40.fejezet

Egy teljes hónap telt el , hogy világra hoztam Libbyt . A szüleim itthon nagyon sokat segítettek de mára már megtanultam mindent. Nem szeretem mikor segítenek mert én magam is megtudom csinálni , mondjuk anya nem örül annak , hogy mindig visszautasítom a segítségét ezért néha mindig összekapunk. Múltkor bejelentettem a szüleimnek , hogy elszeretnék költözni és a saját lábamra állni , mindketten rögtön rákezdtek , hogy szó sem lehet róla mert még kezdő anya vagyok és egyedül nem boldogulnék a gyerekkel . Próbáltam higgadt maradni de nem nagyon ment mert még mindig figyelmetlen hülye gyereknek gondolnak ami persze nem igaz. Szóval egyik nap leültettem őket és elmagyaráztam nekik , hogy nagy vagyok , gyerekem van és nem veszem félvárról az anyaságot mert fontos , hogy jó nevelést kapjon a lányom. Erre a kijelentésemre már másként figyeltek rám.
-Bejöhetek?.-dugta be a fejét anya.
-Persze, már elaludt.-néztem rá a békésen alvó lányomra.
-Beszélni szeretnék veled.-ült le az ágyamra szélére.
-Anyu , ezt már megbeszéltük légy szíves ne nehezítsd meg a dolgomat.-mondtam fáradtan mert már elegem volt ebből a témából.
-Tudom de ez most fontos mert az unokámról van szó.-nézett rá az alvó Libbyre.
-Mondjad.-masszíroztam a halántékomat.
-Ne kapd fel a vizet jó? Ma elmentem a bankba és vettem ki pár fontot neked , hogy normális lakást nézz magadnak mert azért még se viheted Libbyt egy szeméttelepre.-magyarázott hevesen anya.
-Hogy mit csináltál?.-emeltem fel a hangom.
-Csendesebben édes lányom!-szólt rám.
-De miért csináltál ilyet anya? Hogy majd pár hónap múlva az orrom alá dörgölhesd? Kösz szépen nem kell a pénzed.-magyaráztam idegesen , ismerem anyámat , ezzel a marhaságával , hogy pénzt add nekem magához akar láncolni.
-Mi? Csak jót akarok neked értsd már meg és nem akarom az orrod alá dörgölni.-fogta meg a kezem.
-Rendben elhiszem , de ha egyszer is meghallom , hogy "pénzt adtam neked" többé nem hallasz felőlem.-adtam be a derekam mert addig úgy se fog békén hagyni.
-Jó megígérem.-tette a szívére kezét anya.-Most megyek , későn érek haza a munkából , az ennivaló a hűtőbe van.-adott egy puszit az arcomra és elment. Egyedül vagyok itthon és odakint az idő tombol , hol esik a hó , hol pedig mennydörög. Résnyire nyitva hagyva az ajtómat mentem le az alagsorba elütni az időt , csináltam magamnak egy forró teát utána  átmentem a nappaliba tévézni , semmi normális sorozat vagy esetleg film ment volna. Unatkoztam , nagyon ráadásul Jessiet se tudom felhívni mert állandóan Liammel van , Harryt meg nem szeretném felhívni mert nem vagyok biztos az érzéseimben s ezért nem akarom , hogy azt higgye kihasználom. Szeretem őt de nem úgy ahogy kéne meg amúgy sincs időm a szerelemre , gyerekem van és minden időmet leköti , nincs szükségem senkire. Gondolkozásomat a csengő zavarta meg , felpattantam a fotelről és az ajtóhoz rohantam , nagyon nehezen aludt el Libby nem akarom , hogy felébredjen. Kinyitottam az ajtót s azzal a lendülettel csaptam volna vissza , kezeim mintha nem akartak volna engedelmeskedni csak néztem rá és meg szólalni nem tudtam, ráadásul zavarba is jöttem mert egy testhez feszülős top volt rajtam és fekete leggings. Végignézett és beharapta az alsó ajkát. Megköszörültem torkomat és szólásra nyitottam a számat.
-Mit keresel itt?.-kérdeztem mogorván.
-Lányomhoz jöttem.-mondta lazán és továbbra sem vette le rólam a tekintetét.
-Ezt már megbeszéltük Zayn.-kezdtem fáradtan bele a témába.
-Légy szíves Brooke.-nézett mélyen a szemembe.
-Istenem.-sziszegtem.-Gyere be.-nyitottam ki jobban az ajtót. Szemügyre vettem és meg kell mondanom , hogy egyre jobban néz ki , haja le van vágva ami nagyon jól áll neki és még mindig ugyan úgy szeretem. Ez az Brooke te meg egyre jobban hülyét csinálsz magadból . Feltűnt neki , hogy bámulom ezért megeresztett egy féloldalas csibész mosolyt. Az egyik legnehezebb dolog, elengedni valakit aki fontos neked, akit a részednek érzel. Bízol benne, számítasz rá. Érzed, hogy ez mind viszonzott... Fájó, ha ezt a pofont sokadjára is megkapod az élettől.
-Fent van?.-mutatott az emeletre.
-Ühüm.-bólintottam.-Mi van?.-kérdeztem mert furcsán méregetni kezdett.
-Nem tudom merre van a szobád .
-Gyere.-mentem előre fáradtan és éreztem a tekintetét rajtam , szinte lyukat vájt a hátamba. Halkan benyitottam a szobámba és megnéztem , hogy alszik e még Libby , nem aludt . Hatalmas szemeivel nézelődött.
-Angyalom miért nem alszol?.-vettem ki a kiságyából és ringatni kezdtem . Közelebb jött Zayn , túl közel és figyelte a lányát. -Malik , benne vagy az aurámba.-szóltam rá és megfordultam.
-Régebben nem zavart .-mondta szinte suttogva a fülembe.
-Az régen volt meg amúgy is barátnőd van.-vágtam vissza idegesen.-Tudtommal nem hozzám jöttél.-húztam fel az egyik szemöldököm és a kezébe adtam a lányát.
-Fogd erősen!.-szóltam rá és belenéztem a szemébe amik ugyan úgy megbabonáztak mint régen a kapcsolatunk elején.
-Tudom , hogy kell fogni egy kisbabát .-nézett ő is a szemembe és közeledett felém vészesen. Már éreztem a forró leheletét az ajkamon de elkaptam a fejem mert csörögni kezdett a mobilja. Épphogy ránéztem a kijelzőre rosszul lettem .
-Ez most nem fontos.-nyomta ki a telefonját Zayn és elkezdett beszélni a lányához.
Együtt vagyunk , de mégsem. Harcolunk , de már nem egymásért , hanem egymás ellen. Észre sem vesszük , hogy mivé válunk , hogy a szakadék aminek a peremén rostokolunk , nem áthidalható. Ki-ki a maga felén, bár szerintem mindketten ugyanazt érezzük . Azt , hogy sosem voltunk még egymástól ennyire távol. Nem szeret te idióta fogd már fel! Sose fog annyira szeretni mint ahogy te őt vésd már az eszedbe te barom! Kiabáltam magammal. Állandóan gyötröm magam , még mindig abban a hitben élek , hogy szeret és csak azért csinálja ezt velem mert fél az apaságtól , de ezek üres szavak amik nem igazak, nem szeret. Egy utolsó pillantást még vetettem rájuk és utána otthagytam őket kettesben , mikor kiértem a szobámból az ajtómnak támaszkodtam és idegesen megdörzsöltem az arcom. Újra lementem és felültem a konyhapultra , toppom aljával kezdtem szórakozni. Az idő minden sebet begyógyít. De minél nagyobb veszteség ért minket, annál mélyebb a seb. És annál nehezebb újra teljesen éppé válni. A fájdalom enyhülhet, de a sebeink emlékeztetnek minket a szenvedésünkre, és a hordozójukat még inkább eltökéltté teszik, hogy ne sérüljenek meg újra. Tehát az idő múltával elveszünk a félrevezetésekben, kiéljük a frusztrációnkat, agresszíven reagálunk, engedünk a dühünknek. Eközben pedig tervezünk, szervezünk, amíg arra várunk, hogy megerősödjünk.
-Zavarok?.-jött egy hang az ajtó felől .
-Ennyi volt?.-kérdeztem összehúzott szemmel.
-Elaludt.-lépett beljebb Zayn.
-Jól van.-szálltam le a pultról. Idegesített a jelenléte  már megint túl közel van hozzám , éreztem az illatát amit úgy szerettem ami úgy bevadított régen. Legszívesebben magamhoz húznám és megcsókolnám . Verd ki a hülye fejedből , nem szeret. A szívem meg azt súgta , hogy próbáld meg mert szeret és veled akar lenni.
-Jól vagy?.-kérdezte és aggódóan vizslatni kezdte az arcom.
-Persze.-bólogattam nagyokat.
-Amúgy minden rendben van a szíveddel? Jársz még kezelésre?.-kérdezte.
-Igen jól vagyok , és nem járok kezelésre.-adtam választ a kérdéseire.
-Miért nem jársz kezelésre? Akkor egészséges lennél.-mondta ki idegesen a szavakat.
-Mert jól vagyok és nincs semmi értelme.-böktem ki határozottan .
-Te tiszta hülye vagy. Én nem akarok veled veszekedni de menj el egy orvoshoz.
-Jól van.-hazudtam.
-Én most elmegyek mert dolgom van , holnap még jövök.-mondta lazán és otthagyott.
-Idióta.-morogtam. A kezemben megcsörrent a telefonom , Harry volt az ,nem akartam vele beszélni de ezt nem csinálhatom vele. Rányomtam a hívás fogadásra és felvettem a vidám
hangomat , hogy azt higgye minden rendben van. Kettő órán át beszélgettünk , kicsit felvidított , hogy hívott bármennyire nem akartam felvenni a telefont. Én csak olyan életet akartam, amiben otthon tudom érezni magam. Ami teljes egészében én vagyok, amibe nem szól bele senki, és a saját magam ura lehetek. De időközben rá kellett jönnöm, hogy teljesen elbizonytalanodtam, már magam sem tudom mit szeretnék… Elvesztettem az álmaimat, és ettől féltem mindig a legjobban. Féltem, hogy majd egy nap felkelek azzal a szívsanyargató érzéssel, hogy már nem akarom ezt a világot. Újat akarok álmodni, mert kiábrándultam a Napból, a felhők közt játszó madarak zenebonájából, a virágok friss illatából és mindenből, ami talán ebben a világban már nem lényeges, engem mégis életben tartott. Kiakartam dobni a kukába a múltamat mindenestül, én akartam lenni az új én, akinek sikerül megváltani az egész univerzumot azzal, hogy csupán létezik és szeret. Naivan hittem abban, hogy lehetséges, de fel kellett ébrednem. Mindegyikünk meg van pecsételve, a világunk egy érdekekkel töltött kényszervilág, amiben kereshetem az idők végezetéig az igazat és a szépet, de talán sosem találom meg. És ha mégis? Ott van a lehetőség mindenben, a reggelekben, a mai napban, még ebben a percben is. Minden másodpercben megkapjuk a választás és változás lehetőségét, amit olyan könnyen el is engedünk magunk mellett.
De nem nagy baj, ha elvesztem, ha elvesztél. Okkal történt, és ígérem, ha kellő figyelmet és időt fordítasz csak magadra, visszatalálsz majd,  és kikötsz egy helyen, ahova mindig is vágytál.

MÁSNAP REGGEL
Egész éjjel nem aludtam semmit , Libby minden egyes órában felkelt és sírt. Nem értettem mi baja lehet , a végén már én is sírtam. Sírtam azért mert nem tudtam mi kell a lányomnak és ez elszomorított , hiába etettem meg vagy néztem meg a pelenkáját nem kellett neki semmi. Reggel ugyan úgy sírva kelt fel. A szüleim meg a húgom már elmentek így újra egyedül vagyok itthon. Kivettem a síró babámat a kiságyból és ringatni kezdtem , énekeltem neki , beszéltem hozzá ez egy kicsit lenyugtatta. Beraktam babakocsiba amíg reggelizek de ahogy beraktam sírni kezdted ezért gyorsan meg kellett ennem a reggelimet. Újra felkaptam és járkálni kezdtem , egy idő után a lábaim elfáradtak és leültem . Lábamra raktam a kislányomat és simogatni kezdtem a hasát. Ahogy idősebbek leszünk, talán mi, emberek se hiányolunk annyira másokat. Talán ennyit tesz felnőttnek lenni  inkább arra összpontosítunk, amink van, nem pedig arra, amink nincs. 
-Mennyire hasonlítasz apádra.-sóhajtottam egy nagyot és puszit nyomtan lányomra homlokára.
Valaki odakint ráfeküdt a csengőre mert megállás nélkül csengetett amitől megijedtem. Gyorsan felvittem Libbyt a szobámba és az ágyamra fektettem , nyöszörögni kezdted . Újra lerohantam , s ahogy nyitottam ki az ajtót az idegen aki csengetett erősen meglökte az ajtót amitől a falnak csapódtam . Megijedtem , megnéztem ki az . Ki más lehetett.
-Normális vagy te idióta?.-kérdeztem felemelt hanggal , először nem értettem mi baja lehetett .
-Hol van a lányom?.-kiabált bele az arcomba.
-Mit akarsz Zayn?.-kérdeztem félve.
-A lányomat te ribanc! .-üvöltött újra az arcomba és felment. Kijelentés hallatán felment bennem a pumpa , utána futottam és próbáltam leállítani . Féltem tőle mert azért ő erősebb volt .
-Tedd le!.-kiabáltam rá ahogy megláttam , hogy felveszi a lányunkat .
-Leszarom mit mondasz . Azt hitted , hogy nem jövök rá , hogy Harryvel szűröd össze a levet , ugyan olyan kurva vagy mint a többi és most magammal viszem a kislányomat . Nem fogom hagyni , hogy egy ilyen lecsúszott drogos nevelje fel.-röhögött fel gúnyosan.
- Zayn tedd le! Nem fogok itt magyarázkodni neked mert leszarom a fejedet de a lányomat nem viheted sehová. Ő az enyém te leszartad mi van velünk.-kiabáltam teli torokból , nem akartam kiabálni és megijeszteni Libbyt de ez a seggfej felbosszantott . Nagy vita közepén hozzám vágott egy papírt amin apasági teszt eredménye volt.
-Hogy volt merszed tesztet csinálni?.-hajítottam hozzá a papírt.
-Nem voltam biztos benne , hogy az én gyerekemet várod ezért szülés után megcsináltattam.-magyarázta nyugodtan .
-Undorító vagy.-mondtam ki határozottan és odamentem hozzá , hogy elvegyem tőle a gyerekemet. Újra ellökött és otthagyott a szobába. Felálltam és utána mentem.
-Zayn azonnal hozd vissza a lányomat!.-kiáltottam utána , nem reagált. Beült a kocsijába  és elhajtott . Elvitte a lányomat , a kislányomat , a mindenemet. Elvitte és nem jön vissza vele , soha.

39.fejezet

Megkértem Harryt ,hogy maradjon és menjünk el valahová mert kezdem unni ezt a bezártságot meg az egyedüllétet . Szüleim aggódnak értem ezért nem engednek el , nem akarják , hogy bármi baja essék a kicsinek , igazat adok neki de egy kis szabadság meg mozgás kell. Felvettem a cipőmet és utána gondolkoztam , hogy hova mehetnénk mert semmi nem jutott eszembe csak menni akartam valahová. Úgy egyeztünk meg , hogy sétálni megyünk és majd leülünk egy padra beszélgetni. Annyira jól éreztem magam a szabadban , mint egy kisgyerek aki örül , hogy játszhat tanulás után az udvaron. Ahogy a hónapok kezdenek múlni annál izgatottabb leszek , már a kezembe szeretném tartani a kislányomat aki mindennap napomat befogja aranyozni .
-Min gondolkozol?.-kérdezte Harry.
-Semmin.-ráztam meg mosolyogva a fejem.
-Nem vagy fáradt? Leüljünk?.-állított meg és megfogta a vállam.
-Nem vagyok fáradt , jól vagyok.-nevettem fel , viccesnek  találom mikor ennyire aggódik miattam és persze jól is esik.
-Biztos?.-kérdezte újra.
-Harry , jól vagyok.-néztem rá.-Nézd van ott egy pad üljünk le oda.-mutattam az eldugott kis padra. Erre bólintott egyet és odavezetett. Kinyújtottam a lábaimat és megdörzsöltem őket .
-Fájnak a lábaid?.-nézett a lábaimra majd az arcomat kezdte fürkészni.
-Nem csak egy kicsit elzsibbadtak .-néztem mélyen a szemébe , nem tudom mi történt velem de teljesen elvesztem abba a két gyönyörű zöld szempárba , mintha valahova húztak volna engem én meg boldogan mentem utánuk . Egyszer csak egy puha ajkat éreztem az enyémen a hideg is kirázott tőle de visszacsókoltam gondolkodás nélkül.
-Annyira édes vagy.-mondta suttogva és az arcomat kezdte fürkészni. Szólásra nyitottam volna a számat de egy éles fájdalom hasított a hasamba azután éreztem , hogy meleg folyadék árad szét a lábamon. Megijedtem.
-Harry azt hiszem szülni fogok.-néztem rá teljesen kétségbeesetten , féltem mert azt hittem , hogy vér folyik a lábamon s ezzel elveszítem a kisbabámat.
-Mi?.-kiáltott fel félve.-Hiszen még egy hónapod van.-dörzsölte meg az arcát mint aki nem akarja elhinni amit mondtam.
-Vigyél be a kórházba .-álltam fel de vissza kellett ülnöm mert fájt a hasam nagyon. -Siessünk mert itt halok meg.-nyögtem fel fájdalmasan.
-Várj meg itt , gyorsan elmegyek a kocsiért és felveszlek.-magyarázott gyorsan és utána otthagyott. Kihalásztam a farzsebemből a telefonomat és tárcsáztam anya számát ,  két csengés után felvette , elhadartam neki , hogy megindult a szülés azzal le is tettem , utána tárcsáztam Jessie számát mert azt mondta , hogy hívjam fel ha bármi van. Neki is elmagyaráztam a történteket és le is tettem. Miután letettem a telefont Harryt alakját pillantottam meg a távolból , odarohant hozzám , felkapott és a kocsiba ültettet.
-Jesszus ez nagyon fáj.-markoltam bele a kocsi ülésébe.
-Mindjárt a városban leszünk addig bírd ki.-fogta meg a kezem és enyhén megszorította.
-Köszönöm , hogy itt vagy velem.-pillantottam rá.
-Én köszönöm , hogy közelebb engedtél magadhoz.-nyomott egy puszit a kezemre.
Azt hittem , hogy sose fogunk a kórházba érni , mikor megérkeztünk Harry az ölében vitt be onnan meg az orvosok elvettek és egy hordágyra fektettek. Pazar kis szobába toltak , levetették rólam az összes ruhám és egy kórházi pizsamát adtak rám , utána meg megjelent a nőgyógyászom.
-Jó napot Ms Parks .-köszönt nyugodtan én meg azt hittem , hogy felállok és megverem , hogy lehet valaki ilyen nyugodt?
-Jobb is lehetne.-kínlódtam .
-Kora szülés lesz és lehet , hogy császározni fogjuk.-magyarázott tovább.
-Mi? Nem engedem a császárt! Természetesen fogom a világra hozni a lányomat.-emeltem fel a hangom mert ez a nő teljesen kikészített.
-Nem maga dönti el Brooklyn , ha engedi megvizsgálhatom?.-kérdezte némi gúnnyal , én meg horkantottam egyet ezzel azt jelezve , hogy igen. Annyira kellemetlen volt , hogy ott lent nyúlkált.
-Jó hír az , hogy nem kell császár . Rossz pedig az , hogy még nem tágult ki annyira .-igazította meg a szemüvegét a fején a doktor.
-Meddig kell még itt szenvednem?.-tettem vissza a fejem a párnára.
-Nem sokáig.-nyugtatott meg.
-Remek.-sóhajtottam egyet és próbáltam nem a fájdalomra koncentrálni .

EGY ÓRA MÚLVA
Szinte már az ujjaim elfehéredtek annyira kapaszkodtam az ágy szélébe. A hajam csapzott és vizes  , szinte mindenhol izzadtam de ez mind a fájdalom miatt volt. Később megérkezett Jessie és anya is ,mind a ketten úgy rontottak be a kórterembe mint két állat .
-Mit mondtak az orvosok?.-kérdezte először anya.
-Azt , hogy ki kell tágulnom jobban , hogy szülni tudhassak.-mondtam elhaló hangon.
-Apád nem tudott jönni mert ma reggel el kellett utazni és emiatt csak hétvégén jön haza.-kezdett magyarázni anyám és ilyenkor leállítani nem lehet.
-Nem is baj , hogy nincs itt.-legyintettem fáradtan.
-Brooke!.-szólt rám anyám.
-Bocsánat . Várj akkor szilveszterkor sem lesz itthon?.-próbáltam feltornászni magam de nem ment mert minden egyes mozgásnál erős fájdalom hasított a hasamba.
-Nem , de ezt most hagyjuk.
-Mindjárt jobb lesz.-fogta meg a kezem Jessie és elsimított egy tincset az arcomból.
-Örülök , hogy itt vagy.-szorítottam meg a kezét. Ezután mindhárman csendben voltunk , jobb volt így , örültem , hogy végre csend van. Éreztem , hogy egy kicsivel jobban vagyok kiabálásra lettem figyelmes , először nem törődtem vele de mikor hangosabb lett zavart mert nyugalmat akartam.
-Ki ez az állat aki így kiabál?.-kérdeztem fáradtan.
-Az apuka.-válaszolt anyám nyugodtan és tovább olvasta az újságot.
-MI VAN?.-kiáltottam fel.-Hogy kerül ide? .-néztem a két nőre idegesen , egyik sem válaszolt.-Szólaljatok már meg!.-csattantam fel ezzel mindkettőt megijesztve.
-Joga van tudni édesem.-nézett rám anyám.
-De engem nem érdekel , kidobott mint macskát szarni mikor elmondtam neki , hogy terhes vagyok.-kiabáltam.
-Először is nyugodj meg Brooke.-szólt közbe Jessie.-Másodjára meg nem mi hívtuk.-világosított fel.
Egyre idegesebb lettem s ettől még jobban fájt a hasam , nyugodtnak kellett volna maradnom de nem tudtam mert felzaklatott a hangja.
-Hívjátok az orvost én ezt már nem bírom!.-fogtam meg a hasam.
-Máris.-állt fel nagy hévvel anyám és elment.
-Azt szeretném ha kimennétek , egyedül akarom végig csinálni.-fogtam meg Jessie kezét.
-Ha így szeretnéd.-simogatta a kézfejem.
-Köszönöm.-fújtam ki a levegőt.
Ezután az orvosom toppant be a szobámba anyámmal együtt , kiakartam lesni az ajtón ahogy bejönnek de nem láttam , nyugodtabb lettem.
-Hallom már itt az idő .-mondta az orvos és megvizsgált.-Jól sejtettem , teljesen kitágult Miss Parks.-mondta hevesen az orvos és a mellettem lévő telefonon magyarázni kezdett valakinek. Azonnal öt nővér jelent meg minden fura dolgokkal , addig meg mondtam anyámnak , hogy nem szeretném ha itt lenne valaki velem , persze ellenkezni kezdett én meg mérgesebb lettem.
-Kérem menjen ki az anyuka nem szeretné ha itt lenne.-invitálta ki az egyik nővér az anyámat én meg hálásan pillantottam rá.
-Ha azt mondom , hogy nyomjon akkor nyomjon.-mondta az orvos én meg bólintottam egyet.

                                                                *           *           *
18:01-kor megszületett , Libby Alinah Parks . Nem kellett sokat gondolkoznom a nevén mert mikor megpillantottam tudtam , hogy ez a név illeni fog hozzá. Mielőtt a kezembe adhatták volna szédülni kezdtem és éreztem hogy a pulzusom lassabban kezd verni , a hangokat is alig hallottam már. Egy nővér jött oda hozzám , hogy elmondja egészséges kisbabát szültem addigra már szemeim lecsukódtak.
Meghaltam , nem éreztem a testem , egyáltalán nem éreztem semmit és nem fájt nem semmim. Vajon mi történhetett? Terhességem alatt nem volt semmi baja , jól voltam , nem panaszkodtam semmire. Kétségbeestem . Nem halhatok meg , szükségem van a lányomra akit úgy vártam. Mindent megteszek azért , hogy visszamenjek a testembe. Erősen koncentráltam , koncentráltam a lányomra akit fel kell nevelnem és sok szeretet adni neki. Koncentráltam a családomra a legjobb barátnőmre akiket szeretek. Utolsó sorjába koncentráltam arra az emberre aki nem veheti el tőlem a gyerekemet mert nem érdemli meg , hogy Libby az övé legyen. Ezeket mind felhozva úgy éreztem , hogy erős vagyok és visszatudok menni a testembe. Újra hangokat hallottam , kiabáltak sokan , megmentettek .
-Van újra szívverése!.-kiáltott egy orvos.  Belevilágítottak a szemembe amitől majdnem kiégett a szemgolyóm . Miután megvizsgáltak egy csövet dugtak fel az orromba ami levegőt juttatott a testembe.
-Hol van?.-kérdeztem elhaló hangon.
-Inkubátorban van mert koraszülött de ha jobban lesz elkísérjük a kislányához.-világosított fel az orvos.
-Most akarok odamenni!.-téptem ki a csövet az orromból.
-Majd ha jobban lesz.-ismételte most erélyesebben az orvos.
-De már jól vagyok!.-csattantam fel újra.
-Nem.-mondta újra nyugodt hangon.
Nem érti meg , hogy látni akarom a lányomat akit most szültem és még a  kezemben sem volt! Meglátja , hogy kivel húzott ujjat . Már szálltam ki az ágyból , hirtelen anyám jelent meg sírva a karjába vett és szorosan megölelt.
-Még egyszer így megijeszt édes lányom...-mondatot már nem fejezte be hanem tovább fogott erősen.
-Anyám megfojtasz.-mondtam fájdalmasan.
-Elnézést.-törölgette meg a szemét.-Gyönyörű unokát szültél nekem .-fogta meg a kezem .
-Látni szeretném de ezek a hülye orvosok nem engedik , hogy megnézzem.-mérgelődtem.
-Brooklyn!.-szólt rám anyám.-Mindjárt bejön hozzád a nőgyógyász megvizsgálni , addig bírd ki.-nézett rám szúrós szemmel.
-Istenem.-morogtam magamban. Az idő nem akart telni bárhogy is akartam , anya azt mondta pihenjek de ilyenkor ki tudna pihenni? Szerintem senki.
-Be lehet jönni?.-dugta be a fejét Jessie.
-Persze.-bólintottam.
-Annyira büszke vagyok rád édesem!.-ölelt meg Jessie is szorosan , letörölte a könnyeit és rám nézett.-Gyönyörű a kislányod , már most imádom.-csillogott Jessie szeme ahogy beszélt Libbyről.
-Látni akarom már de az orvosok nem engedik , hogy megnézzem.-küszködtem a könnyeimmel.
-Nem sokára láthatod.-nyugtatott meg Jessie. Valahára végre az orvos is betoppant , megvizsgált mindenhol én meg addig idegesen várakoztam.
-Elkísérem a lányához , de utána pihennie kell.-szólalt meg az orvos. Bólintottam egyet és felkeltem az ágyból. Jessiere támaszkodva mentem a kisbabámhoz . Izgultam mikor átléptem az ajtót ami a gyermekemhez vezetett, épp egy orvos vizsgálta meg, leültetett egy székre és átadta a lányomat. Ezt az érzést mikor a kezemben tartottam nem tudom leírni , egyszerűen csodálatos. Arrébb húztam a takarót az arcán , hogy jobban láthassam , gyönyörű volt. A könnyeimet nem tudtam visszatartani , gyorsan letöröltem őket. Jobban megnéztem a kis testét , fekete haj "valakiére" nagyon emlékeztetett és csodaszép arc , elmosolyodtam a kis látványon .
-Gyönyörű vagy.-suttogtam neki és magamhoz öleltem. Erre kinyitotta a szemét s egyenest a szemembe nézett , végig simítottam az arcán és az arcomhoz emeltem.
-Itt az etetés ideje.-szólalt meg a nővér. Bólintottam egyet és megmutatta , hogy kell fogni szoptatás ideje alatt. Kissé zavart , hogy a nővér is bent volt és azt nézte hogyan csinálom. Próbáltam kizárni ezért a kislányomra koncentráltam. Etetés befejezése után a vállamra tettem és óvatosan megbüfiztettem  , kicsiket csuklott fel amitől elmosolyodtam .
-Nagyon jól áll a kezedben.-jött egy hang a hátam mögül amitől én összerezzentem . Tudtam ki az , próbáltam nyugodt maradni.
-Ahogy a tiédben sehogy sem fog állni .-vágtam vissza idegesen. Nagy sóhaj szakadt ki belőle és közelebb jött  felbosszantott a közeledése , nem akartam  , hogy a közelemben legyen mert mindig arra emlékeztetett ahogyan kidobott terhesen.
-Nem fogok most emiatt vitázni.-állt meg velem szembe s nézte ahogy büfiztetem Libbyt.-Jól vagy?.-kérdezte.
-Mint láthatod igen.-néztem fel rá és mélyen belenéztem a szemébe , már nem tekintettem rá úgy mint régen , nem dobbant meg a szívem és a csillogás is eltűnt a szememből.
-Sajnálom amit tettem akkor.-bukott ki belőle és közelebb jött , én meg hátrébb araszoltam .
-Magasról teszek a sajnálatodra.-rántottam meg a vállam és tovább ringattam a babát.
-Nem tudtam józanul gondolkodni akkor.-folytatta tovább .
-A munkád fontosabb mint a saját gyereked Zayn.-csattantam fel feszülten.
-Képzeld már el magad az én helyembe , egy híres banda énekese vagyok szerinted lenne időm papás-mamást játszani?.-kérdezte idegesen.
-Na most takarodj ki innen.-szűrtem ki a szavakat a fogaim közt mérgesen. Indult ki de hirtelen megtorpant és rámnézett.
-Azt ne felejtsd el Brooke , hogy ő az én lányom is.-nézett  Libbyre.
-Nem Zayn , ő csak az enyém te lemondtál róla és örülnék neki ha többé nem jönnél be hozzá.-mondtam hűvösen neki.
Még egy kis ideig néztem ahogy alszik a lányom a karomban ezután bejött a nővér , hogy pihennem kell nekem is és majd este még visszajöhetek hozzá. Nehezen elbúcsúztam a kislányomtól és visszamentem a szobámba, ágyamon ülve Harryt véltem felfedezni ezen elmosolyodtam és leültem mellé.
-Köszönöm , hogy mellettem voltál.-szólaltam meg , erre ő ne mondott semmit hanem megfogta a kezem és az ölébe rakta, egy ideig élveztük a csendet.
-Annyira aggódtam érted , nagyon megijesztettél.-törte meg a csendet.
-Nagyon sajnálom.-néztem rá szomorúan. Nem mondott semmit hanem az ölébe vont és szorosan fogott magához és velem együtt oldalra feküdt az ágyban , fejemet a mellkasára tettem és hallgattam ahogy a szíve ver , annyira megnyugtatott a közelsége és végre biztonságban éreztem magam. Egyre ritkábban pislogtam a szemeim már nem bírtak nyitva maradni ezért lassan lecsukódtak .
-Mi mindent megadnék ha az én lányom lenne Libby.-suttogta Harry a fülembe . Úgy hittem álmodok ezért nem nyilvánítottam nagy szerepet neki ezért  tovább aludtam. Mikor felkeltem reggel volt , még egy kicsit feküdtem az ágyamban csukott szemmel , éreztem , hogy valaki bent van a szobámba ezért lassan kinyitottam a szemem.
-Jó reggelt!.-köszönt Zayn.
-Te mit keresel itt?.-nyávogtam.
-Beszélni akarok veled.-nézett a szemembe fáradtan.
-Mondjad.-ültem fel.
-Szeretném látni a lányomat , rendszeresen.-mondta határozottan.
-Tessék?.-kérdeztem kissé meglepve.
-Jól hallottad , elviszem hetente kétszer.-mondta lazán mintha ez olyan természetes lenne.
-Ezt melyik pizsamádban álmodtad?.-kérdeztem mogorván.
-Megmondtam Brooke , hogy ő az enyém is.-nézett rám nyugodtan.
-Én meg megmondtam , hogy nem láthatod , fel frissítsem a memóriádat?.-kérdeztem indulatosan .
-Tudom , elbasztam de mikor ránéztem Libbyre nem érdekelt semmi csak ő.-túrt bele a fekete hajába zavartan.
-Szerinted engem ez hol érdekel?.-ültem fel idegesen. Láttam az arcán , hogy kezd dühbe jönni de nem érdekelt mert én az elején tisztázni akartam vele ezt az egészet de ő elhajtott és azt mondta öljem meg a gyereket. Ezek után mit vár , hogy majd az ölébe omlok? Tévedett mert ha kell harcolni fogok a lányomért.
-Leszarom mit mondasz.-pattant fel idegesen ezzel elborítva a széket amelyen ült.
-Tőlem aztán csapkodhatsz , nem hatsz meg.-idegesítettem még jobban. Morgott még valamit aztán elhagyta a szobát. Kell egy hang, ami bármikor megnyugtat, egy arc, ami mosolyra fakaszt egy szörnyen borzasztó nap után, egy tekintet, ami elfeledtet mindent, és emlékeztet arra, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy mellettem van, és biztosít arról, hogy itt bizony minden rendben lesz, ha fene fenét eszik, akkor is, mert olyan nincs, hogy együtt ne menne. Most úgy érzem , hogy szükségem van valakire aki ott lesz mellettem ha segítség , ha nem is szerelem akkor egy barát. Vegyes érzelmeim vannak Harry iránt , néha úgy érzem , hogy tetszik de legbelül meg ott van az is , hogy nem tudnám szeretni mert nekem más kell.
-Bejöhetek?.-dugta be a fejét a húgom.
-Persze.-válaszoltam mosolyogva.
-Annyira sajnálom , hogy most jövök be de anya azt mondta , hogy maradjak otthon és szedjek össze pár cuccot neked.-emelte fel a telerakott táskát.
-Jaj ne hülyéskedj már nem haragszom .-legyintettem és megnéztem milyen ruhákat rakott be.
-Megnéztem Libbyt , nagyon szép.-ölelt meg.
-Köszönöm.-varázsoltam magamra egy mosolyt.-Van egy kis probléma .-vakartam a fejem zavartan.
-Mi az?.-hőkölt hátra a húgom.
-Zayn elakarja venni tőlem.-néztem rá kétségbeesetten.
-Nem fogjuk hagyni.-szorította meg a kezem.-Amúgy szólt a nővér , hogy meg kell etetni Libbyt.-szólt Elena.
Bólintottam egyet és egyenest a lányomhoz mentem , megint egy nővér volt bent aki segített nekem . Úgy kezel engem ez a nő mintha nem tudnám , hogy kell tartani egy babát.
-Mindjárt visszajövök.-szólt a nővér és kiment. Különösebben nem nagyon érdekelt , hogy hova megy , vagy mit csinál. Ránéztem a kislányomra és éreztem , hogy boldogság önti el a szívemet.
-Szeretlek kislányom.-súgtam a fülébe és egy puszit hintettem az arcára.
Köszönöm, hogy beléptél az életembe, és örömet szereztél nekem, köszönöm, hogy szerettél, és elfogadtad az én szeretetemet. Köszönöm az élményeket, az emlékeket, amelyeket életem végéig féltő gonddal megőrzök. És főleg köszönet illet, amiért megajándékoztál egy ilyen csodával akit a kezembe tarthatok , akit óvhatok , aki szeretni fog engem és büszke lesz rá , hogy az anyukája vagyok .Olykor képtelenek vagyunk elengedni olyan embereket az életünkből, akikről valahol mélyen jól tudjuk, igazából nem is jó nekünk, ha benne vannak. S, amint visszakerülnek, már el is felejtjük, miért is ragaszkodtunk hozzájuk annyira… Csak zavart hoznak, rossz érzéseket, és bizonytalanságot keltenek bennünk, csak rombolnak! És mi hagyjuk, hogy romboljanak…
Minél határozatlanabbak vagyunk az életben, minél bizonytalanabbak abban, hogy merre haladunk, mik a céljaink, mit érdemlünk, kik vagyunk, annál könnyebben ragadhatunk rossz kapcsolatokban, rossz helyeken, rossz időben, és érezhetjük rosszul magunkat a bőrünkben. Annál többen billenthetnek ki minket az egyensúlyunkból. Mert az, aki tisztában van azzal, hogy mennyit ér, az könnyebben mond búcsút azoknak, akik nem érdemesek a szeretetére, a szerelmére. Az, aki erős, nem elégszik meg a gyötrelemmel. 

38.fejezet

Az orvosom úgy néz rám mint egy gyilkosra. Tudom , hogy az vagyok de akkor se kéne elítélni amiatt , hogy terhes vagyok és megszeretném szakítani. Nem tudnám egyedül fel nevelni , pénzem sincs , hogy eltartsam . Holnap bejövök reggel mert akkora kaptam időpontot és túl esek rajta. Ha majd lesz egy szerető férjem akkor jöhet a baba , de most nem. Fáradtan csoszogtam ki a folyosóra ahol Ben vár és elmeséltem neki , hogy mi volt a vizsgálaton. Megdöbbenést és kétséget véltem felfedezni az arcán.
-És most mi lesz? Megtartod?.-szólalt meg hosszú gondolkodás alatt.
-Hogy tartanám meg? Nincs egy vasam  se amivel ellátnám magamat meg őt.-mutattam idegesen a hasamra.
-Nem ölheted meg.-suttogta kétségbeesetten Ben.
-Nem ölöm meg , de ez így jobb lesz neki .-sóhajtottam fáradtan.
-Figyelj.-fogta meg a vállaimat.-Tudom , hogy ez a te döntésed de gondold át holnapig.-kérlelt Ben.
-Jó.-hazudtam. Ezen nincs mit át gondolni , engem nem ért meg senki ? Nem jó kedvemből akarok abortuszt , hiába magyarázok szavaim süket fülekre találnak.
-Mehetünk?.-kérdeztem.
-Igen.-válaszolt Ben és vállamat átkarolva indultunk haza.
Mikor már az összeroppanás szélén állsz és arra várva , hogy valaki vissza húzzon az életbe , hogy hát a jó lesz és segít neked mindenen átmenni az biztos lenyűgöző érzés . De mikor már senki se segít és nem ért meg na az a legborzasztóbb , és én most ez tapasztalom. Most is csak arra várok , hogy valaki azt mondja , hogy elfogadom a döntésedet. Mindhiába , emberek vagyunk ,gerinc nélkül.
Hazaérve nem nagyon volt kedvem beszélgetni ezért próbáltam menekülőre fogni a helyzetet de Bennek beszélgetni volt kedve.
-Nem vagy éhes?.-kérdezte.
-Nem , most elmegyek zuhanyozni és utána alszok.-mondtam. Erre csak bólintott és tovább nézelődött a hűtőben.
Levettem minden ruhámat és beálltam a meleg zuhany alá ami a mai nap után lenyugtatott . A legtöbb ember nem meri elmondani , hogy mit éreznek vagy mi bántja őket mert rögtön lehurrogják őket ahogy ma engem is. Ilyen a társadalom. Miután már kiáztattam a bőrömet , kiszálltam a meleg kabinból és megtöröltem magam és felöltöztem. Ahogy elmentem a tükör előtt és megálltam , egy kicsit néztem magam és utána gondolkodás nélkül beraktam az összetekert törölközőt a a pólóm alá. Belemosolyogtam a tükörképembe de hamar lehervadt az a mosoly.
-Ne legyél már ilyen hülye.-szidtam le magamat.
Átmentem Ben szobájába és befeküdtem az ágyba , de aludni sajnos most se tudtam. A kétségbeesés gyöngíti látásunk, és süketté teszi fülünk. Nem látunk mást, csak a vég kísérteteit, és nem hallunk mást, csak zaklatott szívünk dübörgését. Kockáztatni kell, bizonyos utakra rá kell lépni, másokról pedig le kell térni. De nem ez a legrosszabb. A legrosszabb az, amikor az ember választ, és aztán egész életében azon rágódik, hogy vajon jól választott-e. Senki nem tud félelem nélkül dönteni.

REGGEL  kissé fáradtan keltem fel , de nem aludtam vissza . Felöltöztem és rendbe szedtem az arcomat utána meg elindultam a kórházba. Az út alatt nem igen gondolkoztam , és úgy hiszem amit most csinálni fogok az nem bűn. A nők 99%-ka abortuszon esik át mert úgy érzi , hogy most nem akar anya lenni vagy szegény és nem tudná ellátni a gyereket , de vannak olyanok akik azért szakítják meg a nem kívánt terhességet mert megerőszakoltál. Én csak azért szakítom meg mert tudom , hogy nem lennék jó anya . Mikor beléptem az épületbe rögtön megcsapott az ismerős illat: a kórház illata. Elmentem az orvosomhoz mert megkért rá , hogy szóljak neki mielőtt elmegyek a nőgyógyászati részlegbe. Bekopogtam az ajtaján és megvártam , hogy szólítson.
-Bejöhet!.-kiabált ki.
-Jó napot!.-léptem be. Leültem vele szembe és végig hallgattam a beszédet , hogy hogyan is lesz ez az egész. A mondat végén teljesen elsápadtam. Vajon tényleg akarom ezt? Bántani akarom ezt a kis életet ami bennem növekszik? Azt hiszem a válasz a nem. Azon kapom magam , hogy az orvos azt utasítja , hogy kövessem. Felálltam a helyemről és követtem.
-Megjöttünk , innen már megy egyedül is.-mosolyodott el szomorkásan az orvosom és otthagyott.
Nem fogom megölni a babámat! Nem érdekel , hogy ki az apja majd felnevelem egyedül. Gondolkoztam idegesen. Szólított a nőgyógyász , bementem a vizsgálóba.
-Abortuszra jött ugye?.-kérdezte. A szó hallatán rosszul lettem.
-Elejétől úgy volt de mégsem szeretném elvetetni.-tettem védekezésképpen a kezem a hasamra.
-Ennek örülök Miss.Parks!.-mosolygott rám a doktornő.
-Akkor most elmehetek?.-kérdeztem zavartan. Bólintott az orvos . Szélsebesen hagytam el a kórház a falait.

Nyolc Hónaposan

Elmúlt a karácsony és nem egyedül töltöttem hanem a szüleimmel. Mikor úgy döntöttem , hogy nem vetetem el a babámat hanem megtartom visszajöttem Liverpoolba a családomhoz amitől nagyon féltem. Úgy gondoltam , hogy elfognak küldeni , de nem így történt , jó apámmal veszekedtem egy kicsit de hamar megbékélt . Anyám nagyon örült , hogy végre hazajöttem  miután megmondtam nekik , hogy segítség kell rögtön másra gondoltak , apám azt hitte , hogy drogozok és pénz kell amitől kissé ideges lettem . Anyukám nem gondolt semmire hanem leültetett minket és végig hallgatta , hogy mibe kéne segítség. Én meg elmondtam mindent , nem hazudtam , hogy ki a gyerek apja , egyszóval semmiről sem hazudtam nekik. Persze apám rögtön kiakadt , anyám meg először rosszul fogatta a hírt de utána minden kétsége tovaszállt .Aztán a hónapok telni kezdtek és a hasam egyre nagyobb lett , sűrűn kellett orvoshoz járnom az ultrahangok miatt meg az egészségem miatt is. Persze anyu mellettem állt és segített , mindig eljött velem az orvoshoz és azt se hagyta ki ,  mikor már lehetett tudni a baba nemét . Lányom lesz , egy gyönyörű szép kislány. Mikor a hatodik hónapban voltam és anyám kérésére felkerestem Zaynt. Aminek nem lett jó vége. Többiek is megtudták , hogy várandós vagyok és nagyon sokat segítenek , mint például Harry.
VISSZATEKINTÉS
-Kislányom beszélhetnék veled ?.-nyitott be a szobámba anya.
-Igen?.-ültem fel .
-Tudom , hogy egyedül szeretnéd felnevelni a kislányodat , de szerintem azért joga van tudni az apjának , hogy gyerek lesz.
-Ezen már én is gondolkoztam. Szerinted elfogja hinni , hogy az övé?.-kérdeztem cinikusan.
-Biztos el fogja hinni. Hiszen szeretted.-magyarázott tovább anyám.-Szeretném ha felhívnád vagy elmennél hozzá.-zárta le a témát. Mielőtt kinyitottam volna a szám , addigra anyám már kint volt a szobámból. Kiszálltam az ágyamból nagy nehezen és lementem .
-Elena itthon van?.-kérdeztem.
-Igen , miért?.-kérdezett vissza anya.
-Mert be kéne vinnie a városba , itthon unatkozok már.-füllentettem .
-Jól van , de vigyázzatok magatokra.
Bementem a nappaliba ahol a tévét nézte a húgom.
-Bejössz velem a városba?.-ültem le mellé.
-Be , de miért?.-kérdezte.
-Útközben elmondom.-suttogtam. Minél hamarabb mondom el neki annál hamarabb lehetek végre nyugodt.
Beültem a meleg kocsiba és néztem ki a fejemből. Féltem nagyon mert tudom , hogy elfog küldeni a francba. Egyre idegesebb lettem , az ujjaimat már szétmorzsoltam , nem szabad stresszelnem mert nem tesz jót se nekem , se a babámnak. 
-Mikor érünk oda?.-kérdeztem idegesen.
-Nem sokára , ne féljél már.-nézett rám a húgom . 
-Az én helyembe te is félnél.-zártam le a beszélgetést. 
Idő elteltével megérkeztünk Londonba . A levegőt egyre szaporábban vettem mert tudtam , hogy közel vagyunk , nagyon.
-Asszem' megérkeztünk.-állt meg a húgom az ismerős háznál.
-Jézusom máris?.-kérdeztem kissé hisztérikusan.
-Ja.-rántotta meg a vállát Elena.-Bemenjek veled?.-kérdezte.
-Nem , mindjárt jövök.-szálltam ki a meleg autóból és a jól ismerős hideg megcsapta az arcomat. Lassan közelítettem meg a házat még egy kicsit vártam , összeszedtem minden bátorságomat és bekopogtam. Féltem nagyon , hiszen hat hónapja nem láttam . Az ajtó kinyílt és ott állt velem szembe egy lépésnyire , megváltozott , a haja hosszabb lett és hát ugyan úgy volt borostája amit úgy imádtam. 
-Hát te?.-rázott ki a gondolkodásból.
-Zavarok?.-kérdeztem zavartan és átnéztem a válla fölött , abban a pillanatban meg akartam halni , próbáltam visszatartani a könnyeimet ami nehezen ment. Hónapok óta szenvedek miatta és ő meg ilyen lazán veszi a dolgokat , milyen hülye vagyok hiszen én szakítottam , mit hittem , hogy majd hónapokig sírni fog utánam. Tévedtem , továbblépett és újra összejött a gyönyörű énekesnővel Perrievel.
-Már nem is lényeges.-legyintettem megjátszva. 
-Tudom mikor hazudsz.-nézett le rám ingerülten.-Mit szeretnél?.-kérdezte erélyesebben. 
-Mondom nem lényeges.-mondtam már én is idegesen.
-Nem fogsz velem szórakozni , gyere be.-húzott be. 
Kényelmetlenül éreztem magam abban a helyzetben mikor beléptem a lakásába. Hogy mondjam el neki , hogy gyereket várok tőle mikor itt van a barátnője . Mikor beljebb léptem nagy röhögcsélések voltak a nappaliban . Igen nagyot néztem amikor megláttam Jessiet nevetgélni Perrievel.
-Öm sziasztok.-köszöntem megsemmisülve .
-Brooke?.-nézett rám furcsán a barátnőm . Próbáltam eltakarni a növekvő hasamat mert elég furcsán méregetett Jessie.
-Valamit meg kell beszélnem Zaynel ha persze téged nem zavar?.-szegeztem a kérdést Perrienek.
-Csak nyugodtan.-legyintett.
-Menjünk be a konyhába.-szólt Zayn. Én meg mint egy engedelmes kiskutya úgy mentem utána.
-Hallgatlak.-vonta föl az egyik szemöldökét.
-Egy percet kérek.-válaszoltam. Nem tudtam , hogy közöljem vele , hogy "terhes vagyok tőled és csak azért mondom el neked , hogy tudj róla" ez azért elég nevetségesnek tűnne.
-Szóval.-kezdtem bele.-Terhes vagyok.-böktem ki. Ránéztem az arcára nem tudtam mit leolvasni róla.
-Ezért jöttél ide , hogy ezt elmond?.-kérdezte kissé idegesen. 
-Te vagy az apja.-mondtam dadogva.
-Mi van?.-emelte fel a hangját.-Az nem lehetséges .-nevette el magát idegesen.-Biztos másé , kitudja kivel voltál mikor szakítottunk és most rám akarod kenni , hogy pénzt csikarhass ki belőlem.-mondta ki a szavakat gondolkodás nélkül , úgy éreztem magam mint egy rossz rémálomba , egyszerűen nem akartam elhinne amit mondott.
-Hogy mi? Te hülye vagy? Szerinted ilyet kitalálnék? Ez a te gyereked !.-emeltem fel a hangomat.
-Vetesd el vagy csinálj amit akarsz vele de ne varrd rá a nyakamra! Nem érdekel a gyereked ahogy te sem , boldog vagyok jelenleg nem hiányzik nekem egy olyan gyerek ami  nem is az enyém.
-Undorító vagy, most már tudom , hogy milyen ember vagy valójában. Átkozom azt a napot mikor megismertelek. Soha többet nem akarlak látni.-az utolsó szavakat már sírva mondtam és otthagytam örökre. Amikor kiértem az udvara hallottam , hogy  utánam jött valaki.
-Brooke várj!.-kiabált Jessie utánam. Megfordultam és durván letöröltem a szemem.
-Igen?.-kérdeztem. Nem mondott semmit hanem magához húzott és szorosan megölelt. Nem akartam ellökni magamtól és lehet , hogy haragudtam rá de mégiscsak a legjobb barátnőm és szeretem ezért viszonoztam az ölelését.
-Nagyon sajnálom.-mondta elcsukló hangon.
-Felejtsük el jó?.-mosolyogtam rá.
-Rendben , elmeséled mi történt?.-kérdezte.
-Most?.-néztem körül.
-Beülünk valahova ahogy régen.-karolta át a vállam.
-Oké, de szólók a húgomnak , hogy hazamehet.-indultam el a kocsihoz ahol a tesóm várakozott.
-Mehetünk?.-kérdezte.
-Menj haza nélkülem nekem még van egy kis dolgom.-csuktam be az ajtót.
Starbucksba mentünk Jessievel és mindent elmeséltem neki ami történt velem. Nem volt kiadva és azt mondta , hogy segít mindenbe és én ennek nagyon örültem. Örültem neki , hogy kibékültünk Jessievel mert már nagyon hiányzott és nélküle egyedül éreztem magam mert nekem ő olyan mintha a testvérem lenne . Elakarta mondani , hogy mi történt közte és Zayn között de nem érdekelt , nem azért mert bármit is éreznék Zayn iránt hanem azért mert már lezártam azt a múltamat .

Utálok visszagondolni arra a rémes hónapra a szememet előtt még mindig itt van az arca ahogy dühösen kiabál rám. Attól a naptól fogva megutáltam csak azért mert úgy beszélt a kisbabámról mint egy senkiről , pedig az ő lánya is. Ideje lenne kitalálnom , hogy milyen nevet adjak a picinek hiszen egy hónap és szülni fogok.
-Brooke vendéged van.-jött be a nappaliba anya.
-Megyek.-álltam fel nagy nehezen , ettől a terhességtől fáj minden porcikám és legszívesebben feküdnék és ennék.
-Szia szépségem.-köszöntött Harry vidáman.
-Harry!.-ugrottam a nyakába már amennyire tudtam.
-Hogy vagytok?.-kérdezte és rárakta a kezét a pocakomra.
-Jól is meg rosszul is.-rántottam meg a vállam és beljebb húztam .
-És most hogy vagy?-.kérdezte újra.
-Most jól.-mosolyogtam rá és leültem.
-Neveken már gondolkodtál?.-ölelt át.
-Még nem , segítesz?.-ültem fel.
-Persze.-csillogott a szeme.
-Szóval .-törtem az agyam.-Eddigi név ami eszembe jutott az a Diamond ,Libby meg Mirell.-soroltam fel a neveket.
-Ezek nagyon szépek és neked melyik tetszik?.-kérdezte.
-Az majd eldől mikor a kezembe tartom .-tettem a kezem a hasamra és végig simítottam rajta , rúgott egyet.-Harry rúgott egyet!.-kiáltottam fel boldogan és megfogtam a fiú kezét és ráraktam a pocakomra.
-Alig várom , hogy végre a kezembe tarthassam.-simította meg a hasamat. Nekem meg könnybe lábadt a szemem , jól esett nagyon amit mondott és nem ítélt el azért mert a legjobb barátja gyerekével vagyok terhes , Harry mikor megtudta, hogy állapotos vagyok nagyon sokat segített . Elkísért ultrahangra Jessievel együtt és akárhányszor hormonjaim nem viselkedtek jól az annyit jelent , hogy egész nap bőgtem mindenen Harry ott volt , ha valamit kívántam szó nélkül elhozta nekem. Egy igazi barát és egy napon kiváló apa lesz belőle.

37.fejezet

Az eszméletemet nem vesztettem a szemeim minden áron leakartak csukódni , próbáltam magamnál lenni de nehezen ment. Valaki gyorsan felkapott és a hátsóbejáratnál távozott velem futva azután egy nagy autóba fektettek . Az arcomat fogva sírdogáltam halkan és közben azt hajtogattam , hogy fáj . Aki felkapott és idehozott az nem más mint Harry volt.
-Hallasz Brooke?.-kérdezte kétségbeesetten utána az arcomból kisöpörte a hajszálaimat , hogy megnézze a vérző orromat.
-Igen?.-kérdeztem vissza fájdalmasan a szememmel körülnéztem , hogy kik vannak még itt , itt van ő is , sokkoson nézett maga elé.
-Fáj nagyon! Valaki segítsen már! Nem bírom!.-kezdtem kiabálni .
-Nyugodj meg nincs semmi baj mindjárt hazaérünk.-simogatta a hátam Harry nyugtatás képen.
-Nem tettem semmi rosszat , miért bántott? Én nem szóltam hozzá ő meg ok nélkül fájdalmat okozott nekem.-beszéltem már összevissza.
-Véletlen volt , nem akart bántani.-beszélt folyamatosan hozzám Harry.
Nagyon fájt amit akkor éreztem , nem az ütés hanem az , hogy ez mind velem történik ez a sok borzalom. Hihetetlen, hogy mennyi fájdalmat okoztál már nekem. De az még hihetetlenebb, hogy még így is tudlak szeretni téged. Fájdalom az, amikor csöndben maradsz, pedig kiáltanál.
-Megjöttünk Brooke , még egy kicsit bírd ki .-kapott fel valaki újra. Behunytam a szemem és hagytam , hogy úgy viselkedjenek velem mint egy gyerekkel . Göndör hajú barátom lerakott az ágyra , belepuszilt a hajamba és hagyott aludni. Puha takarók és párnák közt rögtön elkapott az álom , mondjuk ez a nap elég kimerítő volt.
Azt hittem álmodok mikor éreztem , hogy valaki befekszik mellém , biztos , hogy álom volt . Felültem és megnéztem ki az .
-Mit keresel itt?.-kérdeztem kedvesen és megsimítottam az arcát. Most már biztos voltam benne , hogy álmodok , hogy miért? Azért mert az álmok mindig szépek és legalább ebben az álom világban boldog lehetek.
-Látni akartalak.-suttogott és odabújt a nyakamhoz , mindig odabújik  mikor szomorú volt.
- Mi a baj? Látom , hogy szomorú vagy.-toltam el egy kicsit , hogy a szemébe nézzek.
-Valakinek fájdalmat okoztam , olyan valakinek akit nagyon szeretek.-lábadt könnybe a szeme.
-Megfog bocsájtani.-nyugtattam meg és beleültem az ölébe. Már törökülésben ült , szembeültem vele a fejemet meg a vállára hajtottam  . Erősen fogott magához és hanyatt feküdt az ágyon. Pár percig némán feküdtünk , de nem ez a kínos csönd volt hanem ez a kellemes.
-Mikor felkelsz kérlek ne legyél rám mérges.-szólalt meg Zayn.
-Miért haragudnék rád? Hisz szeretlek.-néztem rá mosolyogva. Lefektetett az ágyra és odahajolt hozzám , hosszan megcsókolt.
-Miért sírsz ennyit? Miért sírsz mikor nem érdemlem meg ? Miért nem szarsz le? Hisz annyiszor megbántottalak már . Látom a szemeidben azt a sok fáradságot , azt a sok könnyet.
-Mert nekem nem így megy. Ha egyszer szeretek valakit tök mindegy ki az és mit csinál és hogyan tapossa meg a lelkivilágomat én akkor is sírni fogok és még akkor is hibásnak tartom majd magam mikor nem én csesztem el .
-Ez hülyeség.-nézett rám szomorúan.-Nekem most mennem kell , nem sokára visszajövök addig pihenjél. Jó éjt baby.-csókolta meg a homlokomat .

Reggel alig bírtam felkelni mert annyira fájt a fejem , megakartam vakarni az arcomat de ahogy hozzáértem fájdalom nyílalt bele. 
-Mi a...?.-nyúltam még egyszer az arcomhoz , felkeltem az ágyból ami egyáltalán nem ismerős most már kezdek ideges lenni , nem tudom hol vagyok . Megkerestem a fürdőszobát ami nehezen ment , mikor végre megtaláltam benyitottam és magamra zártam , belenéztem a tükörbe és elszörnyedtem az arcom látványától. Fáj a fejem ezért belekapaszkodok a csapszélébe , megpróbálok visszaemlékezni . 
Bulizni mentem Bennel ez meg van . Ittam , sokat. Észrevettem Zaynt , ezért bemenekültem a mosdóba. Kijöttem , iszogattam Bennel odajött Zayn . Veszekedtek. Közéjük álltam és engem ért a Bennek szánt ütés. A szemét engem ütött le! És még volt egy fura álmom , de arra alig emlékszek . Feltéptem a fürdőszoba ajtót és mint egy állat úgy rohantam le . Rögtön észrevettem , ott ült a konyhában és Harryvel beszélgetett.
-Te rohadék! Megvertél!.-mentem neki és elkezdtem lökdösni. Mielőtt rosszabbat is tehettem volna vele Harry lefogott. Én meg elkezdtem vele kiabálni , hogy eresszen.
-Most szépen leülsz ,  nyugton maradsz és meghallgatod , hogy tegnap mi történt.-ültetett le. 
-Nem maradok nyugton! Megütött.-halkultam el és letöröltem az arcomat.-Haza akarok menni.-néztem Harryre. Nem érdekelte , hogy mit mondok.
-Figyelj Brooke.-szólalt meg Zayn.
-Utállak.-szóltam vissza vicsorogva.-Nem érdekel mit mondasz , bántottál!.-kiabáltam.
-Én nem téged akartalak megütni. Nagyon sajnálom.-jött közelebb hozzám , de én elhúzódtam tőle.
-Csak annyit kérek tőled , hogy hagyj békén.-mondtam fáradtan és felálltam a helyemről.-Haza akarok menni.-ismételtem újra.
-Persze .-szólalt meg Harry.-Hazaviszlek rendben?
-Köszönöm.-néztem rá könnyes szemmel. Felvettem a kabátomat meg a cipőmet és utána beültem a meleg autóba. Az út alatt nem beszélgettünk jobb volt így csendben lenni.  Nagyot dobbant a szívem, de nem akartam hinni neki. Már úgy éreztem, hogy megszabadultam mindentől, visszatérhetek a világba, és újra részt vehetek benne. Túl vagyok a nehezén bár még hiányzik.Ha nem tudom elfelejteni, csak még jobban fog fájni. Ahogy múlik az idő, egyre többet gondolok rá, és amikor eszembe jut, akkor minden visszajön. Eszembe jut, hogy minden szava, minden érintése csak hazugság volt, és minél többet foglalkozok vele, annál jobban fáj.Igen, szerettelek én is, mindennél, mindenkinél, önmagamnál is jobban. De te megölted a szerelmemet azon a reggelen a tekinteteddel, ahogy rám néztél... és a szavakkal, amiket kimondtál. Sőt még most is szeretlek .
-Minden oké?.-kérdezte Harry rám pillantva.
-Igen , csak ez a másnaposság.-magyaráztam.
-Ha bármi baj van vagy szeretnéél egy baráttal beszélni hívj fel nyugodtan.-fordult felém.
-Oké, köszönöm a fuvart.-szálltam ki . Megvártam míg elhajt , előkotortam a kulcsomat és kinyitottam az ajtót.
-Megjöttem!.-kiabáltam.
-Hol voltál?.-jött ki a szobájából Ben.
-Hogy a francba mondhattad azt , hogy megdugtál!.-kiabáltam bele a képébe. Csak makogott összevissza.
-Te idióta.-halkultam most már el.
-Azért mondtam , hogy szálljon le rólad.
-Semmit nem kellett volna mondanod.-dörzsöltem meg az arcom , ahogy hozzáértem felszisszentem.
-Nagyon sajnálom azt a pofont .-nézett rá az arcomra.
-Hagyjatok már vele.-kezdtem sírni.
-Ne sírj.-ölelt meg Ben.
-Nem sírok csak belement valami a szemembe.-próbáltam viccelődni.
-Elviszlek orvoshoz mert nagyon csúnya ez a seb.-mutatott az arcomra.
-Nem kell.-szólaltam meg.
-De kell , lehet agyrázkódásod van.
-Istenem.-mondtam inkább magamnak és követtem Bent.

Útközben eszembe jutott az álmom olyan igazinak tűnt sose álmodtam még ilyet , szinte minden éjszaka rémálmaim voltak most meg olyan szép volt minden.
-Jól vagy?.-bökött meg Ben.
-Aha.-rántottam meg a vállam .
-Akkor jól van.
Szinte már a kórház lett a második otthonom , utálok bejárni oda , lemondtam a kezelésekről azért mert nem szeretek bejárni oda másodjára meg mert nincs értelme.
-Gyere megjöttünk.-segített kiszállni az autóból Ben.
-Semmi szükség erre.-mutattam a nagy épületre.-Nem fáj semmim  és megmondtam , hogy jól vagyok.
-Nem érdekel a hisztid.-húzott maga után. 
Beszálltunk a liftbe és vártuk , hogy felvigyen a orvosomhoz. Kiszállva olyan rossz érzés fogott el ahogy ránéztem a beteg emberekre főleg gyerekekre. Ezek a kisgyerekek nem érdemlik meg ezt a szenvedését. Bekopogtam az orvoshoz utána benyitottam.
-Jó napot!.-köszöntem.
-Miss Parks milyen régen láttam. Jól van?.-állt fel a helyéről.
-Köszönöm , jól vagyok.-mosolygtam.
-Doktor úr azért jöttünk mert tegnap történt egy kis baleset Brookeval és szeretném ha megvizsgálná , hogy nincs e komoly baja.-vette át a szót Ben.
-Akkor Miss Parks kérem üljön le a vizsgálóágyra.-mutatott az ágyra.
Szó nélkül leültem és hagytam , hogy az orvos megvizsgáljon amire szerintem semmi szükség nincs.
-Fáj a feje?
-Nem.-válaszoltam.
-Hányinger?
-Amióta leálltam a kezeléssel nincs , de mostanában szokott lenni.-meséltem.
-Ez különös.-nézett rám az orvos.-Menjen kérem az ultrahangoshoz , itt van az irodám mellett , megyek én is.
-Valami baj van?.-nyeltem egy nagyot.
-Nem tudom , lehet megint visszajött a rák a méhében.
-Mi?.-kérdeztem és éreztem  , hogy a szoba forogni kezd velem. Felálltam a helyemről és átmentem a másik szobába amit az orvos mondott és hanyatt feküdtem . 
-Kicsit szokatlan lesz.-kente fel a gélt amitől libabőrös lettem mert hideg volt. Magamban imádkoztam , hogy ne legyen újra rák a méhemben. 
-Ez nem rák.-döbbent le az orvos.-Maga Miss Parks várandós , az első hónapban van.-nézett rám az orvos mosolyogva. Én nem mosolyogtam.
-Mi van?.-ültem fel idegesen.-Az nem lehet.-suttogtam és visszaemlékeztem arra a borzalmas estére ami körülbelül egy hónapja történt (!)
-Gratulálok.-vigyorgott az orvos.
-De én nem vagyok felkészülve erre! Biztos rosszul látta.-fogtam a fejem idegesen. 
-A gép nem téved Brooklyn , maga terhes.-mondta újra az orvos.
-Még el lehet vetetni?.-kérdeztem gondolkodás nélkül.
-Még igen.-szomorodott el az orvos.
Gyerekre én még nem vagyok felkészülve , nem lennék jó anyja . Nem lenne boldog velem. Még mindig nem fogtam fel, hogy terhes vagyok és ráadásul az apja egy híres banda énekese aki nem fogadná jó hírrel , hogy lesz egy gyereke. Istenem segíts!