34.fejezet

EGY HÓNAP MÚLVA 


Ritka nagy szerencse, ha találunk valakit, akinek feltárhatjuk a lelkünket, és aki elfogad annak, akik vagyunk. Sokáig vártam, egy örökkévalóságig, hogy meghaladjam önmagam, és veled úgy érzem, végre hozzákezdhetek. A legelső reggel, amikor mellette keltem fel, megváltoztatta az életemet. Az érintése, az ölelése megsúgta, hogy van más is, amit addig éreztem és tapasztaltam. Mintha egy rossz, csalódásokban gazdag álomból ébredtem volna fel egy olyan világra, amiben igenis létezik szerelem, gyengédség, törődés, hűség és őszinteség. Ahol a másikkal törődnek, megnevettetik ha szomorú, s ha el kezd zuhanni, van aki elkapja, s felemelje. Remélem sosem alszok el újra, nélküle.Nem tudom, kinek kell hálásnak lennem, hogy megismerhettem, de ez nem is érdekes, annyira köszönöm Neked, hogy vagy. Köszönöm a mosolyokat, a boldogságot a szívemben, a türelmet, a nyugalmat és a szeretetet.Mindegy, hol vagy és mikor látlak. Ha havonta  egyszer, akkor is szeretlek. Nem kell veled élnem, nem kell naponta látni, érinteni, ölelni, simogatni téged. Elég, ha megpillantlak a tévében. Vagy még annyi se kell. Csak tudni, hogy vagy.
-Brooke? Figyelsz te rám?.-csettintett egyet Jessie a szemem előtt . Nem nagyon érdekelt amit mondott , hogy miért? Azért mert végre egy teljes hónap után végre láthatom Zaynt és emiatt egy helybe se tudok meg maradni . Este lefekvés előtt még felhívott , hogy délutánra ne szervezzek semmilyen programot , nem nagyon értettem , hogy ezzel mit akar mondani.
-Bocs nem figyeltem , mit is mondtál?.-emeltem rá a tekintetemet . Még mindig nem békültünk , engem nem nagyon érdekel mert akkor azon az estén mikor elájultam nagyon megbántott.
-Ha a falhoz beszélnek az jobban megértené.-fújta ki a levegőt.-Azt mondtam , hogy pár napra elmegyek a szüleimhez.
-Oké.-húztam meg a vállam és felfelé indultam a szobámba.
-Tányérodat ki fogja elrakni?.-szólt utánam.
-Mindjárt elrakom. Egyenesen a fürdőbe mentem és megcsináltam a hajam , hogy normálisan álljon . Miután kifésültem a hajam és nagyjából meg voltam elégedve vele elmentem felöltözni , egy egyszerű öltözéket választottam : fehér topp hozzá meg egy barna kötött kardigán , és egy farmergatya . Öltözés után meg nem nagyon csináltam semmit , hanyatt feküdtem és néztem ki a fejemből. Vannak olyan pillanatok az életben, amikor egyszerűen csak minden pont olyan, amilyennek lennie kell. Az ember tökéletes harmóniában van a világgal, és ennél teljesebbnek nem is érezhetné magát.Úgy hiszem , hogy a  múltat csak úgy lehet eltemetni magunkban, ha valami sokkal jobbat ölelünk magunkhoz. Mindenkinek van mit megbánnia, és nincs olyan ember, aki ne követett volna el hibát. Én követtem el hibát , nagyon sokat . Először is ott volt Chad , aki már rég eltűnt az életemből . Nem gondolok a rossz dolgokra, és megpróbálok nem is beszélni róluk. Nem akarok szomorkodni, nem akarok úgy felkelni nap mint nap, hogy nem mosolygok. Az élet sohasem szörnyű annyira, hogy csak a rosszat lássam benne. Inkább csak a jó dolgokkal foglalkozom, ezért mindig meg is találnak mint például a szerelem amire oly sokáig kellett várnom ,  aztán egy szépen napon újra bekopogtatott hozzám és most minden jobb és szebb. Valójában sohasem  mondtunk egymásnak búcsút. Mindig ott maradt valami, egy pillanat, vagy egy emlék, ami még visszajöhet. Megérkezhet újra, és bekopogtathat kérdés nélkül, ugyanis az élet tartogat meglepetéseket! Az, aki még tegnap nem volt az életem része, ma már az lehet. És az, aki rég elveszett, még visszajöhet. Vannak szálak, amikről rég azt hittem , hogy lezárultak, közben pedig nem... És ez azért van, mert az élet sokszor megmutatott nekem valamit, amire még nem voltam kész. Még nem értem meg rá, de azt akarja, hogy lássam az esélyt, higgyek  benne, hogy ha kitartok , újra megjelenik az életembe! És igen újra itt van az életembe és itt is marad örökre .  Sokszor gondoltam rá, hogy feladom, amikor úgy éreztem, Isten már nem figyel rám, sokszor kellett irányt váltanom, máskor pedig le is tértem az utamról. De mindennek ellenére visszatértem és továbbmentem, mert meg voltam győződve arról, hogy nem élhetem másképp az életem. Megtanultam, hogy mely hidakon kell átkelnem és mely hidakat kell fölégetnem , amely hidat felkellet égetnem az nem más mint a múltam , az a sok rossz ami velem történt.
-Csengettek!.-kiabált fel Jessie. Ez ő lesz! Végre magamhoz öleltem , és végre érezhetem az illatát amelyt úgy imádok. Lerohantam a lépcsőn és már készen voltam , hogy a nyakába ugorjak de mikor kinyitottam az ajtót nem ő állt ott.
-Harry hát te?.-hervadt le a mosoly az arcomról.
-Zaynek akadt egy kis dolga és megkért rá , hogy addig vigyelek el valahová.-mosolygott aranyosan.
Rosszul eset az , hogy nem ő jött hanem mást küldött helyette.
-Ha neki dolga van akkor neked miért nincs?.-kérdeztem összehúzott szemmel mert nekem egy kicsit gyanús volt. Harry nyelt egy nagyot aztán nyitotta volna a száját de nem szólalt meg.
-Hallgatlak.
-Csak annyit mondott , hogy jöjjek érted mert dolga van.-ismételte.
-Oké.-zártam le a témát.-Hova megyünk?
-Nem tudom majd útközbe kitaláljuk.-mosolygott rám.
Levettem a kabátom az akasztóról és utána beültem a fűtött kocsiba. Nem akartam kimutatni , hogy mennyire ideges vagyok ezért játszottam a szerepemet ami nehezen ment , mert mikor mosolyogtam úgy néztem ki mint egy véreb.
-Biztos minden oké?.-kérdezte Harry századjára .
-Ühüm.-kevergettem a kávémat , útközbe beültünk kávézni.
-Tudom , hogy mérges vagy most de ne haragudj rá.
-Miért ne haragudjak? Hiszen nem ő van most itt hanem te , ne értsd félre Harry én nagyon kedvellek csak tudod alig látom a munkája miatt és borzasztóan hiányzik.-sóhajtottam egyet.
-Elhiszem , ő is így van ezzel. De most ne szomorkodj , idd meg a kávédat utána elviszlek valahová.-kacsintott rám.
Gyorsan megittam a kávét és utána újra úton voltunk , fogalmam sincs , hogy hova visz engem , hiába kérdezősködtem nem mondott semmit. Aztán hirtelen fékezett egyet én meg bevertem a fejem a műszerfalba , így jár az aki nem ül meg a seggén .
-Elnézést de ez a marha hirtelen megállt előttem. Jézusom jól vagy?.-fordult oda hozzám rémülten Harry.
-Persze , csak a telefonomat kerestem a táskámba. Istenem Harry nincs semmi bajom , csak a fejemet ütöttem meg.-nyúltam oda a fejemhez.
-Még jó hogy megijedek mikor akkorát koppant a fejed , hogy még a járókelők is meghallották , mellesleg meg egy kicsit vérzik. Basszus , Zayn megfog ölni amiért nem vigyáztam rád.-pánikólt be.
-Nincs semmi bajom.-nevettem ki .-Mellesleg nem kell tudnia róla , majd azt mondom , hogy ügyetlen voltam azt már úgy is megszokta .-töröltem le a fejem.
-Nem hazudhatsz neki.-mondta halkan.
-Nem fogok neki hazudni .-rántottam meg a vállam.-Na mehetünk?.-szálltam ki.
-Persze mehetünk.-zárta be a kocsit.

* * *
-Miért egy box edzőterembe hoztál? Hiszen váltóruhám sincs.-néztem körbe.
-Mert ilyenkor szoktam jönni edzeni ,ruha miatt ne aggódj .-kacsintott rám.
-De nem tudok boxolni.-mondtam elpirulva.
-Na gyere utánam.-indult el.
Elvettem tőle a ruhákat , amiket fogalmam sincs , hogy honnan szerzett.  Nagyon izgultam , hisz én csak a tánchoz értek ami már nagyon hiányzik , ha itt végeztünk megkérem Harryt , hogy ugorjunk be a táncterembe ahol dolgozok.
-Kész vagy?.-kiabált be Harry az öltözőbe.
-Igen.-léptem ki.  Maga elé húzott és úgy irányított be a terembe.
-Én ettől félek.-néztem körbe.
-Ne félj , nem lesz semmi bajod.-mosolygott le rám.
Bólintottam egyet és követtem tovább a göndörkét . Igazából nem nagyon csináltam semmit hanem Harryt figyeltem , hogy hogyan csinálja mert közbe tanított .
-Te jössz törpe.-dobta oda nekem a kesztyűket.
-Hey! Nem vagyok törpe.-akadtam ki rá , de persze nem sértődtem meg.
Segített felvenni a kesztyűket Harry utána meg mondta , hogy üssek erősen.
-Ez fájt.-fogta meg a kezét.
-Bocsi.-fojtottam el a vigyorgást.
Annyira belejöttem ebbe a boxolásba , hogy a végén már le kellett állítani mert állítólag indulatos voltam . Fáradtan lehúztam a kesztyűt és behajítottam a sarokba , nem értem mi ütött belém , hirtelen olyan ideges lettem , talán azért mert már elegem van mindenkiből? Lehetséges. Otthagytam mindenkit és egyenesen az öltözőbe mentem lenyugodni .
-Brooke ez mi volt?.-kapta el a karomat Harry.
-Elegem van már mindenből.-szakadt ki belőlem. Gyorsan letöröltem a szemem és összeszedtem magam mert gyűlölök más előtt sírni , nem szeretem megmutatni a gyengébbik énemet senkinek.
-Zayn miatt borultál ki ennyire?.-kérdezte óvatosan.
-Is.-szipogtam. Nem mondott erre semmit hanem magához ölelt , fejemet a mellkasának döntöttem és próbáltam lenyugodni .
-Na jobb már?
Bólintottam egyet és elhúzódtam tőle .
-Köszönöm Harry.-mosolyogtam rá hálásan.
-Ne köszönd meg , barátom vagy.-simította meg a kezem.-Menj öltözni mert vár már valaki türelmetlenül.
-Én is sokat szoktam rá várni, most eljött az ő ideje.-rántottam meg a vállam és elmentem átöltözni.

* * *
Nem volt kedvem bemenni a táncterembe mert fáradt voltam ezért egyenesen hazajöttünk .
-Köszönöm ezt a napot , jól éreztem magam.-néztem rá a göndörre.
-Én köszönöm , hogy eljöttél . Ami meg az edzőterembe volt nem mondom el senkinek.
-Köszi.-néztem rá utoljára és elköszöntem tőle.
Házba beérve felvettem a fapofát és elkiáltottam magam , hogy "megjöttem". Nem jött válasz.
-Akkor ne válaszolj.-kiabáltam még egyet. Levettem a kabátomat és felakasztottam , felakartam menni a szobámba de valamit észrevettem a nappaliba. Félve indultam el a helység irányába , útközbe felkaptam valamit ami a kezem ügyébe került , a szívem már a torkomba dobogott , behunytam a szemem . Megfog ölni. Gondoltam , aztán kinyitottam a szemem , hogy megnézzem ki akar betörni ide. Leejtettem ami a kezembe volt , a cipőm volt az , és nagy hévvel odafutottam hozzá.
-Miért nem szóltál , hogy itt vagy ?.-öleltem magamhoz.
-Meglepetésnek akartam szánni , úgy látom sikerült is.-húzódott el egy kicsit , hogy láthassa az arcom.
-Szívbajt hoztad rám.-boxoltam bele a karjába óvatosan.
-És szerinted egy tornacipővel le tudsz ütni valakit? Amúgy meg te is hiányoztál .-nevetett ki Zayn.
-Az akadt a kezembe. Ha hiányoztam volna akkor nem küldted volna ide Harryt.-tettem keresztbe a kezem.
-Dolgom volt és nem tudtam eljönni előbb , nagyon sajnálom.-nézett rám nagy szemekkel.
-Te is hiányoztál.-mondtam halkan és hagytam , hogy magához húzzon és megcsókoljon.
-Gyere , van még egy meglepetésem.-indult fel. Értetlenül néztem és utána elindultam én is. Mikor megláttam a szobámat a szám tátva maradt.
-Ez gyönyörű.-nyeltem le a könnyeimet . Mindenhol gyertyák voltak  és az ágyamon meg rózsaszirmok , közelebb mentem hozzá , hogy jobban szemügyre vegyem , de amit az ágyamon láttam nem akartam elhinni. Nagyon sok kép volt rajta . ami rólunk készült régen és most.
-Ezt mire kaptam?.-fordultam Zaynhez könnyes szemmel.
-Azért kaptad mert szeretlek.-jött közelebb hozzám és gyengéden megcsókolt . Kezeimet a nyaka köré fontam és átadtam magam az érzelmeknek  .

* * *
Mikor már úgy éreztem , hogy a csúcsra értem , hirtelen fájdalmassá vált minden . Zayn egyre erősebben kezdett mozogni bennem és ez fájt  nagyon. Próbáltam szólni neki de ő durván megcsókolt és utána erősebben fogott magához, belemart a bőrömbe és nem engedett a szorításon . A nyakamhoz tévedt és szívni kezdte , megijedtem mert bejött egy borzalmas kép a múltból , Chad volt az amikor megerőszakolt , durva volt velem mint most Zayn.  Féltem , nagyon. Fájdalmasan felszisszentem . De nem érdekelte.
-Zayn!.-kiáltottam rá és véletlenül ami reflex volt, rácsaptam az arcára. Ahogy belenéztem a szemeibe , elöntötte a düh , gondolom azért mert adtam neki egy pofont.
-Normális vagy? Ezt miért kaptam?.-állt meg egy pillanatra és erősebben szorította a karom.
-Szállj le rólam.-próbáltam lelökni. Erősen odahúzta a fejemet az övéhez és agresszívan megcsókolt és megharapta a számszélét.
Magamra húztam a köntösöm és elmentem a fürdőbe. Mihelyst beértem a helységbe , magamra zártam az ajtót és lerogytam a földre. Odanyúltam a számhoz mert lüktető érzést éreztem , de ahogy hozzányúltam fájdalmasan felszisszentem.
-Baszki!.-káromkodtam el magam miután megnéztem a számat , annyira megharapta , hogy vérzik. Most mit csináljak? Félek tőle . Jessiet nem hívhatom fel mert 1. nincs nálam a telefonom , 2. meg nem akarom zavarni , muszáj kimennem. Összeszedtem minden bátorságomat és visszamentem a szobámba.
-Minden oké?.-kérdezte az ágyamon ülve.
-Ühüm.-válaszoltam , most nem mertem vele veszekedni ezért úgy tettem mintha mi sem történt volna , összeszedtem a ruháimat és felöltöztem.
-Nem fekszel be?.-kérdezte és vizslatni kezdte az arcomat.
-De.-adtam a választ és befeküdtem mellé, magamra húztam a takarót a fejemet meg a párnába furtam.
-Isteni este volt, köszönöm.-bújt oda hozzám és megpuszilta az arcomat. Rettegtem ahogy hozzám ért . Nem értem mi ütött belé , hogy ilyen agresszívan bánt velem , nem csináltam semmit amiért ezt érdemeltem volna. Én nem akarok tőle félni mint attól a szemétládától , szeretem Zaynt , nagyon de ami az előbb történt  megrémisztett , remélem megtudom vele beszélni normálisan és nem fog bedühödni . Nem akarom újra elveszíteni.

33.fejezet

                                                                         
Két ember kapcsolatában sosem az akadályok számítanak. Hanem a szeretet. Ami az akadályokat is lebonthatja. Ha megélik. Mert az akadályok csak részei az életnek, amik folyamatosan alakulnak, és akár már holnap eltűnhetnek. A szeretet viszont örök.

Soha nem felejtem, mit éreztem, mikor először megláttalak. Volt benned valami különleges, ami örökre megmarad emlékezetemben. Talán a szemeid, talán a kezeid vagy az ellenállhatatlan mosolyod. Mindazok a dolgok, amiket már oly jól ismerek. Bármi is volt az, magával ragadott és megigézett. Ha most rád nézek, olyan embert látok, aki életem mindennél fontosabb részévé vált. Vannak pillanatok, mikor újból érzem a varázslatot, ugyanazt a láthatatlan erőt, amely feléd húz éppúgy, mint mikor legelőször találkoztunk. És ilyenkor újból megtörténik velem: szerelmes leszek! Ha túl komolyan fogom venni az életet, abba majd egyszer beleőrülök. Ha úgy fogok felkelni nap mint nap, hogy nem az vagyok és nem ott vagyok, aki és ahol lenni szeretnék, nem lesz az arcomon az igazi boldogság mosolya, ami az egyszerű hétköznapokban ragyogtatja az embert. És én most csak mosolygok és szüntelen mosolygok, mert Te itt lehetsz nekem, mert Mi itt vagyunk egymásnak, mert mi egymásra találunk újra és újra. Most te vagy az egyedüli igaz dolog az életemben. A legbiztonságosabb hely nekem, ott van a te karjaid között. Ott vagyok, és igazán érezlek. Azt, aki vagy, érzem azt is, aki én vagyok. Nálad jobb dolog még soha életemben nem történt velem. Már most hiányzol, de a lelkem mélyén tudom, hogy mindig velem leszel.
Furcsa érzés, ha van valaki, aki mindig megnevettet, aki mindennap hiányzik, akiért feladnád a saját céljaid, akivel szemben sosem vagy önző és tudod, hogy mindig melletted áll. Ha van valaki, akivel megosztod az összes titkodat, és akármennyire is megbánt, sosem tudsz haragudni rá. Mindenről csak ő jut eszedbe és rengeteg emlék köt össze vele. Furcsa érzés tudni, hogy semmi sem tart örökké és hogy mint mindennek, ennek is vége lesz majd. Ahogy telnek a napok, egyre jobban félsz, hogy egyszer ez is véget ér. És tudod azt, hogy rá örökké emlékezni fogsz és életed végéig a lelkedben él majd a rengeteg emlék. Akkor is, ha már eltűnnek a közös álmok, tudod, hogy őt már örökre a szívedbe zártad és örökre az életed része marad. Mégis fáj arra gondolni, hogy véget ér majd, hisz a szíved egy része már örökre az övé. Úgyhogy használj ki minden időt, amíg vele lehetsz! Még kiskoromban nagymamám mondta mikor a nagyapám meghalt , és megkértem , hogy írja le ezt a szöveget mert az életbe még jól jöhet.  Jól tettem , hogy megtartottam ugyanis jól jött .
Visszatettem a kis papír darabot az ékszeres dobozomba , utána meg elmentem fürdeni . Zuhanyzás közben gondolkodtam és végre nem szomorkodtam hanem boldog voltam , mindenbe csak jót láttam meg . De vajon ez a boldogság meddig fog tartani? Hervadt le a mosoly az arcomról , kétségbeestem nagyon. És ha csak szánalomból van velem? Gyorsan kiszálltam a fülkéből és megtörölköztem , utána meg felöltöztem . Öltözködés után felkaptam a telefonomat az ágyamról és lerohantam mert beszélni akarok vele , várhatna holnapig is a beszélgetés de addig én nem tudok várni , jobb most meg tudnom az igazságot mint , hogy később tudjam meg azt , hogy nem szeret. Már vettem volna a fel a cipőmet , de valaki megfogta a kezemet.
-Hova mész?.-húzott vissza Jessie.
-El , fontos dolgom van.-hadartam.
-Ne haragudj de nem mehetsz sehova a múltkori miatt.-mondta nyugodtan .
-Mi van? Nem mondhatod meg , hogy mit csináljak mert már nem vagyok 10 éves.-háborodtam fel.
-Nem érdekel , hogy hány éves vagy , itthon maradsz.-zárta le a beszélgetést Jessie , engem meg nagyon feldühített , hiszen nem mondhatja meg nekem , hogy mit csináljak.
-Elegem van belőled! Még te magyarázol nekem? Te aki szinte csak rosszat okozott nekem , aki a tökéletes kapcsolatát meg  az életét az orrom alá dörgöli. Szánalmas vagy! .-kiabáltam és éreztem , hogy a szívem hevesebben kezdett dobogni , le kéne nyugodnom mert nem tesz jót a szívemnek.
-Én vagyok a szánalmas? Nézz már magadra! Nem én voltam az aki drogozott mert nem voltam elég jó a pasimnak, pff még én vagyok a szánalmas.-nézett le Jessie. A szavai nagyon rosszul estek és én még azt hittem , hogy a barátom . Még jobban elkezdtem kiabálni vele és én is mindent a fejéhez vágtam. Annyira felidegesített , hogy még a fejem is elkezdett fájni.
-Brooke fejezd be!.-üvöltött rám hirtelen mert eddig csendben hallgatta a kirohanásomat.
-Nem ,nem fejezem be!.-kiabáltam egy nagyot , hirtelen forogni kezdett velem a szoba.
-Úristen vérzik az orrod!.
Odakaptam  az orromhoz és letöröltem a vért és félni kezdtem mert nem tudtam mitől vérzik.
-Mi a?.-ijedtem meg.
-Szorítsd oda az orrodhoz!.-adott egy kendőt Jessie.
-Mindjárt elmúlik.-sóhajtottam egyet , de nem múlt el még mindig az orrvérzésem . Nagyon féltem és nem tudtam mit csinálni vele.
-Jessie még mindig vérzik!.-estem kétségbe mikor oda nyúltam az orromhoz és csupa vér volt.
-Nyugodj le először is , felhívóm Liamet , hogy hozza ide az autót és elmegyünk a kórházba.-mondta nyugodtan.
-Nem megyek kórházba!.-ültem fel hirtelen és rögtön szédülni kezdtem.
-Ne ellenkezz már könyörgöm!
-Te meg ne bánj már úgy velem mint egy hülye gyerekkel .-feküdtem vissza.
Erre csak egy fintort vágott és otthagyott a nappalibba . Egyedül éreztem magam , a barátnőm leszarja , hogy mi van velem és úgy bánik velem mint egy kutyával , ha meghalnék az se érdekelné. Félperc múlva vissza is jött és leült a dohányzóasztalra velem szembe.
-Hogy vagy?.-törte meg a csendet és megtörölte a szemét.
-Minek kérdezed mikor nem is érdekel .-szóltam be.-A fejem fáj nagyon.-válaszoltam.
Bólintott egyet és utána néma csendben voltunk , félálomba voltam mikor megszólalt a csengő. Nem nagyon érdekelt ezért hagytam és próbáltam a külvilágot kiszorítani az elmémből , ugyanis úgy éreztem mintha valaki ült volna a mellkasomon , fájt de próbáltam leplezni , nem akartam kimutatni a fájdalmat.
-Gyere ülj fel , itt van Liam.-próbált felültetni a barátnőm , de én ellöktem a kezét mert nem akartam kórházba menni.
-Nem megyek kórházba.-suttogtam becsukott szemmel.-Lehet eljött értem , hagyj meghalni kérlek.-mondtam halkan és éreztem  , hogy  sós könnyek árasztják el arcomat.
-Mi van? Hallod ezt most fejezd be! Kérlek ülj fel és menjünk.-kezdett el sírni Jessie.
-Hívd fel őt is .-suttogtam tovább.
Éreztem , hogy Jessie feláll mellőlem és elmegy. Amit utoljára hallottam az az volt , hogy Siess  mert nagyon rosszul van.  Ez volt az utolsó mondat amit hallottam .

*   *   *
A halál peremén álló léleknek nincs ideje hazugságokra. Talán csak napjaim vannak hátra, és utána... ki tudja, mi lesz velem? Meghalok és eltűnök, mintha sosem lettem volna? Semmivé válok az érzéseimmel és az emlékeimmel együtt? Elfelejtem a szeretteimet, és sohasem láthatom már őket? Vajon fájni fog az elmúlás? Félek , nagyon hiszen már ez az utolsó napom a földön , nem tudtam elbúcsúzni senkitől és ez az ami a legjobban fáj.
Hirtelen úgy éreztem mintha megint élnék , nem éreztem azt a fájdalmat ami az előbb volt és még a levegővétel se fájt . Lassan kinyitottam a szemem és körülnéztem , itthon voltam és ez megnyugtató , mély levegőt vettem és óvatosan kifújtam és utána megint körülnéztem , akik a szobában voltak mind engem figyeltek , aztán ránéztem arra a személyre aki a világot jelentette nekem. Arca szomorú volt nagyon és ez az én hibám , megfogtam az arcát és letöröltem róla a könnyeket.
-Hey, semmi baj , jól vagyok.-suttogtam és erősebben öleltem magamhoz.
-Annyira megijedtem , ezentúl sose foglak elengedni.-vont oda a mellkasához.
-Nem is olyan rossz ötlet.-bújtam oda hozzá.
-Az orvos azt mondta , hogy az idegességtől lettél rosszul.-szólalt meg Jessie.
-Ez mind miattad történt.-emeltem fel a fejem idegesen.
-Hát persze.-mondta gúnyosan.
-Fejezzétek be! Nem tudom mi történt köztetek , de nem szeretném ha újra rosszul lennél.-avatkozott közbe Zayn.
Jessie vágott egy fintort és kiment a szobámból Liammel együtt. Én meg visszaraktam a fejem Zayn mellkasára. Most már sokkal nyugodtabb voltam . Nem akarok újra rosszul lenni de most már nagyon kíváncsi vagyok , hogy miért is van itt velem. Hiszen már olyan régóta történt már , hogy otthagyott a kórházba és annyi idő alatt ki is szerethetett volna belőlem , meg amúgy se voltunk olyan sokáig együtt . Nem tudom mit csináljak . Kérdezzek rá? Lehet azt kéne , de először is kihasználom ezt a helyzetet , hogy most csak is az enyém.
-Jól vagy?.-kérdeztem.
-Szerinted?.-kérdezett vissza.
-Nem tudom.
-Nem , nem vagyok jól mert azt hittem , hogy elveszítelek .-nézett le rám azzal a nagy barna szemeivel.
-Kérdezhetek valamit?.
-Igen?
-Sajnálatból vagy velem? Vagy azért mert szeretsz? .-Kérdeztem félve.
-Mert szeretlek.
-Én is szeretlek , de még nem mondtam el valamit neked. A szívembe is találtak rákot .-tartottam vissza a sírást ami kezdett kibukni belőlem.
-Melletted leszek és mindenbe segíteni fogok .-simította meg az arcomat és megcsókolt .
-Ígérd meg!.-érintettük össze a homlokunkat.
-Megígérem.
Soha nem hittem korábban, hogy a földi kínok közt létezik ily felemelő, és ilyen mérhetetlen örömet adó érzelem, mint a szerelem. Arra gondoltam, talán épp ezért születnek meg az emberek újra meg újra és vállalják a betegség, a hitetlenség, a halálfélelem vagy a kétely nyomasztó érzését, mert tudják, hogy cserébe kapnak valamit, ami minden mást felülír majd.