint egy állat és szinte rám feküdt annyira örült nekem.
-Azt hittem , hogy soha se fogsz már felkelni.-ölelt meg szorosan. Én rápillantottam megint Zaynre és egy bocsánat félét tátogtam neki , rám mosolygott és tovább beszélgetett Liammel . Ahogy így elnéztem a barátomat , igencsak szívdöglesztő volt , a haja kicsit megvolt nőve , ugyan úgy borostája volt amit én imádok benne , és ahogy fel volt öltözve , egy fekete kivágású felső volt rajta ami megmutatta a mellkasán a tetoválást , egy sima farmer volt rajta meg egy dzseki , igen és én újra szerelmes lettem csak most jobban.
-Figyelsz te rám?.-kérdezte Jessie.
-Igen , persze.-néztem rá újra .
-Látom nem figyeltél.-nézett rá óvatosan Liamékre és tovább folytatta.-Segítek a zuhanyzásban , mondta az orvos , hogy mindenképp leakarsz fürdeni.-forgatta a szemét a barátnőm és odaadta a gyógyszereket. Vízzel gyorsan lenyeltem és lehúztam magamról a takarót.
Jessie meg Zayn rögtön felpattantak és segítettek.
-Na fiúk ti mennyetek ki szépen , most!.-utasította őket Jessie. - Elhoztam mindent amire szükséged lenne .-kapta fel a táskát és segített a menésbe mert a törött lábam miatt nem nagyon tudtam járni.
-Köszönöm , de nem kell bejönnöd velem , elég ha beadogatod nekem a ruhákat , a sampont meg beviszem magammal.-álltam meg a fürdő előtt , még külön fürdőm is volt , wow!
-Jól van , de siess és vigyázz magadra.-ment ki.
Nagy nehezen leszedtem magamról a kórházi ruhát és beálltam a zuhany alá , nem akartam sokáig áztatni magam mert kezdett fájni kezdett mindkét lábam , gyorsan megmostam a hajam meg a fogam és persze magamat. Megtörölköztem és kopogtam Jessienek , hogy adhatja a ruháimat , elég nehezen tudtam felöltözni , a végén már kifáradtam így már a hajamat se akartam meg fésülni , de muszáj mert ha ilyen hülye fejjel megyek ki megijesztek mindenkit. Ki gubancoltam a hajamat , összeszedtem a cuccaimat és kimentem nagy nehezen , kiérve Zaynbe botlottam be , zavarba jöttem nagyon , Ő csak rám mosolygott , rá tette az egyik a kezét a derekamra és finoman odahúzott magához. Azt hittem , hogy a szívem kiszakad a helyéről annyira vert , belenéztem abba a gyönyörű barna szemébe és zavarba jöttem. Megfogta az arcomat és megcsókolt .
-Szeretlek.-húzottam el tőle és belefúrtam az arcom a nyakába. Azt akartam , hogy ez a pillanat sose érjen véget mert annyira jó volt végre vele lenni és remélem ez így is marad jó sokáig.
-Én is nagyon szeretlek.-súgta a fülembe és még jobban magához szorított .-Pihenned kell , feküdj vissza.-fogta meg a derekam és segített vissza vezetni az ágyhoz.
-Meddig kell bent maradnom?.-kérdeztem.
-Még három napig .-fogta meg a kezem és adott rá egy puszit.-De mindjárt jön az orvosod megvizsgálni .-hajolt oda hozzám Zayn és simogatta az arcom amitől én még álmosabb lettem , de nem akartam aludni . Az ajtócsapódás ébresztett fel amitől én egy kicsit megijedtem , felemeltem a fejem és megnéztem kicsapta be ennyire az ajtót. Jessie volt az.
-Bocsi , csak nagy volt a huzat .-jött oda hozzám. 
-Semmi baj.-tettem vissza a fejemet és megfogtam Zayn kezét. 
-Nem sokára pihenhetsz , az orvos jön már.-mondta Jessie és rám mosolygott. Én csak bólintottam és vártam. Nem kellett sokat várnom mert az orvosom abban a pillanatban lépett be.
-Kérem kimennének , ha végeztünk visszajöhetnek .-mondta az orvos és rám pillantott. Jessie biztató mosolyt dobott felém és kiment , Zayn még adott egy gyors csókot és kiment.
-Üljön fel kérem.-utasított az orvos. Gyors vizsgálatokat csinált , megnézte a zúzódásaimat és körülbelül ennyi történt aztán leült a székre ahol az előbb Jessica ült.
-Mikor behozták a kórházba , CT vizsgálatot kellett csinálni magán mert megnéztük , hogy nem e esett nagyobb baja , de amit láttunk a felvételeken ...-halkult el az orvos , én meg kezdtem ideges lenni .
-Mit láttak?.-kérdeztem idegesen.
-Ms Parks , maga rákos.-nézett a szemembe és megfogta a vállam. 
Na ez jobban fájt mint egy hasba rúgás , először nem akartam elhinni azt hittem csak , hogy ez csak rossz vicc , de nem az volt . Mennyi időm van még hátra? Kérdeztem magamtól.
-És hol van a rák?.-kérdeztem és próbáltam visszatartani a sírást ami kezdett kibukni belőlem.
-A méhében , de jóindulatú és ha hamar hozzá látunk a kezeléshez akkor meg gyógyulhat.-folytatta.
-Ha nem használ semmit a kezelés és tovább terjed , akkor mi lesz?.-kérdeztem dühösen.
-Műtét .-mondta.
-Mennyi az esély , hogy meggyógyulok ?.-kérdeztem és éreztem , hogy a könnyeim lepotyognak az arcomon .
-Reménykedjünk , hogy meggyógyul.-fogta meg újra a vállam.
-Mi az  , hogy reménykedjünk? Lehet meghalok hát nem érti?.-keltem ki magamból és ordítani kezdtem az orvossal. Miért nem hagytak akkor meghalni?. Úgy se számított volna maguknak , hiszen meggyógyítani se tudnak!.Takarodjon ki!.-ordítottam sírva.
-Kérem nyugodjon meg , ez nem segít ha ordítozik . Mindent megteszünk , hogy meggyógyuljon.-mondta az orvos nyugodtan és nekem meg még jobban  felment az agyvizem. Mint egy állat úgy kiabáltam az orvossal , gondolom odakint meg meghallották mert a barátnőm meg Zayn berontottak , persze az én kedvesem rögtön odajött hozzám , hogy megnyugtasson.
-Ne érj hozzám!.-kiabáltam rá pedig nem akartam vele kiabálni , az orvos meg kiabált egy nővérnek. 
-Úristen , mi történt?.-kérdezte aggodalmasan Jessie.
-Takarodjatok már ki!.-ordítottam tovább sírva mert nem akartam , hogy mindenki engem nézzen . 
Aztán jött a nővér egy injekciós tűvel , gondolom nyugtató volt de én nem akartam , hogy belém döfjék mert nem bolondultam meg hanem olyan hírt kaptam amit álmomba sem mertem volna elhinni. Mikor beadták a szert éreztem , hogy el lazulok a szemeim meg lassan lecsukódtak .

*  *  *
A szemeim hirtelen kipattantak , rosszat álmodtam . Nem akartam felkelni , bárcsak aludhatnék addig ameddig akarok legalább nem kéne ebbe a borzalmas világban élnem , hanem aludnék mint Csipkerózsika . De mivel nem mesében élek hanem a valóságban ezért el kell fogadnom , hogy rákos vagyok. És mivel eddig figyelmen kívül hagytam , hogy szinte agyonvertek , ez is zavart nagyon és féltem , hogy bármikor megtörténhet velem. Éreztem , hogy a könny végig szántja az arcomat , gyorsan letöröltem mert nem akartam sírni. Jobb oldalamra néztem , de hamar visszakaptam a fejem mert nem akartam senkivel beszélgetni , egyedül akartam lenni.
-Baby mi történt?.-kérdezte kedvesen Zayn és megfogta a kezem de én visszahúztam.
-Kérlek menj el .-mondtam szinte suttogva és letöröltem újra a szemem.
-Nem megyek el , itt akarok lenni veled és segíteni szeretnék.
-Kérlek hagyj magamra , nem akarok beszélgetni senkivel , egyedül akarok lenni.-mondtam erélyesen.
-Ne taszíts el magadtól , de ha azt szeretnék , hogy elmenjek , elmegyek de még vissza jövök.-állt fel belepuszilt a hajamba. 
De el kell Őt taszítanom magamtól mert beteg vagyok és ha nem tudnak meg gyógyítani meg is halhatok és nem akarom , hogy szenvedjem miattam , talál magának majd egy jobb lányt aki tele van életvidámsággal és élvezi az életét , én egy beteg szerencsétlen lány vagyok akinek nem kellett volna meg születnie mert mindenki csak szenved miattam. Szüleim nem is tudják , hogy kórházba vagyok de igazából nem is érdekel mert őket sem érdeklem. Majd akkor felhívóm őket mikor már haldoklok . Belegondolni is borzalmas , hogy mi lesz ha...? Nem akarom kimondani , ezért inkább nem is gondolok rá. Megnéztem mennyi az idő , este van már. De aludni nem tudok , kitéptem az infúziót a kezemből , megkerestem a köntösömet és kibicegtem a folyósora , kiszeretnék menni az udvarra szívni egy kis friss levegőt , körülnéztem , hogy nem-e vannak kint a többiek , tiszta volt a levegő . Falba támaszkodva indultam el a lifthez , mire odaértem már teljesen kifáradtam és a lábam is fájt. Beszálltam a liftbe és megnyomtam a gombot ami lefele visz. Eddig szerencsém volt , hogy senki nem látott meg. A hátsó ajtón mentem ki . Kiérve mélyet szippantottam a levegő , annyira jól esett , hogy végre kint vagyok a szabadba , kerestem egy padot amit meg is találtam és leültem . Felnéztem az égre és csodáltam a csillagokat. Majd egyszer én is a csillagok közt leszek , de az nem most fog bekövetkezni . Le kell győznöm ezt a betegséget , nem hagyhatom itt azokat akiket mindennél jobban szeretek. 
Egy ideig ücsörögtem kint , jól esett a szabad ég alatt lenni . Fázni se fáztam pont jó volt a levegő is , nem akartam visszamenni mert újra ideges lennék. A törött lábamat felraktam a padra , kényelmetlen volt , hogy lent volt a földön. 
-Már mindenhol kerestük magát , miért nem tudott volna szólni , hogy lejön ?.-jött oda bosszúsan a nővér.
-Egyedül akartam lenni.-mondtam nyugodtan és tovább kémleltem az eget.
-Ha már kinézegette magát akkor menjen fel.-mondta.
-Mehetünk.-sóhajtottam egyet és belekaroltam a nővérbe.
-Pihennie kéne mert elég súlyos zúzódásokkal hozták be.-mondta tovább.
Amíg be nem értünk a szobámba addig magyarázott nekem a nővér , hogy milyen felelőtlen vagyok stb...újra rákötött az infúzióra és otthagyott. Fáradt voltam nagyon , de nem tudtam aludni és most arra lenne szükségem. Kényelembe helyeztem magam már amennyire tudtam. Épp úgy éreztem , hogy most eltudok de hallottam , hogy valaki bejön. Kinyitottam a szemem és ijedve felültem , szinte már mindentől félek. Nem hittem a szememnek .
-Na mi van azt hitted , hogy meg se látogatlak?.-vigyorgott Ben és leült a székre.
-Te honnét tudsz erről?.-kérdeztem.
-Én mindenről tudok szivi .-"te most viccelsz velem" fejjel vigyorgott rám .-Hogy vagy?.-kérdezte komolyan.
-Voltam már jobban is.-sóhajtottam egyet .
-Amióta ez veled történt , eltűnt , pedig szívesen megkerestem volna és betörtem volna a fejét.-mondta idegesen.
-Hey nyugalom , ez ellen már nem tudunk semmit tenni , ez van.-rántottam meg a vállam.-De , hogy-hogy most jössz be?.-húztam össze a szemem.
-Mert szinte a szép fiúd el se mozdult előled .-mosolyodott el halványan.-Most hol van?
Kezdtem kényelmetlenül érezni magam mert eddig sem tud arról , hogy rákos vagyok.
-Hazaküldtem.-mondtam.
-Mert?.-faggatózott tovább.
-Mert rákos vagyok...

27.fejezet

        EGY HÓNAP MÚLVA

A napok egyre gyorsabban teltek és én ezt nem akartam , mert végre úgy éreztem , hogy boldog vagyok lehet , hogy egyedül voltam de a nagyszüleimmel velem voltak. Nem gondoltam senkire és semmire , régen volt már ilyen . Most már haza kell mennem , hogy miért? Mert hiányzott a barátnőm és a munkám . Az utolsó ruhadarabomat hajítottam a táskámba , kész vagyok most már. Becsuktam a szobám ajtaját és elbúcsúztam a nagyszüleimtől.
-Megígérem , hogy most már gyakrabban foglak titeket meglátogatni .-öleltem meg őket.
-Szavadon foglak .-puszilta meg az arcomat a mamám.
-Vigyázz magadra drágám.-fogta meg a kezem a nagyapám.
-Vigyázok , de ti is!.-mosolyogtam rájuk és felkaptam a táskám.
Utoljára még megöleltem őket és utána lementem mert Ben már várt rám a kocsiban. Bedobtam a táskám hátra és beültem előre.
-Na most már mehetünk?.-nézett rám.
-Persze.-mosolyodtam el halványan.

Most nem este indultunk el hanem délelőtt , mert ebbe az egy hónapba sokat találkoztam Bennel és sokat beszélgettünk erről az egészről amibe én belekeveredtem és megbeszéltük , hogy beszélek Chadvel és megmondom neki , hogy hagyjon békén.

-Mikor akarsz vele találkozni?.-Kérdezte Ben.
-Ma délután miután kipakoltam.-tördeltem az ujjaimat.
-Szeretnéd , hogy veled menjek?
-Nem.-néztem rá.
Erre nem mondott semmit .

*   *   *
Végre megérkeztünk , most szóltam Jessienek , hogy hazajövök.
Kivettem a táskámat és elköszöntem Bentől. Fáradtan indultam el az ajtóig , mikor odaértem megkerestem a kulcsomat és kinyitottam az ajtót.
-Megjöttem!.-kiabáltam.
-Brooke!.-ugrottam a nyakamba Jessie.
-Te is nagyon hiányoztál , de eltöröd a hátam!.
-Elnézést .-vigyorgott és újra megölelt.
-Hogy vagy?.-kérdeztem.
-Nagyon jól vagyok . Te rendben vagy?-kérdezte óvatosan.
-Persze .-mondtam mosolyogva.
-Biztos?.-kérdezte gyanakvóan.
-Biztos , jótett , hogy ott voltam a mamáméknál.-mondtam komolyan.
-Annak akkor nagyon örülök.-öleltem meg újra Jessie.
Bementünk a konyhába és nagy meglepetésemre Liam ült az asztalnál mosolyogva.
-Szia Liam.-köszöntem neki.
-Szia Brooke , jól vagy?.-kérdezte mosolyogva.
-Persze , jól vagyok.-magyaráztam.
-Annak nagyon örülök , hogy te jól vagy , de képzeld egy valaki szenved miattad . Miután megint leléptél úgy , hogy el se mondtam miért mész el ami eléggé kiakasztó de ez most mindegy. Ő azt se tudta , hogy mi okból mentél el , magát okolta . És képzeld elég rossz látni azt , hogy a legjobb barátod szenved egy lány miatt aki meg sem érdemli a szeretetét.-fejezte be Liam . Ez felért egy hasba rúgással is , de komolyan. Rosszul estek a szavai , pláne úgy , hogy azt se tudta , hogy miért mentem el.
-Ehhez neked semmi közöd , hogy miért mentem el!.-emeltem fel a hangom.
-De igen is van közöm mert ugyanis a legjobb barátom szenved miattad!.-emelte fel ő is a hangját.
-Fejezzétek be!.-állt közénk Jessie.
-Felmegyek kipakolni .-mentem fel.
Nagyon felidegesített Liam , azt se tudja miért mentem el és itt vádaskodik . Kár volt hazajönnöm , itthon csak mindig a rosszat kapom.
Pakolás után lementem és felvettem a cipőmet meg a dzsekimet mert elmegyek Chadhez és tisztázom vele ezt az egészet.
-Dolgom van , mindjárt jövök.-csuktam be az ajtót , nem voltam most kíváncsi rájuk. Hívtam egy taxit és elmondtam neki , hogy hova vigyen. Az út alatt nagyon izgultam meg nagyon féltem , mi lesz ha meglát? Megint megver? Vagy rosszabb , megöl. Most már nincs visszaút le kell állítanom őt.
-Kisasszony megjöttünk .-zökkentett ki a gondolkodásból a sofőr.
-Köszönöm.-fizettem ki.
Összeszedtem a gondolataimat és becsöngettem . A pulzusom az egekben volt , féltem nagyon .
-Áá jó hogy újra látlak Brooke! Hol voltál?.-engedett be Chad.
Meglepődtem nagyon a viselkedésén.
-Itt-ott.-hazudtam.
-És merre van az az itt-ott?.-kérdezte.
-Egy ismerősömnél .-zártam le a témát.-Beszélnünk kell.-néztem rá félve.
-Hallgatlak , addig menj fel nyugodtam mert gondolom nem itt az ajtóban akarsz velem beszélni.
-Oké.-mentem fel. Nem volt nagy háza , csak egy kis konyha meg egy kis fürdője volt és persze szobája  és ezekhez egy lépcső vezetett fel. Leültem a fotelra és minden gondolatomat összeszedtem.
-Hallgatlak.-cirógatta meg az arcomat , rögtön kirázott a hideg és félni kezdtem nagyon.
-Hagyjál békén , én nem szeretlek téged és sose foglak szeretni , és ha tovább fojtatod azt , hogy megversz feljelentelek .-böktem ki.
Chad reakciója csak ez volt: kinevetett.
-Nevessél csak , én akkor fogok igazán nevetni mikor a börtönben fogsz megrohadni .-súgtam a fülébe. Most már nem nevetett , megfogta a tarkómat erősen és lelökött a földre , utána belém rúgott egyet. Én nem mondtam semmit hanem kinevettem.
-Fáj az igazság?.-kérdeztem vigyorogva és próbáltam nem a fájdalomra koncentrálni. Újra felhúzott és neki lökött a falnak és ütni kezdett. Addig ütött míg bírta , én már nem bírtam ezért lerogytam a földre .
-Na mi van? Nem bírod ? .-guggolt le mellém Chad gúnyolódva .
-Dögölj meg.-köptem rá a véres nyálamat. Most kezdett igazán bedühödni mert megrúgott , nem akartam kimutatni semmit de azt hittem , hogy ott helyben meghalok. Próbáltam felállni de nem engedte. Aztán megint felállított és egy hatalmas ütést kaptam pont a halántékomra , lábaim összerogytak és elájultam nem akartam becsukni a szemem mert ha becsukom nekem ennyi volt . Miután a földre estem még egy hatalmasat rúgott belém és legurultam a lépcsőn . Ez volt az a pont mikor már végzett velem én meg meghaltam .

*  *  *
Ilyen lenne a halál ? Fehér fényeket láttam mindenhol , és a nevemet szólították.
-Hall minket Miss Parks?.-kérdezte egy ismeretlen.
Igen ez a másvilág . Újrabehunytam a szemem és az agyam kikapcsolt , mielőtt becsuktam a szemem egy hosszú pittyegést hallottam . Nem gondoltam volna , hogy ilyen lesz a halál.

*  *  *
-Mi történt?.-hallottam egy női hangot aki keservesen zokogott.
-Nem tudjuk , egy ismeretlen ember hívott és kint az utcán találtunk rá eszméletlenül , a szíve majdnem leállt de visszatudtuk hozni a jobb lába eltört , most mesterséges altatásban van.-mondta az ismeretlen hang.
Hiszen élek! Túléltem az ütéseket! Végre egy jó hír. Csak most már azt kell kiderítenem , hogy ki ez a nő.
-Műtét , hogy sikerült?.-kérdezte még mindig zokogva.
-Belső vérzései voltak amit nagyon nehezen lehetett elállítani.
-Felépül?.-kérdezte félve.
-Reméljük.
Aztán újra a keservest zokogást hallottam , de miért sír? Jól vagyok , nincs semmi bajom . 
-Nem kellett volna elengedni téged , annyira sajnálom a veszekedést Brooke , kérlek kelj fel mert már most borzasztóan hiányzol.-fogta meg a kezem .-Mi lesz velem otthon egyedül? Szükségem van rád.-éreztem ahogy a fejét rárakja a kézfejemre és tovább sír. Úristen! Hiszen ez Jessie! Muszáj felkelnem!
-Felfog épülni.-hallottam meg egy újabb hangot.
-De mikor Liam? .-sírt tovább.
Szóval Liam is itt van , esküszöm ha felkelek megpofozom amiért olyanokat mondott nekem. 
-Fel kell hívnom , tudnia kell róla , hogy kórházban van.-mormogta.
-Rendben.-mondta Jessie.-Holnap behozok mindent amire majd szükséged lesz , és ameddig alszol én fogok gondoskodni rólad.-paskolta meg finoman a kézfejemet és tovább folytatta.-A lábad majd rendbe fog jönni , de lelki állapotod egyhamar nem. Sajnálom , hogy szörnyű barát vagyok és sajnálom , hogy nem védtelek meg mikor veszekedtél Liammel. Sajnálom!.-sírta el magát megint Jessie. Hiszen én nem haragudtam rá és egyáltalán nem szörnyű barát! Nem érdekel , hogy nem védett meg mert nem az ő hibája . Fel akarok kelni és elmondani neki , hogy ő igenis egy kiváló barátnő. Hiába erőlködök , hogy megmozduljon legalább az ujjam de nem megy és kezdek belefáradni. Sokáig beszéltem hozzám a barátnőm de egy pillanatra nagy kiabálásra lettem figyelmes , aki kiabált nagyon kilehetett akadva mert folyton azt mondta , hogy engedjék be hozzám. Hiába nyugtatta az orvos még idegesebb lett , gondolom az orvos beleunt a veszekedésbe és beengedte hozzám.
-Nyugalomra van szüksége a betegnek , nem maradhatnak sokáig.-jött utána az orvos és megigazította a csövet a számba.
-Addig maradok bent ameddig akarok!.-mondta erélyesen az ismeretlen. Az orvos csak sóhajtott egyet és kiment.
-Jessie magamra hagynál egy kicsit?.-kérdezte lenyugodva. 
-Persze.-elengedte a kezem és kiment.
Az ismeretlen megfogta a kezem és az ujjával simogatni kezdte a kézfejemet .
-Ha hallasz és ha majd felkelsz és emlékezni fogsz mindenre kérlek bocsáss meg .-kezdett bele , olyan ismerős volt a hangja , megnyugtatott nem akartam , hogy elmenjen mert még a jelenléte és meg nyugtató volt. Ez a személy nem más mint Zayn! Te jó Isten! 
-Nagyon szeretlek ! Végre kitudtam mondani úgyhogy nem szólsz közbe.-hallottam , hogy elmosolyodik.-Mindig is nagyon szerettelek , most is szóval majd ha felkelsz nem fogom engedni senkinek , hogy közénk álljon és esküszöm megkeresem azt a férget aki ezt tette veled.-a mondat végét már idegesen mondta nekem meg a pulzusom ment fel ha szóba hozták Őt aki megvert. 
-Elnézést ha rosszat mondtam , látom , hogy gyorsabban ver a szíved is , akkor hallasz kedvesem.- feláll és adott egy puszit a homlokomra , ahogy hozzám ért már attól is gyorsabban vert a szívem.
-Ennek már örülök , hogy ettől gyorsabban ver a szíved.-mosolyodott el és újra megfogta a kezem .
-Én magam fogok rád vigyázni és nem engedem meg senkinek , hogy hozzád érjen. Mindig ott leszek melletted megígérem , sőt már eleged lesz belőlem de akkor jusson eszedbe , hogy azért csinálom mert szeretlek .-kulcsolta rá az ujjait az enyémre. -Most hagylak pihenni , de itt leszek melletted és vigyázok rád . Nagyon szeretlek , örökké.