2014. augusztus 29., péntek

26.fejezet






NAPOK MÚLVA

Úgy érzem , hogy a világ teljesen ellenem fordult . 
Akkor minek születtem erre a földre ha mindenki bánt?
Egyetlen embert is elvesztettem akit igazán szerettem ,
de Ő most más lány kezét fogja , most már neki suttogja
a fülébe , hogy szeretlek és nem nekem. Talán ennek így
kellett lenni . Megfogtam a táskámat amibe a ruháimat 
raktam és lementem elköszönni Jessietől. Elmegyek , de nem sok időre és nem másik országba. Lehetne úgy is mondani , hogy ebbe a kis időbe bujkálni fogok Chad elől . Elegem van már belőle nagyon és nem változott
semmit, ugyan úgy ver és ezt már sok mindenki észrevette , hogy tiszta lila folt az arcom .
Idegileg már tönkre mentem , és aki észrevette , hogy nincs valami rendbe velem az nem más mint Ben.
Már nem tudtam mit hazudni neki ezért elmondtam neki az igazságot , lehet nem bírom de Ő volt az első aki
rögtön segített . Szóval most Ben visz el engem másik városba , azt nem mondta hova . Addig leszek távol amíg
nem jövök rendbe.
Bementem még a fürdőbe elpakolni a smink cuccaimat most már mindent elpakoltam . Becsuktam magam után
a fürdőszoba ajtót és lementem mert már vártak.

-Mehetünk.-értem le.

2014. augusztus 16., szombat

7.fejezet

                                                                       
     Körülbelül olyan éjfélkor kelhettem fel. Nem tudtam aludni. Fel keltem és úgy döntöttem, hogy le megyek a nappaliba. Előtte még megnéztem , hogy Jessie alszik e már vagy még fent van e még. Szép lassan be nyitottam . A gépe be volt kapcsolva, de édesen aludt. Rámosolyogtam , mert annyira édesen aludt . Gyorsan kikapcsoltam a gépét és kimentem. Na szóval lementem a nappaliba. Nem kapcsoltam be semmit mert nem tv-ni nem volt kedvem inkább ültem a sötétbe és gondolkoztam. Mire jutottam . Hát semmire.Ez az egész nap furcsa volt. Annak viszont örültem, hogy anyu felhívott . Annyira bűntudatom van azért, hogy nem én kerestem meg először. Remélem nem hiszi azt , hogy nem vagyok rá kíváncsi. Én nem rá vagyok kíváncsi hanem apura. Egyszerűen meg őrjített amit velem le művelt a gimi alatt. Ráadásul ott volt Ben aki szemét módon kihasznált és összetörte a szívemet . Vele voltam először ...Én hülye pedig hagytam magam, mert azt hittem ő az igazi és örökké együtt leszünk . Én idióta . Már a kezdetektől ki használt engem az a féreg. Most már csak gyűlöletet érzek iránta. Azóta nem is voltam senkivel , és nem is akarok senkivel lenni. Jól meg vagyok én egyedül is . Nincs szükségem újabb hamis szerelemre.
Úristen már ennyi az idő. Hajnali kettő óra van és én meg itt ülök mint egy szellem. Na jó elég volt mára az agyalásból. Irány a meleg ágy és alvás. Ahogy mentem fel én hülye bele rúgtam a fotel lábába. Csak én lehetek ilyen szerencsétlen. Végre fel értem a szobámba és be bújtam a meleg ágyamba . De nem tudtam elaludni mert eszembe jutott Zayn ahogy megölelt és a hátamat simogatta önkéntelenül el mosolyodtam ezen. Jézusom Brooke azonnal verd ki a fejedből! Mondtam magamba dühösen. Barátnője van és szereti , az csak egy baráti gesztus volt amit csinált. De annyira jól esett , simán ki kerülhetett volna engem. De nem ezt tette hanem leült mellém és megölelt. Még mindig érzem a parfümje illatát. Na jól van Parks most már fejezd be és aludj . Mondtam magamba. Nem nagyon tudtam elaludni, szép lassacskán el fogott az álom.
                                      *REGGEL*
-Brooke! Azonnal kelj fel!.-kiabált Jessie.
-Mennyi az idő?-kérdeztem csukott szemmel.
-Három negyed kilenc van.-mondta nyugodtan Jessie
-Mivan ?!.-Ugrottam ki az ágyból és szél sebesen odamentem a szekrényemhez valami ruha után kutatni.
-Basszus Jessie ne állj már ott hanem segíts!.-kiabáltam a barátnőmre.
-Jól van már. Ezt lehet szépen is kérni Brooklyn-.mondta Jessie gúnyosan
Direkt csinálta.
-Esküszöm én egyszer meg fojtalak ha még egyszer így hívsz.-mondtam neki dühösen.
-El fogsz késni .-kopogtatta az óráját Jess
-Már amúgy is el vagyok késve !.-kiabáltam ki neki a fürdőből .
Gyorsan ki festettem magam . Most csak arra volt időm , hogy a szempillámat kifessem.
Megmostam gyorsan a fogom és utána rohanva kapkodtam magamra a ruháimat. Most nem öltöztem ki annyira fel vettem egy felsőt és rá a bőrkabátomat. Gyorsan le rohantam a lépcsőn, majdnem orra estem.El köszöntem Jesstől . Szinte be ugrottam a taxiba. Az órám fél tízet mutatott . Jézusom meg leszek ölve.
Végre, hogy ideértünk . Rohantam fel lépcsőn és mint egy állat úgy téptem fel az ajtót. Csak egy kicsit volt ciki. Nagy meglepetésemre már a fiúk is ott voltak.
-Elnézést , de elaludtam.-mondtam fulladozva
-Semmi baj . Gyorsan ülj le mert most meg beszéljük , hogy mi lesz ma.
De jó , hogy nem akadt ki Paul. Gyorsan le ültem a kanapéra. Persze , hogy Zayn mellett volt hely. Kis hezitálás után leültem mellé. A szívem azonnal hevesebben kezdet el dobogni. Csoda , hogy nem hallották meg.
-Jól vagy?.-Súgta nekem Zayn. Még a hideg is kirázott. Szerintem érezte mert rám mosolygott azzal a csodás mosolyával.
-Persze.-mondtam dadogva.
A beszélgetünk itt ki fulladt mert Paul ránk szólt. Remek.
A nap további részét meg beszéltük , hogy mi lesz. Azt hittem elalszok mert annyira álmos voltam. Féltem, hogy be alszok mert már nagyokat pislogtam . Persze ezt Zayn mind látta mert nem vette le rólam a szemét.
Úgy nézett  mint aki meg akar óvni valamitől mint ha törékeny porcelán lennék.Úgy csináltam min aki nem látja , hogy nézik. Egyszerűen ezt nem tudtam hová rakni. Örülni örültem ennek az egésznek, de a fejembe az is ott van, hogy van barátnője és szereti. Szerintem annyira elbambultam , hogy nem vettem észre semmit.
Csak két zöld szempárt láttam . Harry volt. Tudom, hogy mit szeretett volna. Félem őt vissza utasítani , de muszáj.
-Akkor el megyünk valamelyik nap sétálni?.-kérdezte mosolyogva.
-Figyelj Harry. Tudom, higy ezer lány örülne egy ilyen meghívásnak de sajnos el kell , hogy utasítsalak. Nagyon helyes vagy, de mos egyenlőre nem szeretnék randizgatni. Sajnálom ..-mondtam végül
-Megértem. Csak az a baj, hogy ilyen szép lánynak senki se tud ellenállni ..-mondta mosolyogva. Örültem, hogy nem haragszik.
-Menjünk mert a stúdióba vagyunk.,-mondtam mosolyogva.
Reméltem, hogy mára el múlik a hát fájásom. Mikor be léptünk a stúdióba akkor inkább hátat fordítottam volna. Hogy miért? Mert ott volt Miss. Tökély barátnő. Próbáltam nem rájuk nézni de nem ment. Örültem mikor Paul egy halom szerződést adott, hogy nézzem át őket. Azért fél szemmel láttam, hogy Zayn félve néz rám. Nem értem miért néz így, Nincs köztünk semmi és nem is lesz.
Mikor végeztem a papír munkával a fiúk valamelyik zenéjükről beszélgettek . Nem nagyon tudtam bele folyni a beszélgetésükbe. Inkább a fejemet a kezemre hajtottam és néztem ki a nagy világból , addig míg egy kezet nem éreztem a derekamon. A hideg megint kirázott és tudtam , hogy ki az még se löktem arrébb , hanem engedtem.
-Sajnálom ami az előbb volt.-suttogta megint a fülembe.
Erre nem tudok semmit mondani. Csak megrántottam a vállam és egy kamu mosolyt villantottam felé. A kezét még mindig nem vette le rólam, hanem közelebb jött és átkarolta a derekamat. Még jó, hogy a fiúk nem látták . Paul bent se volt hál'istennek. Újra le hajtottam a fejemet és elaludtam. Arra emlékszek , hogy Zayn azt suttogja nekem , mire fel ébredek ő itt lesz. Lehet csak álmodtam.
Uram Isten elaludtam a munkahelyemen. Paul kifog nyírni.
Zayn ott volt mellettem és , hogy fokozzam  az idegességemet a vállán aludtam. Gyorsan fel pattantam de nem kellett volna ilyen hirtelen mert ugyanis egy éles fájdalom bele hasított a hátamba. Nem mutattam ki inkább , hogy fáj.
-Zayn, mióta alszok? Mért vagy itt ? És miért viselkedsz így velem?.- az utolsó mondat véletlenül jött ki . Mekkora hülye vagyok. Gondoltam.
-Hey nyugalom Brooke. Csak húsz perce alszol és itt maradtam veled. Azért viselkedek így veled mert mióta meg láttalak úgy érzem , hogy vigyáznom kell rád. Olyan vagy mint egy törékeny porcelán akit ha el löknek darabjára hullik. Én pedig meg szeretném óvni ezt a porcelánt minden eséstől.-mondta és egyre közelebb jött hozzám.
-Nem kell rám vigyáznod.-mondtam dühösen. El akartam menni de ő gyorsabb volt , és visszahúzott magához és a derekamnál szorított oda magához. Nem tudom , de féltem pedig nem akart bántani.
-Amióta a starbucksba összeütköztünk azóta nem tudom kiverni a fejemből az arcodat. Érted?-kérdezte.
Alig tudtam  megszólalni. Helyette meg fogtam az arcát a két kezemmel és meg csókoltam. Nem tudom , hogy mi ütött belém de muszáj volt őt meg csókolnom. Először furcsálta , hogy mit teszek de vissza csókolt. Erősebben szorított magához de ajkaink nem váltak el egymástól. Hiszen én nem vagyok olyan aki meg csókol valakit ok nélkül. De Zayn meg mozgatott bennem valamit. Ettől a valamitől féltem , és én közel engedtem magamhoz. Nem is bántam azt a csókot.
Levegő hiányából váltunk el egymástól. A homlokát az én homlokomhoz rakta.  Annyira elpirultam, de nem érdekelt.
-Hol vannak a fiúk ?-kérdeztem Zaynt.
-A táncterembe.-mondta mosolyogva.
Akkor most nekem is be kell mennem oda? Kérdeztem magamtól.
Akkor menjünk.-mondtam mosolyogva.
Zayn utoljára még visszahúzott és meg csókolt. Egyszerűen tökéletesen csókol.
Megfogta a kezem és át mentünk a táncterembe és elengedtem a kezét. Azért még se járunk.
Beértünk a terembe és gyorsan füllentettem Paulnak , hogy papír munkát csináltam és Zayn pedig csak meg várt. Remélem elhitte.
Olyan furcsa érzés volt megint táncterembe lenni. Azóta nem is táncoltam mióta láttam Bent a tánctársammal csókolózni. Akkor szakított velem. Lazán megmondta , hogy sose szeretett és csak arra voltam neki jó, hogy ágyba bújhassak velem és , hogy féltékennyé tegye azt a szajhát. Azóta elhatároztam , hogy soha többet nem fogok táncolni és nem fogok egy fiú miatt sírni. Most meg itt van Zayn aki az egyik pillanatról a másikba be toppant az életembe. Igazából nem is bánom , csak neki ott van Perrie. Gondolkoztam el ezen.
Jessienek , hogy fogom elmondani ezt az egészet. Félek a reakciójától. Csak nem fog haragudni . Majd meglátjuk . Igazából nem is értem , hogy minek jöttünk a táncterembe. Ott állnak és beszélgetnek, én meg itt ülök a padon és unatkozok. Addig is , hogy ne unatkozzak elővettem a mobilomat . Úgy látom Jessie írt
Basszus halálra unom magam és csak 5-kor végzek
-Én is körülbelül akkor végzek.Elmegyünk munka után a starbucksba?
-Naná. Olyan jó pasi jött be az üzletbe.
Tipikus Jessie.
-Na akkor a kávézóban találkozunk. PUSZI.
El raktam a telefonomat.Hallottam, hogy valaki leült mellém.Nem Zayn volt hanem Louis. Eléggé meglepett. Látom rajta , hogy szeretne mondani valamit . Oda fordultam és rá mosolyogtam.
-Mi van köztetek?.kérdezte mosolyogva.
Nagyon elpirultam.
-Igazából te honnét tudsz erről?.-kérdeztem láng vörös fejjel.
-Mondta. Én örülök , hogy Zayn boldog. Remélem te is boldoggá fogod tenni.
-Hey , Louis. Egyenlőre még Perrievel jár és nem velem. Azért olyan előre ne szaladjunk. Bevallom tényleg nagyon tetszik Zayn, de félek közel engedni magamhoz. Volt már egy barátom aki csúnyán kihasznált. Ne is beszéljünk erről. Pattantam fel idegesen.
-Brooke adj egy esélyt neki. Ne taszítsd el magadtól.Kérlek.-mondta Louis.
-De Louis van neki barátnője.-mondtam
-És? Nem szereti. Mind a ketten vonzódtok egymáshoz, még a hülye is látja. Gondolkodj el ezen.-mondta komolyan. Felállt és menni készült de gyorsan megfogtam a kezét .
-Köszönöm.-mondtam
Nem mondott semmit csak rám mosolygott és visszament a fiúkhoz.
Nem tudom de ideges lettem magamra. Kiakartam menni innen és hazamenni lefeküdni. Kétségbeesett fejet vághattam mert Zayn idegesen nézett. Nem tudta, hogy mi bajom van.
Nem akartam most vele beszélni. Inkább kimentem a folyosóra . Paul szólt , hogy hozzak neki egy kávét. Remek.
Beértem a konyhába és neki álltam kávét csinálni. Szerintem nem kellett volna közel engednem magamhoz Zaynt. De egyszerűen úgy érzem , hogy biztonságba érzem magam mellette. Annyira elmerültem a gondolkodásba , hogy két kezet éreztem a derekamon.
-Mi a baj?-suttogta



                                                       

Semmi.-feleltem. -Akkor miért lettél ideges mikor Louis beszélt veled?-kérdezte és magához fordított. -Az a bajom, hogy a fiúk úgy viselkednek mintha ha mi járnánk és nincs köztünk semmi. Azt hiszem-mondtam zavartan. -Brooke ettől mért félsz ha azt hiszik , hogy mi járunk?-kérdezte. -Mert nekem már volt egy kapcsolatam és rohadtúl kihasznált engem a volt baráto. Azóta el kerülöm inkább a szerelmet. Most itt vagy te aki egyik napról a másikra be toppantál az életembe. Félek ettől az egésztől és még annyira nem is ismerlek. Ráadásul van barátnőd.-fejeztem be. -Egyszer valamikor csak szükséged lesz valakire. Muszáj ki nyílnod valaki előtt aki az egész életedet megváltoztatja és segít tovább lépned a múlton. Attól még , hogy van barátnőm engem te érdekelsz.És én szeretnék az a valaki lenni aki segít neked és ott lesz ha bármi baj van. Szinte egésznap együtt vagyunk és meg tudsz ismerni. Sőt a telefonszámomat is megadom ha bármit szeretnél kérdezni csak felhívsz én meg válaszolók rá.-mondta ki végül. Köpni nyelni nem tudtam , szerintem láthatta rajtam. A kezét kitárta előttem én meg habozás nélkül megöleltem. Bele fúrtam a fejem a vállába. Hihetetlenül jól esett amit mondott. -Köszönöm.-mondtam Nem válaszólt semmit , hanem kicsit elhúzodott tőlem és meg csókolt. Hamar vége lett a csókunknak mert valaki benyitott; Az a valaki nem más mint Perrie volt...

2014. augusztus 14., csütörtök

25.fejezet








                             
                       MÁSNAP REGGEL
Egész éjszaka nem tudtam aludni. Utasítani kellett a szememet ,hogy csukódjon le.
Fáradtan és hisztisen csoszogtam le a lépcsőn , konyhába érve öntöttem magamnak kávét . Jessie nincs itthon , Liamnél aludt. Ők legalább élvezték a koncertet , én egész este ültem vagy a folyóson járkáltam. Ennek az volt oka , hogy ott volt Zayn , nem akartam vele lenni , pedig annyira hiányzik , hogy majd bele pusztulok . Erős vagyok és eltudom felejteni. Szóval a reggeli teendőim után lezuhanyoztam és felöltöztem , ma nem kell bemennem dolgozni. De egymagamban meg unatkozok , bekapcsoltam a laptopomat és filmet néztem , romantikusat választottam mert most nem volt hangulatom a vígjátékhoz.

A film végén már bőgtem , pedig az ilyen filmek ennyire még sose hatottak meg , de most patakokban folyik a könnyem . Letöröltem a könnyeimet és utána orrot fújtam.
-Megjöttem!.-kiabált fel Jessie.
Gyorsan bementem a fürdőbe és lemostam az arcom, ha meglátna így Jessie akkor azt hinné , hogy ő miatta sírok és akkor adná le a drótot Liamnek ő meg elmondaná Zaynek. Ezt az örömöt meg nem fogom megadni neki , hogy lássa miatta sírok. De most nem miatta sírok .
-Szia.-öleltem meg.
-Na mizu?.-kérdezte Jessiesen.
-Meg vagyok.-rántottam meg a vállam és leültem.-És te?.-kérdeztem.
-Jól vagyok.-nézett rám. Próbáltam nem a szemébe nézni de elég furán méregetett.
-Biztos , hogy minden oké?.-kérdezte.
-Persze.-ráncoltam össze a szemem.
-Ne hazudj! Látom , hogy piros a szemed , sírtál?.-kérdezte.
-Nem , csak nem tudtam aludni.-mocorogtam zavartan.
-Na jól van.-méregetett még mindig.
-És ma mész valahová?.-tereltem a témát.
-Igen este , de majd jövök haza .
-Miért nem maradsz ott Liamnél?.-kérdeztem.
-Nem is hozzá megyek.-húzta össze a szemöldökét.
-Ja én azt hittem hozzá mész.
-Te mész valahová?.-kérdezte Jessie.
-Aha , majd délután de nem leszek sokáig. Meddig maradsz majd?.-kérdeztem.
-Nem sokáig , csak pár ismerőssel összefutok.
-Akkor este nézhetnénk filmet.-mondtam mosolyogva.
-Jó ötlet .-mosolygott vissza rám a barátnőm.

*   *   *
Délután 5 óra van és nem sokára találkozok Chadvel , nem öltözök ki . Öltözés közben jött egy üzenetem , Chadtől , hogy nála találkozzunk mert otthon van valami dolga , leírta , hogy találok oda. Nincs nagyon kedvem vele találkozni , de már megígértem neki . Felvettem a bőrdzsekimet és utána el is indultam. Taxit kellett hívnom mert messze lakik.

-Köszönöm.-fizettem ki a sofőrt.
Oda sétáltam a kis kapuhoz és meg nyomtam a csengőt. Kicsit várnom kellett , addig is körülnéztem hát ez a környék nem nagyon tetszett. Körül nézés után visszapillantottam a házra és Chad jött ki rajta , otthoni ruhába volt.
-Szia.-adott két puszit .
-Hello.-köszöntem.
Megfogta a kezem és bevezetett a házba de én hamar elengedtem a kezét.
-Szép kis lakás.-dicsértem meg a kis lakást.
-Köszi , kérsz valamit?.-kérdezte.
-Nem köszönöm.-mosolyogtam.

Egy darabig csendben ültünk és ez engem eléggé zavart .
-Szóval miért is hívtál?.-törtem meg a csendet.
-Mert tudni szeretném azt , hogy miért szakítottál velem.-nézett a szemembe kissé feszülten.
-Figyelj , te egy nagyon helyes , aranyos srác vagy de én nem éreztem irántad semmit . Nem szeretném azt ha úgy gondolnád , hogy én kihasználtalak de ez nem igaz. Csak akkor sebezhető voltam . Sajnálom tényleg , hamar találni fogsz egy lányt aki szeretni fog , jelenleg nem én vagyok az.-piszkáltam a kezem.
-De én meg nem akarok más lánnyal lenni , én veled szeretnék lenni.-fogta meg a kezem .
-Erre nem tudok mit mondani.-húztam ki a kezem az övéből.-Én most megyek , mert látom nem lehet veled beszélni.-álltam fel.
-Várj még!.-fogtam meg a kezem erősen ami nekem fájt.
-Várok , de enged el légy szíves a kezem mert fáj.-néztem rá.
-Nem engedem el , elegem van belőled!.-emelte fel a hangját és erősebben fogta a kezem.
-Chad ez fáj!.-kiabáltam félve mert megijedtem .
-Leszarom , hogy fáj! Most meg tudod azt , hogy nekem mennyire fájt az , hogy kidobtál más miatt.-kiabált az arcomba.
-Te hülye vagy , nincs senkim . De értsd már meg , hogy sose szerettelek és nem is foglak .-mondtam nyugodtan , ez se segített mert láttam a szemébe a düht .
-Hagyjuk már tudom , hogy van valakid. Azért nem feküdtél le velem egyszer se mert volt más akit kielégítettél.-fakadt ki.
-Rohadék!.-vágtam pofán , csakhogy visszakézből kaptam én is egy hatalmasat amitől eldőltem és a lábai előtt voltam. Ijedten kaptam az arcomhoz és éreztem , hogy a könnyek végig csordulnak az arcomon.
-Na mi van ? Most nincs olyan nagy szád?.-röhögött ki és felrángatott maga elé.
-Engedj el!.-szorítottam össze a számát.
-Mert ha nem?.-kérdezte vigyorogva.
Nem mondtam semmit hanem tökön rúgtam de amennyire szerencsétlen vagyok félre rúgtam és ez által meg fogta a kezem és újabb pofont adott de azt már az öklével. Remegve nyúltam a vérző ajkamhoz ami felrepedt , féltem nagyon és nem hittem el egy pillanatra , hogy ez velem történik . Kis vita ezt váltotta ki.
-Idióta picsa én mindig erősebb leszek nálad.-hajolt le hozzám és összeszorította a számat. Gondolkozás nélkül szembe köptem amiért meg vert , előbb kellett volna gondolkodnom mert újabb csapást mért rám , ami az orrom volt. Patakokban fojt a vér belőle.
-Dögölj meg te szemétláda!.-üvöltöttem rá , nem hatotta megint felrángatott és a fotelre lökött .
-Hiába üvöltesz nem hallja senki , és ezt fogják hallani.-csókolt meg durván amitől a szám fájni kezdett. Rugdostam összevissza , de erősebb volt lehet kiabáltam senki se hallotta meg a segély kiáltásomat . Nem tudtam meg védeni magam , mert  bármit csináltam erősebben fogott. Ennek az lett a vége , hogy megerőszakolt. Nem értem , ő csak beszélgetni akart velem és idáig fajult a dolog , hogy megerőszakolt. Sose gondoltam volna , hogy velem ez elő fog fordulni , egy semmiség miatt . A mai világban minden megtörténhet , és velem ez a borzadály történt ami ellen nem tudtam semmit csinálni. Borzasztóan féltem , ő meg élvezte , hogy bánthat.

*  *  *
Sírva vettem fel magamra a ruháimat amik a földre voltak dobva , Chad még mindig feküdt és elismerően nézett rám ahogy felöltözök.
-Undorító vagy.-szóltam oda hozzá.
-Ez van kedvesem.-vigyorgott önelégülten ez a seggfej.
Nem mondtam semmit , indulni akartam de megfogta a kezem és most nem szorította meg .
-Engedj el.-mondtam félve.
-Nem akarlak bántani.-fogta meg az arcom de elrántottam a fejem.
-Remélem most már békén fogsz hagyni.-dünnyögtem ijedten .
-Nem , te már az enyém vagy és ez ellen nem tudsz tenni semmit.-világosított fel.
-Nem! Hagyj engem békén ! Nem leszek a tiéd soha mert egy patkány vagy és remélem meg döglesz egyszer valahol.-emeltem fel a hangom , utána meg jött újra a pofon.
-Látom nem értettél meg Brooke , akkor most elmagyarázom. Most már csak az enyém vagy és ha ellentmondasz nekem én esküszöm még a szart is kiverem  belőled. Értetted?.-kérdezte.
Bólintottam egyet mert reszkettem nagyon .
-Akkor holnap táncon.-engedett ki.
Futva hagytam el a házát , amikor láttam , hogy távolodok a lakásától megálltam és a táskámból elővettem egy kis tükröt. Megnéztem mennyire vert meg az a köcsög. Mikor belenéztem a tükörbe legszívesebben öngyilkos lettem volna mert a szám fel volt szakadva az orrom meg véres volt és az arcomon meg egy lila folt volt. Hogy mennyek így haza ? Kérdeztem magamtól sírva. Jessienek mit mondjak? Ha elmondom neki akkor elfogja mondani Liamnek és ő meg tovább mondja Zaynek. Ez nem történhet meg. Mégis csak a barátnőm ráadásul a legjobb és neki elmondhatok bármit. Csak nem fogja elmondani . Nem tudom , lehet nem mondom el neki , hazudok majd valamit. Hívtam egy taxit mert gyalog nem tudok hazamenni. Hamar meg is jött.

Kifizettem a taxit. Imádkoztam , hogy Jessie még ne legyen itthon ,de hát mit ér az imám ha senki nem hallgatja meg. Arra célzok , hogy Jessie itthon volt .
-Szia!.-köszönt boldogan.-Azt hittem , hogy te hamarabb érsz haza.-állt fel és oda jött hozzám.
Hiába mentem hátrébb Jessie közelebb jött és észre vette az arcomat.
-Jézusom mi történt veled?.-kérdezte ijedten és segített levenni a kabátomat . Sírni még mindig sírtam és egy hang nem jött ki a torkomon.
-Hallod ? Szólalj már meg Brooke!.-kiabált.
-Nem történt semmi.-mondtam halkan.
-Ne hazudj! Látom , hogy történt valami.-fogta meg a kezem . Megijedtem az érintéstől és sírva kikaptam a kezem .
-Elmondok mindent azzal a feltétellel ha senkinek nem mondod el , ha elmondod valakinek akkor én elhúzok innen és soha többet nem fogsz engem látni. Világos?.-kérdeztem dühösen.
-Mondjad már!.-emelte fel a hangját újra.
-Megerőszakoltak és megvertek.-rogytam le sírva . Ezt még kimondani és félelmetes.
-Mi van?.-kérdezte sápadtan Jessie.
-Chad megerőszakolt ezen mit nem lehet érteni!.-kiabáltam.
-Jézusom.-kapott a szája elé ijedten.-Fel kell hívni a rendőrséget.-nyúlt a telefonért.
-Ne , ne , nem!.-kaptam ki tőle. -Azt mondta ha bárkinek szólok erről az egészről akkor agyonver.-néztem a barátnőmre félve.
-Hogy történt ez az egész?.-fordult oda hozzám és átkarolt.
Nehéz volt elmondani mert lélekben ott voltam újra , éreztem az ütéseket és éreztem azt a mérhetetlen fájdalmat mikor megerőszakolt.
-Úristen én annyira sajnálom.-lett könnyes a szeme Jessienek . Engedtem , hogy megöleljen de még mindig nem éreztem magam biztonságban. Aztán csöngettek én meg rémülten álltam fel.
-Ki az?.-dadogtam.
-Megnézem.-állt fel.-Ez csak a pizzafutár.-legyintett.
Vissza ültem a lépcsőre .
-Gondolom nem vagy éhes.-mormogta az orra alatt Jessie.
-Hát nem . Felmegyek lezuhanyozni.-mentem fel.

Zuhanyzás után felöltöztem és bebújtam az ágyamba. Féltem nagyon még mindig . Ráadásul oda lent is fájt nagyon.
-Hey hoztam neked nyugtatót.-jött be Jessie és leült az ágyam szélére.
-Köszönöm.-kaptam be és lenyeltem.-Itt aludnál ma légy szíves.-kértem meg.
-Persze.-feküdt be az ágyba és átkarolt.

REGGEL
Egész este le se hunytam a szemem , ha le is csuktam elő jöttek azok a képek amikor megvert. Álmosan keltem fel , magam mellé néztem , Jessie már felkelt. Kiszálltam az ágyból és felöltöztem és utána összeszedtem a cuccomat a mai órára , elmentem fogat mosni mert enni úgy se fogok mert egy falat nem megy le a torkomon , fogmosás közben belenéztem a tükörbe és borzasztó volt a látvány. Fél arcom zöld lila volt és ha hozzá értem az orromhoz nagyon fájt a szám meg sebes volt. Nézve magamat sírva fakadtam. Leültem a hideg a csempére és halkan sírdogáltam , erről ez jutott eszembe mikor drogoztam , másnap ugyan így feküdtem . Ránéztem az órámra , késében vagyok de nem érdekel. Egy ideig feküdtem a csempén.
 Erőt vettem magamon felálltam és elmentem dolgozni , de előtte elköszöntem Jessietől aki aggódva nézett rám.
Munkához érve rettegve mentem be. Gyorsan köszöntem a pultosnak aki csak legyintett mert valakivel telefonált. Bementem az öltözőbe és átöltöztem , csakhogy valaki meg zavart és oda lökött a falhoz.
-Jó hogy meg jöttél , azt hittem nem is jössz be.-simította meg az arcom amit én elhúztam , de ő durván meg fogta és beleverte a falba , nem tetszett neki , hogy elhúztam a fejem.
-Te rohadék.-fogtam meg a fejem.
-Meg mondtam , hogy nem ellenkezhetsz nekem.!-fogta meg a torkom.
-Ez az fojtsál csak meg , legalább a börtönbe mész és ott fogsz meg dögleni.-húztam mosolyra a számat.
-Csak szeretnéd.-húzta fel a szemöldökét és neki esett a számnak.
-Eressz már el!.-kiabáltam jó hangosan , hogy valaki hallja.
-Fogd már be a pofád!.-adott egy pofont.
Hallottam , hogy valaki dörömböl az ajtón és azt kiabálja , hogy nyissuk ki. Kiabáltam egyet , hogy segítsen , Chad dühösen nézett rám és azt súgta nekem , hogy meghalsz és utána kinyitotta az ajtót és elment engem meg otthagyott .
-Jól vagy?.-jött be Ben és segített felállni.
-Igen , köszi.-álltam fel.
-Mi történt az arcoddal?.-kérdezte és furán méregetni kezdett.
-Semmi.-legyintettem és otthagytam.

Munka után , sietve hagytam ott a tánctermet és utána szaladni kezdtem haza , csakhogy útközbe valaki berántott egy autóba.
-Azt hitted , hogy ilyen hamar megszabadulsz tőlem te hülye picsa?.-kérdezte Chad.
-Hova viszel?.-kérdeztem ijedten.
-Ahol nem hallja senki azt , hogy szarrá verlek.






2014. augusztus 9., szombat

24.fejezet




Kicsattanó örömmel keltem ma fel  ilyen legutoljára nagyon régen volt , de most a koncert miatt vagyok ilyen boldog. Nicki Minaj az egyik kedvenc énekesnőm és már régóta elszerettem volna menni a koncertjére , de hála Jessienek ma van rá lehetőségem.  
Kinyitottam a szekrényemet és kerestem valami ruhát , hamar kiválasztottam őket , egy sima szürke felső és egy fekete gyatya    utána kifestettem a pilláimat a hajamat meg kiengedtem , öltözés után meg lementem reggelizni egy sima yoghurtot ettem és utána meg mostam a fogamat. Reggeli teendőim után meg elmentem dolgozni . Végre olyan munkát végzek amit szeretek is csinálni , táncolni már régóta tudok és most oktathatóm is gyerekeknek akik érdeklődnek ez iránt. Ha majd egyszer nekem is lesz gyerekem akkor remélem ő is szeretni fogja a táncot , de ha nem akar táncolni nem fogom erőltetni neki akkor majd érdeklődik más iránt . Annyira elkalandoztam ,hogy észre se vettem , hogy megérkeztem. Köszöntem a recepciós lánynak utána elmentem átöltözni. Egy egyszerű sport ruházatot választottam a mai órára ,ma csak három oktatásom lesz ezért hamar hazaérek. Kiértem az öltözőből és Chadbe botlottam bele , végig nézett rajtam és utána szóra nyitotta a száját.
-Szia Brooke.-köszöntött mosolyogva.
-Szia Chad.-viszonoztam a köszönését.
-Ma meddig leszel bent? Beülhetnénk valahova beszélgetni.-nézett a szemembe.
-Nekem a ma nem jó mert már programom van , de ha jó neked a holnap akkor ...-haraptam le a mondat végét mert valaki épp meg zavarta a beszélgetésünket.
-Áá New York jó , hogy itt vagy ma veled oktatók .-jött oda hozzám Ben.
-Hányszor mondjam még , hogy ne hívj így te idióta.-förmedtem rá a volt barátomra és otthagytam őket.

* * *

Bennel elég nehéz volt dolgozni mert szinte mindenen elkezdtünk veszekedni , vagy nekem jött vagy én mentem neki , azt hittem ott mindenki előtt neki megyek de toleráltam magam valahogy. Utolsó óra végén meg vártam míg mindenki kimegyek és utána mentem én is .
-Többet veled se fogok dolgozni.-lökött meg Ben.
-Te barom magamra öntöttem a vizet !.-kiabáltam
-Így jártál.-legyintett flegmán.
Annyira ideges lettem , hogy minden erőmmel fellöktem amitől megbotlott és elcsúszott.
-Így jártál.-erősítettem meg a szavát amit az előbb mondott.
Amilyen szerencsétlen vagyok  meg rántotta a lábamat így én is elestem  , könyökömet nagyon bevertem meg a lábamat is .
-Rohadj meg!.-fröcsögtem idegesen és felálltam.
Nem mondott semmit hanem a tenyérbe mászó fejével elkezdett mosolyogni , legszívesebben bevertem volna neki egyet.
-Ezt szerettem benned , hogy mindig kis vad voltál főleg az ágyban.-kacsintott rám.
Inkább nem mondtam neki semmit hanem megfordultam és otthagytam , idegesen betrappoltam az öltözőbe és átöltöztem . Utána hívtam egy taxit , egész út alatt  olyan ideges voltam ráadásul még a kezem a fájt . Kipattantam a kocsiból kifizettem az utat , szinte berontottam a házba.
-Szia.-nézett rám meglepve Jessie.
-Szia.-intettem idegesen és mentem volna fel de útközben megálltam és visszamentem.-Szia Liam.-köszöntem neki is és utána felmentem a fürdőbe , hogy lezuhanyozzak.
Nem zuhanyoztam sokáig csak gyorsan meg mostam a hajam , zuhanyzás után meg beszárítottam normálisan  a hajam, hogy ne összevissza álljon hanem szép hullámos legyen . Utána bementem a szobámba és felvettem egy kényelmes otthoni ruhát , még csak 5 óra van és a koncert csak 9-kor kezdődik addig még nem készülődök . Öltözés  után lementem enni valamit . Mikor leértem a konyhába , Jessie meg Liam egymás szájába turkáltak , köhintettem egyet , hogy nem egyedül vannak.
-Szerintem menjetek szobára ott kényelmesebb lenne.-adtam tanácsot a barátnőmnek.
-Köszi a tanácsot de már voltunk.-nevetett Jessie zavartan . Én meg ledermedten bámultam rájuk utána melegítettem magamnak ennivalót. Evés után meg elpakoltam magam után és bementem a nappaliba tévézni , nem volt semmi jó ezért kikapcsoltam és néztem ki a fejemből , csakhogy valaki megzavart .
-Hallottam szakítottál azzal az idiótával.-ült le mellém Liam.
-Igen szakítottam azzal az "idiótával" akinek neve is van.-dünnyögtem.
-És akkor most egyedülálló vagy?.-kérdezte kíváncsian.
-Igen és az is leszek jó sokáig , nem akarok most kapcsolatot meg vagyok én egyedül is .-mondtam és halványan elmosolyodtam.
-Értem akkor.-nézett rám .-Nekem most mennem kell , Szia.-köszönt el. Én csak legyintettem és tovább ültem egy magamban.
-Na mizu?.-ült le mellém Jessie .
-Semmi különös , ma Bennel oktattam és szinte mindenen veszekedtünk , óra végén meg ellöktem ő meg , megfogta a lábam és lerántott azért mert ellöktem és úgy bevertem a könyököm meg a lábam de amúgy meg vagyok.-villantottam meg a tízből tízes mosolyomat.
-Vele dolgozol?.-lepődött meg Jessie
-Csak ma oktattam vele.-javítottam ki.
-Na annak örülök.-nézett rám Jess.
-Ha ő lenne az utolsó ember akkor se jönnék vele össze.-nyugtattam meg a barátnőmet mert láttam az arcán, hogy aggódik miattam.
-Jól van , de most megyek zuhanyzok , látom te már zuhanyoztál.-fogta  meg az egyik haj tincsemet.
Bólintottam és megvártam míg fel megy Jessie és utána bekapcsoltam a tévét , hát most se volt semmi nézhető , ezért csak háttér zajnak ment. Annyit gondolok rá , vajon ő is ennyit gondol rám? Vagy csak én egy kis kaland voltam számára? Nem tudom , de biztos mert rajtam kívül még más is volt neki , nem szeretett úgy mint én őt , hamis szavak voltak amiket mondott nekem  ,hogy szeret és én ezt be is vettem. Annyira meg bolondított ez a szerelem , hogy észre se vettem , hogy játszik velem , túl naiv voltam. Most meg , hogy rájöttem mindenre egy kész érzelmi csődtömeg vagyok . Én már nem hiszek neki és remélem boldog lesz mással. Előbb utóbb én is találni fogok valakit aki majd annyira fog szeretni mint én őt egykor , de még nem jött el értem a szőke herceg vagy talán nem a szőke herceget akarom hanem fekete hajú , barna szemű hercegemet akarom. Na már megint rá gondolok , sehogy sem akar az agyam másra gondolni csak rá , ez van éjszaka is , nem tudok aludni mert folyton rá gondolok. És szinte már mindenkibe őt látom , ha meglátok egy fekete hajú fiút barna szemmel akkor azt hiszem , hogy ő az de nem . Kezdek már megbolondulni . A saját barátnőm szerelmi életére féltékeny vagyok mert egykor én is úgy öleltem magamhoz mint Jessie Liamet , vagy úgy csókoltam meg . Unottan ránéztem az órámra , jó sokat járhatott az agyam mert alig van időm a készülődésre , fél hét van. Felpattantam a helyemről és fel mentem a szobámba , először kisminkeltem magam kicsit erősen sminkeltem ki magam mert szeretnék jól kinézni , sminkelés után megigazítottam a hajam , felöltözni még nem fogok mert arra még van időm.

* * *
-Jessie nem láttad a fekete magassarkúmat?.-kiabáltam le mert ugyanis már ez a cipő hiányzott a szettemhez.
-Gyere és nézd meg itt lent!.-kiabált fel.
-Arg!.-csaptam be magam után az ajtómat idegesen.
-Hu de jól nézel ki!.-nézett végig Jessie elismerően.
-Te se panaszkodhatsz.-mutattam a ruhájára.-Áh ez az megvan !.-kiabáltam fel boldogan.
-Amúgy honnét van ez a szegecses melltartó?.-kérdezte és rábökött a melltartómra.
-Még párizsban vettem.-legyintettem.
-Na itt van a taxi , mehetünk?.-kérdezte Jessie.
-Igen.-kötöttem be a cipőm , ahogy felálltam egy kicsit dülöngélni kezdtem .
-El ne essél.!-nevetett Jessie és kiment. Becsuktam az ajtót és beszálltam mellé a kocsiba.
Arénához érve egyre izgatottabb lettem , alig vártam már , hogy végre kiszállhassak a kocsiból. Nem kellett sokat várnom mert már megérkeztünk .
-Menjünk már!.-húztam a barátnőm kezét.
-Jól van már , de mielőtt meg keressük a helyünket egy kicsit várnunk kell.-csitított le a barátnőm.
-Oké , de menjünk már be addig!.-toporzékoltam mint egy kis gyerek.
Beérve megkerestük a bejáratot ahol majd tovább kell mennünk mert a helyünk bent van.
-Mire várunk menjünk már be.-néztem az órámra.
-Várjál már!.-nézelődött Jessie.
Unottan ácsorogtam mellette mind addig míg fel nem néztem , na akkor azt hittem , hogy dobok egy hátast.
Idegesen fordultam a barátnőmhöz aki engem vizslatott .
-Jessie elmondanád , hogy miért van itt Liam meg Zayn?.-mutattam rájuk idegesen.
-Meglepetés!.-rakta fel a kezét. Mielőtt elkezdtem volna mondani a mondókámat addigra már odaértek hozzánk.
-Sziasztok.-köszönt Liam és odament a barátnőjéhez .
-Menjetek be nyugodtan én elmegyek mosdóba.-indultam el. Mindvégig éreztem valakinek a tekintetét rajtam , idegesen rontottam be a wc-be és bementem egy fülkébe , magamra csuktam és utána leültem a földre . Miért? Kérdeztem magamtól. Olyan ideges voltam Jessiere , hogy már megint a hátam mögött intézkedik , már nem is volt kedvem ehhez az egészhez . Haza akarok menni és egész nap ki sem kelni az ágyból. Lehet haza megyek. Kinyitottam a fülkét és kimentem a mosdóból , útközben neki mentem valakinek hát majdnem elestem , de elkapott.
-Hát ezt nem hiszem el.-dünnyögtem idegesen mert Zaynnek mentem neki.-Most már elengedhetsz .-húztam ki a kezem a szorításából.
-Beszélnünk kell.-nézett körbe , hogy megnézze mennyien vannak kint , de senki se volt már kint mert a koncert hamarosan kezdődik.
-Nincs miről beszélnünk , na engedj el mert kezdődik a koncert.-húztam ki a kezem újra a szorításából , de nem tudtam mert erősen fogott.
-Már pedig beszélni fogunk!.-emelte fel a hangját és elvitt egy nyugodtabb helyre.
-Eressz már el ! Ez fáj! Hallod?.-kiabáltam mert erősen fogta a kezem .
-Bocsánat.-engedett el és közelebb lépett hozzám , én meg próbáltam hátrébb menni de nem tudtam a fal miatt. Az egyik kezét a falnak támasztotta és még egy lépést közelebb jött hozzám. A pulzusom már az egekben szökött a lábam is remegni kezdett , azt hittem elájulok . Próbáltam állni a tekintetét de nem ment mert szinte elvesztem abba a gyönyörű barna szempárba.
-Szeretlek , és borzasztóan hiányzol.-szinte suttogta.
-És még most is hazudsz! Tudod mit? Menj a francba. Nem érdekel az , hogy szeretsz és ami veled történik az sem érdekel. Azt mondtad , hogy itt leszel velem , bármi is történjék . Ennek ellenére , meg csaltál , hazudtál nekem , elhitted velem , hogy szeretsz. Közben meg egy másik nővel voltál. Te is ugyanolyan szemétláda vagy mint a többi. Megpróbállak utálni de nem megy mert még mindig bolondulok érted , de ha az eszembe jut , hogy mással voltál .-csuklott el a hangom.-Most pedig engedj el.-néztem a szemébe. De nem kellett volna mert megfogta az arcom és meg csókolt. Eltoltam magamtól és bementem a koncertre . Már rég elkezdődött. Meg kerestem Jessiet és oda mentem hozzá. A koncert nagyon jó volt de én nem tudtam élvezni mert itt volt ő is és egész este le se vette rólam a szemét. Néztem ahogy a barátnőm élvezi a koncertet a barátjával , én miért nem élvezhetem így? Kedvenc Minaj számom se dobott fel . Oda jött hozzám Jessie, hogy ne üljek itt egész végig hanem élvezzem a koncertet, fel vettem a boldog álarcomat és úgy tettem mint aki boldog lenne.


                                               

2014. augusztus 5., kedd

23.fejezet



raining kisses




Reggel elég furcsán ébredtem fel , mert szinte teljesen össze voltunk gabalyodva Zaynel. Teljesen hozzá voltam simulva és a kezemet meg a nyakán pihentettem , ő meg erősen átkarolt és a lábát rám rakta mintha nem akarna elengedni.  Zavarba jöttem nagyon mert már nagyon régen aludtam így vele és abba is rossz belegondolni , hogy lehet így alszik Perrievel is. Ettől rosszul lettem , de nem engedtem el mert borzasztóan hiányzott ez az egész de nem szabad elgyengülnöm nekem ott van Chad. Hát inkább hagyjuk őt mert csak kihasznál , nem fogom hagyni , szakítok vele . Nekem nem kell senki egyedül is elboldogulok túl sokan használtak már ki . Gondolkozás közben óvatosan felültem megnézni , hogy mennyi az idő , de nem találtam sehol órát és a telefon se volt nálam , körülnézés közben kinéztem az ablakon és láttam , hogy még mindig esik az eső . De hol  van már egy óra? Kérdeztem magamtól idegesen. Aztán visszafeküdtem és óvatosan kihúztam a mellettem alvó fiú párnája alól az telefonját , amúgy nem tudom , hogy itt szokta tárolni csak eszembe jutott , hogy én is oda szoktam rakni. Feloldottam a képernyőt és megnéztem az időt , tizenegy óra volt . Visszaraktam a telefont nem fogok kutakodni benne , pedig megnéztem volna benne mindent de nem leszek ilyen bunkó , hogy más magánéletében kutakodjak. Vissza feküdtem ugyan abban a pózban és szorosan mellébújtam , egy puszit nyomtam a mellkasára és utána ráfeküdtem.

* * *
Elaludtam mert mikor kinyitottam a szemem nem volt mellettem Zayn , meg néztem az időt és eléggé meg lepődtem , hogy ilyen sokáig aludtam mert négy óra volt. Kikeltem az ágyból és összeszedtem a cuccaimat a ruhámat felvettem ami nagyon koszos volt felé meg felvettem a bőrkabátomat. Ezek után meg próbáltam leosonni mert nem szerettem volna Zaynel találkozni , zavart ez az egész szituáció ahogy aludtunk és ezért nem akarok most vele találkozni , de amennyi szerencsém van mostanság meglátott ahogy osonok ki.
-Hova - hova ?.-kérdezte fél oldalas mosollyal.
-Öm csak meg nézem az időt.-hazudtam ,de ezt ki hinné el? Ostoba vagyok.
-Ugyan olyan idő van mint tegnap.-nézett rám furcsán.
-Észrevettem.-csuktam be az ajtót.
-Nem vagy éhes?.-kérdezte.
-Nem.
Aztán néma csönd , szerintem mind a kettőnk azon gondolkodott , hogy mit csináljunk vagy mit mondjunk egymásnak. Vagyis nekem ez járt a fejemben .
-Haza tudnál vinni?.-kérdeztem zavartan.
-Persze , csak fent hagytam valamit.-mutatott fel és felment.
Én addig bementem a nappaliba és leültem , nem tudom mit csinált fent Zayn de elég sokáig fent volt én meg addig jobban körülnéztem a nappaliba. Megláttam egy képet és odamentem megnézni , összeszorult a gyomrom mikor megláttam azt a képet , mind ketten boldogan vigyorognak bele a kamerába közben egymást ölelik át. Ledobtam a képet a fotelra és ki szaladtam a házból. Magassarkúban elég nehéz volt futni plusz még az eső is esett , hogy gondolhattam azt , hogy még mindig szeretem engem. Hazugság minden. Ez a kép nem régiben készülhetett gondolom. Annyira ideges vagyok legszívesebben torkom szakadtából üvöltenék egyet , de nem teszem mert hülyének néznének . Amúgy nem tudom hova futottam , csak futottam valahova ahol egyedül lehetek. Beszorult a levegő ezért lassítottam a tempón , csurom víz voltam mindenhol ez az eső sose fog megállni , gondoltam . Annyira elmerültem , hogy észre se vettem , hogy követ valaki kocsival . Zayn volt az , lehúzta az ablakot és megállt.
-Te mit keresel itt?.-kérdeztem idegesen.
-Sajnálom.-szállt ki a kocsiból és oda jött elém , megfogta a kezem , hogy ne menjek sehova.
-Nem érdekel a sajnálatod és te se érdekelsz , nagy hiba volt , hogy ott maradtam tegnap nálad , sőt az is nagy hiba volt , hogy veled voltam .-néztem a szemébe.
Nem mondott semmit közelebb lépet hozzám , megfogta az arcom és megcsókolt . Nem löktem el magamtól hanem beletúrtam a vizes hajába és vissza csókoltam. Esőben csókolózni a legjobb , egyszerűen tökéletes volt.
-Szállj be hazaviszlek .-fogta meg az arcom Zayn .
Bólintottam egyet és beültem . Egész út nem beszélgettünk , mondjuk a vigyort az arcomról nem lehetett levakarni , hamar meg jöttünk , kiszálltam és nem tudom , hogy most mi lesz. Kiszállt velem együtt és az ajtóig kísért.
-Köszönöm , hogy nálad aludhattam.-nyögtem ki zavartan.
-Vártam mikor jössz fel ,  aztán hallottam az első dörgést és már ott is voltál. Ébren voltam.-nézett rám mosolyogva.
-Azt hittem , hogy mélyen alszol , amúgy nem magamtól öleltelek át lehet álmomba véletlenül.-beszéltem összevissza.
-Oké nem kell magyarázkodnod , ismerlek már Parks.-mosolygott pimaszul Zayn.
-Én is azt hittem , hogy ismerlek mind addig míg meg nem csaltál.-világosítottam fel.
-Igen? Nem én léptem le Párizsba szó nélkül , aztán találtál is magadnak egy idiótát.-mondta flegmán.
-Talán azért léptem le mert elegem abból az életből és belőled is , nem voltam  kíváncsi arra , hogy hogyan éled a tökéletes kapcsolatodat a tökéletes barátnőddel áh bocsánat menyasszonyoddal .-vágtam a fejéhez a múltbéli sérelmeimet.
-De aztán te is jót andalogtál Párizs utcáin egy hülye gyerekkel .-fröcsögte idegesen.
-Miért nem ismered be , hogy miattad mentem el? Ja hát persze , túl nagy az egód téged nem érdekel senki és semmi , és ha most meg bocsájtasz bemennék .-löktem meg egy kicsit.
-Talán miattam mentél el , de azt is tudod kell , hogy nekem az a két hónap szenvedés volt. Nem tudtam hol vagy , hogy mit csinálsz , nem tudtam rólad semmit. Csak aztán betoppansz a stúdióba mintha nem történt volna semmi , meg változtál , csináltattál pár tetoválást azzal az indokkal , hogy meg változtál. Oké megértem . És tudom , hogy csesztem el , ha visszatudnék menni arra a napra hidd el meg változtatnám de nem tudom. Sajnálom , tudom , hogy ezzel nem tudom helyre hozni , de őszintén mondom és azt is őszintén mondom  , hogy szeretlek.-halkult el Zayn.
-Erre nem tudok mit mondani , menj el és hagyj békén.-hagytam ott.
Ha arra gondolt , hogy könnyes szemmel fogok a karjába omlani akkor nagyon tévedett , nem fogom hagyni azt , hogy másodjára is becsapjon. Sőt arra jutottam , hogy Chadvel szakítok nem kell most nekem barát , élem az életemet és majd ha el jön az idő akkor el kezdek randizni. Leraktam a táskámat a fogasra és felmentem a szobámba , gondolom Jessie nem volt itthon mert bementem a szobájába és nem volt ott . Átmentem a szobámba és levettem magamról a vizes holmikat utána meg beálltam a zuhany alá , egy kicsit sokáig álltam a forró zuhany alatt mert annyira forró volt a víz , hogy az egész testem piros volt nagyon . Azt hittem elmúlik ha megtörölközök de nem  múlt el . Bementem a szobámba és felvettem valami könnyű ruhát , egy fehér v nyakú pólót vettem és egy melegítő gatyát , öltözés után meg lementem a konyhába enni , amikor leértem egy kicsit meglepődtem mert Jessie itthon volt , észre se vettem , hogy hazajött.
-Szia.-köszöntem.
-Szia.-köszönt boldogan.
-Hol voltál?.-kérdeztem és kivettem egy yoghurtot a hűtőből .
-Bevásároltam.-rakta fel a cuccokat az asztalra.
-Segítek elrakni őket.
-Na és milyen volt a randi?.-kérdezte Jessie .
-Jó volt.
-Azt hittem hazajössz , de látom jó éjszakád volt.-húzta fel az egyik szemöldökét a barátnőm.
-Nem volt semmi , nem akartam lefeküdni vele . Meg igazából kedvem se lett volna hozzá.-mondtam unottan.
-Oh pedig azt hittem volt valami.-bigyesztette le a száját.
-Szakítok Chadvel , most nincs szükségem senkire igazából nem is értem miért jöttem vele össze ha kedvelni se kedvelem.-néztem magam elé.
-Ha így döntesz akkor támogatlak .-fogta meg a vállam Jessie.
-Köszönöm.-mosolyogtam.
-Na  , hogy jobb napod legyen hozok valamit.-viharozott ki a konyhából.
-Na mi az?.-kérdeztem kíváncsian.
-Holnap lesz , már előre megvettem őket mert tudom , hogy szereted.-mondta titokzatosan.
-Mi az?.-kérdeztem izgatottan.
-Két V.I.P jegy Nicki  Minaj koncertre.-kiabálta Jessie.
-Mi?? Ez most komoly?.-fogtam meg a jegyeket.
-Igen! Holnap lesz a koncert!.-ugrált Jessie.
-Köszönöm.-ugrottam a nyakába. De honnét volt rá ennyi pénzed ?.-kérdeztem .
-Nem mindegy az , holnap koncert.-fogta meg az arcom .
-Áh el se hiszem , hogy Nicki Minaj koncertre fogok menni.-mondtam elképedve.
-Alig várom már.-mondta a barátnőm , gondolom már lélekben a koncerten járt.
-Na lehozom a cd-met és berakom.-mondtam fel spanolva,
Lehoztam a cd-met és beraktam a lejátszóba , Jessievel úgy ugráltunk a zenére meg énekeltünk mint két idióta. Aztán fáradtan dőltünk a kanapéra és boldogan visítoztunk a koncert miatt.
-Aludni se tudok annyira izgatott vagyok.-mondtam vihogva.
-Nekem mondod.-fordult hozzám vigyorogva.
-Én már most tudom , hogy mit veszek fel.-öltem fel.
-Asszem már én is.-ült fel mellém a barátnőm.-Uh valahol csörgök , hol a telefonom?.-ugrott fel Jessie.
-Kint a konyhába gondolom.-kiabáltam ki neki , aztán én is elővettem a telefonomat . Jézusom , 20 nem fogadott hívásom volt , 10 Zayntől és 10 Chadtől. Pögyögtem párat a telefonom , kicsöngött.
-Brooke te vagy az?.-kérdezte.
-Igen Chad én vagyok az.-mondtam furcsán , mégis kire gondolt , hogy ki lesz.
-Találkozhatnánk ma ?.-kérdezte.
-Ühüm , mikor?.-kérdeztem.
-Most , oda megyek elé az jó lesz?
-Persze , akkor várlak.-tettem le.
Nem telt el sok perc , 10 perc múlva már itt is volt , gondolom a sarkon várt és arra várt , hogy igent mondjak a találkozásra.
-Szia.-adott egy puszit a számra.
-Szia.-húzódtam el tőle.
-Csak azért akartam veled találkozni mert azt mondtad tegnap , hogy az egész napot velem fogod tölteni. Egész nap próbáltalak hívni de nem vetted fel , egyszer még ki is nyomtál, adnál erre magyarázatot légy szíves.-csapott bele a közepébe Chad.
-Figyelj Chad , te egy nagyon helyes és normális fiú vagy . De én nem kedvellek és nem is szeretlek , szeretnék veled szakítani , hidd el nem én vagyok az igazi a számodra , nem lennél velem boldog . Sajnálom.-néztem le a földre.
-Azért szakítasz velem mert van valakid?.-kérdezte.
-Mi? Dehogyis!.-tiltakoztam.-Azért szakítok veled mert kell egy kis tér nekem , nem szeretnék most barátot , sajnálom.-magyaráztam az okokat.
-Oké rendben , és akkor most nem is fogsz ott dolgozni ahol én?.-kérdezte kicsit idegesen.
-De szeretnék ott dolgozni mert szeretek táncolni és remélem nem baj ez neked.-mondtam zavartan.
-Dehogy baj, azért barátoknak meg maradunk?.-kérdezte félve.
-Persze.-öleltem meg.
-Akkor jó , nekem most mennem kell holnap találkozunk , szia.-adott egy puszit az arcomra és elment.
Meg vártam míg elmegy és utána mentem be .
-Na mi volt?.-támadott le Jessie.
-Szakítottam vele.-mondtam és kifújtam a levegőt.
-Komolyan?.-kérdezte szájtátva Jessie.
-Igen és elég jól ment , megértette.-néztem a barátnőmre.
-Az akkor jó.-ölelte át a vállam és bementünk a konyhába.
Én felültem a pultra , Jessie meg a hűtőben keresett valamit , meg is találta.
-Áh ez most jól jön.-haraptam bele a tábla csokiba.
Nagyon sokáig beszélgettünk Jessievel , ez is hiányzott már , ezek az éjszakába nyúló beszélgetéseink a barátnőmmel , most nagyon boldog azért mert van neki egy barátja aki nagyon szereti Jessiet és ez fordítva is igaz . Én meg mind végig azt hittem , hogy majd Louisval fog összejönni de nem , Liammel jött össze , de én ennek is nagyon örülök . Annyit beszélgettünk , hogy már elfáradtunk , mondtam Jessienek , hogy jöjjön át hozzám aludni . Már az ágyban feküdve eszembe jutott a mai nap ,az mikor Zaynel csókolóztunk az esőben , egyszerűen csodálatos volt , és most legszívesebben felhívnám és én is elmondanám , hogy nagyon szeretem és jöjjön át és legyen velem , de nem tehetem mert nem bízok meg benne , félek attól , hogy ez újra meg fog esni velem . Egyszerűen már félek szeretni is ...