Drágáim! Utolsó részt hoztam mára nektek a következő fejezet az már az epilógus lesz...remélem mindenkinek tetszeni fog ez a fejezet:)
Sok puszi és ölelés: Réka .D
Minden egyes nap a lelkem egy darabja meghal. Úgy érzem, hogy kezdek megbolondulni , nem tehetek semmit ellene , hiába hívtam nem vette fel , hiába kerestem nem tudtam hol van. Szüleim újra lemondtak rólam azt mondták menthetetlen vagyok és sose fogok megváltozni. Csalódtak bennem és igazuk is volt mert mint anya lebőgtem. Elvesztettem azt a személyt akit a legjobban szeretek , még ezt is elvette tőlem s én ezt már nem bírom . De nem adom fel! Nem fog egyedül bírni a gyerekkel és nem bujkálhat örökké mert turnéra kell mennie és oda nem viheti a lányomat. Szívemet fogva próbálom lenyelni az újabb előtörő könnyeket de nem megy , belekapaszkodok a takaróba mert úgy érzem mintha a testem elhagyott volna. Sóhajtok egy nagyot s engedek a szorításon , magamhoz ölelem Libby kis takaróját és próbálok megnyugodni . Két hete nem ettem , ittam semmit egy falat nem menne le a torkomon . Az nap mikor Zayn megfogta a gyereket és elment felhívtam Jessiet , hogy segítsen . Persze ő se tudott semmit róla mert a fiúknak se veszi fel a telefont , emiatt a dolog miatt Harryt hibáztattam pedig nem tehet róla csak próbáltam bűnbakot keresni . Szegényt akkor nagyon megbántottam de akkor is itt volt mellettem . Kopogás ütötte meg a fülemet és felkaptam a fejem , hang nem jött ki a torkomon ezért vártam míg benyit a személy aki kopog.
-Én vagyok.-köszörüli meg a torkát Jessie és beljebb lép.
Rá emeltem a tekintetemet.
-Édesem ne csináld ezt.-ült le mellém és átkarolta a vállamat.
-Jessie én érzem , hogy valami nincs rendbe a lányommal lehet sír és én nem lehetek ott , hogy megnyugtassam.-gördült le az első csepp az arcomon .
-Ott van Zayn , biztosít megnyugtatja fontos neki Libby .-simogatta a karomat és próbált megnyugtatni.
-Hiszen egy pöcs!.-emeltem fel a hangom.-Nem tud semmit , nem tudja hogy kell fogni , nem tud pelenkázni , egy önző alak és csak magával foglalkozik.-halkultam el .
-Nyugodj meg!.-ismételte.-Inkább gyere le.-nógatott.
-Rendben.-mondtam szinte suttogva. Felkaptam a telefonomat az ágyamról és követtem le a barátnőmet.
-Szia Brooke.-köszönt halkan Liam és adott egy gyors csókot a szerelmének.
Intettem egyet és esetlenül ácsorogtam a konyha közepén. Keresd meg a lányod szüksége van rád! Súgta a belsőhang . Gondolkodás nélkül kiszaladtam a házból és rohanni kezdtem , egy idő után már elfáradtam ezért lassítottam és hívtam egy taxit. Eldaráltam , hova vigyen . Nem fogok tétlenül ácsorogni és arra várva , hogy felhívjon . Kiszálltam az autóból és sietve közelítettem meg a házát , előkotortam a táskámból a kulcsot amit ő adott még régen . Muszáj volt idejönnöm mert valamit csak hagyott itt , hogy hova mehetett . Először a szobájával kezdtem mindent egyes cuccát kidobáltam azzal az indokkal , hogy hátha találok valamit , de nem találtam semmit ezért visszaraktam mindent ugyan úgy ahogy volt. Utána lement és ott keresgéltem , konyhába érve a szememet kiszúrta egy kép , a képen én voltam terhesen leszedtem a képet és szét szaggattam . Sírva lerogytam a földre és arra gondoltam , hogy mi lehet most a lányommal , aztán a telefoncsörgése szakította félbe a gondolkodásomat , ismeretlen szám volt. Remegve emeltem a fülemhez és vártam , hogy valaki beleszóljon.
-Brooke én vagyok az.-szólt bele egy ismerős hang aggódva amitől az agyvizem egy percen belül felment.
-Hol vagy te szemétláda?.-kérdeztem magamból kikelve.
-Kérlek nyugodj meg , itt vagyok a kórházban Libbynek magas láza van.-mondta aggódóan , alattam mintha a föld nyílt volna ki . Féltem nagyon. Még hozzátette , hogy melyik kórházban van én meg megszakítottam a kapcsolatot és oda siettem.
Kórházba érve oda szaladtam egy nővérhez és megkérdeztem hol van a lányom akit nem rég hoztak be , elmondta hol találom és ezzel otthagytam . Felérve a gyerekosztályra megkerestem azt az Isten ökrét , hogy beverjem a képet amiért nem vigyázott a kislányomra. Próbáltam kontrollálni magam mikor megláttam mert nem szerettem volna botrányt.
-Hol van?.-kiabáltam és meglöktem , ennyit , hogy ne keltsek figyelmet.
-Nyugodj meg!.-fogta meg a vállaimat és mélyen belenézett a szemembe. Legszívesebben képen vágtam volna amiért ilyet tett velem.
-Rohadj meg.-szűrtem ki a fogaim közt a szavakat dühösen és kirántottam magam a szorításából . Megfordultam és minél messzebb mentem tőle , megálltam a fal mellett és lerogytam . Nem akartam sírni de annyira fáj ez az egész , itt vagyok ebben a nagy világban és senki sem ért meg , van egy lányom akit egyedül kell eltartanom ami nem könnyű és most itt fekszik bent a kórházban . Rossz anya vagyok. Fejemet ráhajtottam a lábaimra és próbáltam visszanyelni a könnyeket de mindhiába úgy záporoztak mint oda kint az eső. Egy kezet éreztem a hátamon aki nyugtatóan simogatott , nem akartam felnézni mert látná , hogy megtörtem és ezzel csak örömöt okoznék neki . Elhúzódtam tőle pedig legszívesebben az ölébe bújnék ami régen mindig megnyugtatott . Vettem egy nagy levegőt , megtöröltem a szemem és felnéztem.
-Mi a baj?.-kérdezte kedvesen.
-Semmi , jól vagyok.-adtam választ kérdésére , azzal felálltam és otthagytam . Elmentem megkeresni az orvost , hogy mi van már a gyerekemmel mert amióta bejöttem senki nem mond semmit. Recepcióst kérdeztem meg , hogy hol van orvos , csak annyit mondott , hogy mindjárt jön. Remek. Ez a várakozás egyre jobban idegesít nem tudok türelmesen várni.
-Miss.Parks?.-jött egy hang a hátam mögül. Megpördültem és odamentem a fehér köpenyeshez .
-Hogy van a kislányom?.-kérdeztem cérna vékony hangon.
-Mikor behozta az apa arra panaszkodott , hogy lázas és nagyon nyűgős , megvizsgáltuk alaposan és sajnálattal közlöm , a lányának agyhártyagyulladása van.-mondta .
Mintha pofán vágtak mikor kiejtette a szavakat a száján .
-Mondja , hogy meggyógyul ?.-kérdeztem sírva és belekapaszkodtam a köpenyébe.-Kérem!.-hajtottam le a fejem.
-Megfog gyógyulni , nagyon erős a kislánya. Most gyógyszereket adunk neki holnap elviheti de ugyan úgy adja be neki a gyógyszereket és nem mehet ki sehova.-mondta szigorúan az orvos.-Bemehet hozzá.-gyengült meg és odavezetett Libbyhez. Halkan benyitottam mert nem tudtam ,hogy ébren van-e vagy sem , meglepetésemre ébren volt és egy plüssmacit szorongatott apró kezével. Nem tudtam megpuszilni mert kendőt kellett raknom a szám elé.
-Istenem annyira hiányoztál.-suttogtam neki és megsimogattam a kis kezét.-Nagyon szeretlek , ígérem nem fogom hagyni , hogy elszakítson tőlem bárki is.-beszéltem tovább hozzá , ő meg aranyosan mosolygott rám. Még pár percig beszéltem hozzá és utána néztem ahogy alszik. Alaposan betakartam s vissza ültem helyemre. Ráhajtottam a fejem a rácsokra és egy nagyot sóhajtottam, megkönnyebbültem , örültem , hogy nincs veszélyben a lányom de mind az ő hibája mert egy önző alak és nem bírta elviselni , hogy nemet mondtam neki mikor látni akarta Libbyt. Elvette tőlem és ocsmányul beszélt velem úgy érzem nem érdemlem meg , hogy így beszéljenek velem mert én sose mondtam neki rosszat amivel megbánthattam volna , szerettem teljes szívemből . Ha kellett volna szó nélkül tűzbe mentem volna érte. De tőle csak a rosszat kaptam , míg én szerettem , imádtam ő csak hamis érzéseket táplált irántam , elhitette magával , hogy szeret mert nem akart egyedül lenni és én ott voltam neki. Akkor se volt mellettem mikor beteg voltam és nézzenek oda kezelés nélkül is meggyógyultam de neki ezt nem mondtam hagyom hadd legyen bűntudata , ha egyáltalán van neki olyanja . Sokáig ücsörögtem még Libby ágya mellett , igazából nem akarok elmenni mellőle.
-Bejöhetek?.-kérdezte Zayn halkan.
-Nem.-adtam meg a rövid választ. -Így is mindent elcsesztél mert már megint magadra gondoltál.-néztem rá dühösen.
-Sajnálom én nem akartam , hogy bármi baja essék Libbynek.-sóhajtott egy nagyot és becsukta maga után az ajtót.
-Hagyjuk már.-horkantottam egyet .
-Esküszöm Brooke.-mondta nyugodtan és leült mellém.
-Miért csináltad ezt? .-kérdeztem és ránéztem.
-Elborult az agyam , nem tudtam épp eszűen gondolkodni. Fájdalmat akartam okozni neked amiért összeszűrted a levet Harryvel.-kezdte kissé feszülten a beszélgetést.
-Elég sokszor okoztál már fájdalmat nekem de amit tettél feltette az i-re a pontot.-mondtam rezzenéstelen arccal.-Most már nem érdekel mi van veled , engem csak is a lányom érdekel .-folytattam tovább.
-Tudom , csak ne feledd , hogy az enyém is és mint már mondtam látni szeretném.-nézett a szemembe.
-Nem bízok benned .-emeltem rá fáradtan a tekintetemet .
-Jóvá szeretném tenni amit veled tettem , nem sokára turné és szeretnék minél többet a lányommal lenni.
-Ezzel az akarod mondani , hogy sokszor fogom látni a hülye fejedet ?.-enyhültem meg.
-Szebben nem is mondhattad volna Parks.-kacsintott rám .
-Idióta.-forgattam meg a szememet.
-Imádom mikor ezt mondod .-vigyorgott rám.
-Ne nyaljál Malik.-vágtam vissza. Nem mondott erre semmit hanem felnevetett én meg megböktem , hogy csendesebben .
Másnap reggel elég furcsa volt a kórházban felkelni , mondjuk egész este nem aludtam semmit ha le is csuktam a szemem minden neszre felkeltem. Az orvos még utoljára megvizsgálta Libbyt utána adott gyógyszert amit héten be kell adnom minden reggel és este Libbynek. Hazaérve megetettem és lefektettem aludni , én addig rendbe szedtem magam és utána én is lefeküdtem aludni. Olyan furcsa álmom volt , mintha élethű lett volna...Ráadásul felkelni sem tudtam . Felébredve résnyire kinyitottam a szemem és körülnéztem és kiszálltam az ágyból , hogy megnézzem Libby alszik e még. Nem találtam a kiságyában , megijedtem a testem remegni kezdett és rögtön le száguldottam . Megkönnyebbültem mikor megláttam az apja kezében de azért mérges is voltam mert nem keltett fel , hogy itt van.
-Miért nem tudtál volna felkelteni?.-kérdeztem idegesen.
-Nem volt szívem , olyan aranyosan aludtál.-fordult meg és átadta a lányunkat Jessienek. Zavarba jöttem , hogy látott alvás közben , jó mondjuk egy csomószor látott már úgy de ez most más volt. Helyre raktam magam és ránéztem.
-Megbeszéltük , hogy felhívsz ha jössz.-mondtam szigorúan . Próbáltam a zavaromat eltakarni azért váltottam át szigorúvá.
-Jó tudom de spontán jött az ötlet .-mondta lazán és rám nézett.-Amit tettem azt sosem fogod megbocsájtani nekem de azért megkérdezem tőled , próba szerencse.-túrt bele a fekete hajába.-Eljössz ma velem vacsorázni?.-nézett újra a szemembe , az övébe zavarodottságot és félelmet láttam. Hirtelen azt sem tudtam mit mondjak , igen vagy nem . Nem tudom , ha most újra megpróbálnánk abból újra szakítás lenne de ha most nemet mondok bánni fogom életem végéig és majd végig kell néznem ahogy más nőkkel jön össze , akarom én ezt? Persze ,hogy nem.
-Elmegyek.-bólintottam zavartan. El sem hiszem , hogy kimondtam , nem mertem a szemébe nézni ezért próbáltam kerülni a szemkontaktust. Közelebb jött és a fülembe súgta , hogy hol találkozunk és hánykor.
-Nem is jössz értem?.-kérdeztem kissé hisztérikusan .
-Nem.-nevetett ki és azzal elment. Furcsán néztem utána és sietve rohantam be a konyhába Jessiehez. Épp a Libbyt ringatta ezért próbáltam csendesen elmondtam neki , hogy mi van és átvettem tőle a lányomat.
-Jézusom ez most komoly?.-kérdezte meglepetten.
-Ennél komolyabban , hogy mondjam el?.-dorgáltam le.
-Jól van már de olyan hihetetlen.-ámélkodott.
-Mindjárt jövök , lefektettem ezt a kis tündért .-néztem rá a kislányom nyugodt angyali arcára. Óvatosan az ágyamba fektettem az ajtót pedig résnyire kinyitottam , hogy halljam mikor felébred.
-Szerinted nem kellett volna elfogadnom?.-kérdeztem és idegesen a számszélet rágtam.
-Ez butaság , lehet , hogy nagy baromságot csinált , hogy elvitte Libbyt de hidd el szeret még és vissza akar kapni téged.-fogta meg a vállam.
-Jó de..-kezdtem volna bele de Jessie közbe vágott.
-Semmi de , elmész ma szépen vele randizni és kész. Most menj és zuhanyozz le , mosd meg a hajad csináld meg én meg addig kiválasztom a ruhádat.-utasított.
-Ruha ne legyen olyan kihívó .-fordultam meg .
-Jól van.-nyugtatott meg utána felküldött.
Ledobtam a ruháimat a fürdőszoba padlóra utána beszálltam a meleg zuhany alá ,megmostam a hajam ahogy Jessie mondta , egy kis áztatás után kiszálltam és megtöröltem magam . Magamra tekertem a törölközőt és úgy mentem vissza a szobámba , halkan nyitottam be mert Libby alszik . Nagy meglepetésemre a ruha amit Jessie kikészített már az ágyamon virított . Gyorsan felvettem a fehérneműit és felvettem ezt a csodaszép ruhát .
-Szexi anyuka.-toppant be a szobámba Jessie.
-Hülye!.-dobtam hozzá a párnámat.
-Csak vicc volt.-nevetett ki Jessie.
-Halkabban!.-szóltam rá.
-Bocsi. Libbyre ki fog vigyázni?.-kérdezte és leült. Én meg vigyorogva ránéztem.
-Légy szíves!.-néztem rá nagy szemekkel.
-Tudod , hogy szívesen vigyázok erre a kis angyalra.-nézett a lányomra mosolyogva.-Úgy is átjön Liam majd játszhatunk papás-mamásat.-vigyorgott Jessie.
-Akkor inkább magammal viszem.-néztem rá rezzenéstelen arccal.
-Vicceltem.-nevetett fel halkan. Gyorsan ki sminkeltem magam és hajszárítás után kivasaltam a hajam mert úgy néztem ki mint egy bolond ezek után siettem le a lépcsőn fel venni cipőmet mert indulásra készen voltam. Amikor kiléptem egy gyönyörű fekete kocsi állt a házunk előtt , közelebb mentem és egy ismeretlen férfi nyitott nekem ajtót.
-Mr.Malik küldött.-mondta.
-Remek.-motyogtam és beültem a fekete csodába , beülve még egy meglepetés várt egy száll vörös rózsa. Szívem hevesebben kezdett verni a hasamba mintha ezer pillangó szabadult volna el és az út mintha ezer évig tartott volna...Remegve kiszálltam a kocsiból és megpillantottam őt , ott állt neki támaszkodva az étterem falának virág csokorral a kezében. Még a hideg is kirázott a látványától Megpillantott és mosolyogva köszöntött. Csodálatos helyre hozott nem tudtam merre nézek a csodás látványtól. Leültünk az asztalunkhoz ahol már két pohár pezsgő várt minket , ez aztán a meglepetés gondoltam .Este folyamán nagyon jól éreztem magam és semmilyen rossz érzésem nem volt , hogy esetleg újra átakar verni . Vacsora végeztével egy gyönyörű lakosztályba vitt , na itt már elkezdtem félni , próbáltam nyugodtnak látszani de nem nagyon ment.
-Miért is hoztál ide?.-kérdeztem zavartan.
-Nincs semmilyen hátsó szándékom csak beszélgetni szeretnék , meg megcsókolni.-jött közelebb hozzám és megcsókolt , persze nem löktem el magamtól , gallérjánál fogva húztam közelebb magamhoz. Annyira hiányzott már az érintése , úgy faltam a száját mintha utoljára csókoltam volna meg. Ő se tántorodott meg , ölébe húzva csókolt és a keze bebarangolta az egész testemet. Kicsit eltolt magától és mélyen belenézett a szemembe.
-Szeretnék mondani valamit.-fogta közre az arcomat.
-Igen?.-kérdeztem kíváncsian.
-Régebben is megakartam kérdezni tőled de akkor mindig közbe jött valami meg gyáva is voltam..Te vagy az a nő akire mindig is vártam és én voltam olyan hülye , hogy nem becsültelek meg . Mindig fájdalmat okoztam neked , sose voltam melletted mikor kellett volna.-mondta szomorúan én meg leállítottam.
-Hey , az már régen volt.-fogtam meg az arcát és nyugtatóképpen megcsókoltam. Kicsit elhúzott megint magától és folytatta.
-Brooklyn Parks hozzám jössz feleségül?.-kérdezte és a zsebéből elővett egy fekete dobozt benne pedig egy gyönyörű szép gyűrű volt. Ájulás határán voltam egyszerűen sokkot kaptam és nem tudtam mit mondani , kibújtam a karjai közül és hátrébb mentem tőle. Akarom én ezt? És ha egy hónap után megint szakítunk? Akkor mi lesz velem meg a gyerekkel? Kérdések a fejembe törtek és nem tudtam rájuk gondolni. Ránéztem az arcára ami csalódott és szomorú volt. Felállt a helyéről és elment. Ne legyél már ilyen beszari! Menj utána! Ha igent mondasz neki boldog lehetsz. Jöttek az újabb gondolatok , nem kell mindig a rosszakra gondolnom , most már örökre az enyém lehet ez a férfi akit a világon a legjobban szeretek és ezt most nem cseszhetem el. Rohanva utána mentem , már a liftben volt én meg minden erőmet összeszedve rohantam be a liftbe egyenest a nyakába ugorva .
-Igen, hozzád megyek!.-öleltem át a nyakát és szorosan magamhoz öleltem , letöröltem pár könnycseppet a szememből és vártam míg az ujjamra húzza a gyűrűt.
-Mindennél jobban szeretlek Zayn Malik.-súgtam neki két csók között.
-Soha el nem engedlek , szeretni foglak amíg csak élek.- mondta szenvedélyesen majd újra megcsókolt.
Megszűnt körülöttük a világ, ahogy testük egymáshoz simult, és szívük egy ütemre dobbant. A bőrük egyszerre lángolt és borzongott, és érezték, amint a lelkük is egymásba olvad. Eltűnt minden a múlt, a jelen és a jövő. Csak ők voltak, ketten, mégis... egyként. Érezték, hogy ez nem más, mint a színtiszta, halhatatlan szerelem.
