32.fejezet

 


Nem számít, mennyire fáj valami, van, hogy elengedni még fájdalmasabb. Én csak boldog akartam lenni, és ezért mindent meg is tettem. Minden szavammal és gondolatommal arra törekedtem, hogy azt érezzem, minden olyan teljes. De semmi nem volt az. Sokszor saját magunk sem tudjuk, hogy mi a jó nekünk. Hiszünk ebben és abban, aztán rá kell jönnünk, hogy minden, amit eddig igaznak gondoltunk csak egy hamis illúzió. Tanulunk a hibáinkból, vagy újra elkövetjük őket - igazából teljesen mindegy, mert nem tudhatjuk előre a helyes utat. Csak bízni tudunk abban, hogy jól döntünk. Hogy jó irányba megyünk.Szomorú vagyok, mert tudom, annak ellenére, hogy a közös emlékeink örökké az én tulajdonomban lesznek, a jelenben és a jövőben már sose kapom meg tőled újra ezt a boldogságot
. Szomorúvá tesz, hogy nem jutott nekünk több, hogy nem kaptunk több közös percet az élettől. Sokszor úgy érzem, hogy nem tudom a múltat csak úgy otthagyni... hogy akkor is eszemben vagy, amikor nem kellene, hogy olyannak hiszlek, aki nem is te vagy, látlak, de mégsem, és ez mind azért, mert nem kaptam meg az élettől azt az esélyt, hogy jobban megismerjelek... igen, sokszor bánom. De aztán mégsem. Tudom, hogy először magamat kell megtalálnom ahhoz, hogy téged is megtaláljalak. Akárhol is, akárki is vagy.Bár tudom, hogy az elszalasztott lehetőségeink már soha többet nem találnak vissza hozzánk, én mégis rengeteget gondolok rád. Itt van előttem a mosolyod, a nevetésed, és bár nagyon sok idő eltelt azóta, ez csak egyetlenegy dolog a sok közül, amit még mai napig sajnálok, ha Rólad van szó. Tudom, hogy soha többet nem lesz olyan alkalom, hogy visszafordítsam ezt az egészet, és újra itt légy, de lehet már nem is akarom. Elfogadom, hogy ha nem élek a lehetőséggel, egyszer csak eltűnik, és soha többé nem talál vissza hozzám. Egyedül maradtam mint a kisujjam , most már végleg vége , nincs vissza ennyi volt. Szép volt nagyon és én nagyon szeretem ami hiba , hisz már boldog egyedül. Felálltam a wc elől és felmentem a lefürödni . Beállva a zuhany alá a forróvizet engedtem magamra , nem érdekelt , hogy megég a bőröm , nem fájt , egyedül ami fájt az mindenem volt és vele együtt a lelkem is . Már sírni nem tudtam hiszen olyan üres vagyok belül . Kiszálltam a fülkéből és megnéztem a bőrömet , fájt mert nagyon megégettem magam de nem érdekel , felöltözve leültem a hideg földre és néztem ki a fejemből. Hirtelen eszembe jutott minden szép emlék , a szemem előtt úgy ment le mint egy film.
Azt mondom magamnak, hogy mostantól senki miatt nem esek megint pofára, annak ellenére, hogy titokban most is szeretek valakit. Felálltam a hideg földről és bementem a szobámba , magamra tekertem a takarót és odakucorogtam az ablakomhoz és néztem ki a fejemből . Mennyivel könnyebb lenne az élet, ha olyan lenne mint egy papír, amiből bármilyen sablont ki lehet vágni. Akkor fognék egy ollót, eltüntetném az életemből még az emlékei foszlányát is!  Nem vagyok jó az érzelmeim kifejezésében, ezért mindent bepalackozva tartok magamban. De néha el akarom mondani valakinek, hogy mit érzek, de még mindig nem tudom, hogy mondjam el. Ezért csöndben maradok. Senkinek nem tudok erről beszélni még a pszichiáteremmel sem ő azt hiszi , hogy menthetetlen vagyok ezért csak ilyen rajzokat mutat nekem , és hát itt van az állítólagos barátnőm , már Jessie is lemondott rólam , elege lett belőle , hogy így viselkedek.  Nagy valószínűséggel semmi nem lesz már olyan, mint régen volt, mégis szükségem van arra az apró reményfoszlányra, ami nagyon halkan azt suttogja, hogy idővel majd minden rendbe jön. Pedig ez hazugság , nem fog rendbe jönni semmi de azért én még is csak reménykedek , jó lenne ha egyszer betoppanna az igazi és a hibáimmal elfogadna , szeretne és tisztelne , de ez csak egy buta álom ilyen sose lesz. Esküszöm egy nap már nem lesznek könnyek a szemembe mikor meghallom a neved vagy ha csak a tévében meglátlak . Nem fogok azon gondolkodni , hogy hogyan alakul az életed nélkülem. Egyáltalán nem fogok rád gondolni .Nem fogok félni emlékezni rád, mert már nem fog fájni . De amíg ez a nap nem jön el a könnyek ott lesznek a szemembe addig még gondolni fogok rád és félni fogok emlékezni mert még addig fájni fog . Hát tévedtem abba , hogy nem tudok sírni , tessék már most sírok ,  inkább alszok lehet az segíteni fog.

*  *  *
Reggel nagyon rosszul voltam ezért kipattanva az ágyból a wc felé vettem az irányt . Minden kijött belőlem és már a mellkasom is fájt.
-Vártam már , hogy mikor foglak így látni.-toppant be a mosdóba Jessie.
-Hagyjál már.-öklendeztem és egy újabb adag jött ki.
-Ma orvoshoz kell menned , elvigyelek?.-kérdezte kedvesen.
-Kösz nem.-töröltem le a számat és lehúztam a wc-t és visszamentem a szobámba öltözni. Egyszerű öltözéket választottam , egy barna toppot és hozzá pedig egy fekete kötött pulcsit meg fekete gatyát , hajamat pedig felkötöttem. Miután kész lettem mindennel elindultam a kórházba , ma megyek másodjára kezelésre és már most rosszul vagyok tőle . Felszálltam a buszra ami a kórház közelében tesz le így legalább nem kell sokat sétálnom . Buszra felszállva egy fiú melléültem le mert máshol nem igen akadt hely , egy pillantásra ránéztem a telefonjára mert valami zenét keresett , épp egy One Direction számot rakott amiből nagyon sok volt a telefonján. Mosolyogva rápillantottam a fiúra és utána néztem ki az ablakon , talán eljött az ideje , hogy elengedjem , neki most fontosabb dolgai vannak a karrierje . Régen mindig olyan boldogan mesélt a bandáról , hogy mennyire szereti őket meg , hogy mennyire szeret énekelni , nagyon szerettem mikor a turnékról mesélt. Újra kinézve az ablakon , felpattantam a helyemről mert a célállomásomhoz érkeztem . A kórházba érve ráérősen mentem fel az emeletre mert semmi kedvem nem volt ehhez az egészhez , lehet az egészségem forog kockán de nem érdekel mert az életem eleve  szar és ez úgy se változna . Fáradtan kopogtam be az orvosomhoz.
-Jó napot!.-nyitottam be.
-Áh jó napot Ms Parks!.-állt fel az orvos a helyéről.
-Akkor kezdhetjük a kezelést?.-kérdeztem.
-Előbb még beszédem van magával kérem üljön le.-intett le a székre. Leültem ahová az orvos parancsolt és érdeklődve néztem rá.
-Mikor múltkor megvizsgáltunk akkor valami furcsaságot láttunk a szívében .-halkult el.
Én meg a lélegzetemet visszatartva hallgattam tovább.
-Magának két helyen van rákja Brooklyn , de viszont kemoval segíthetünk magán.
Egyszerűen már ez se sem érdekel , ez van , el kell fogadnom .
-Rendben.-fújom ki a levegőt. Megbeszélés után felkötötték a kemot és után otthagytak a váróba egyedül , mivel egész este nem aludtam ezért inkább pihentem , vagyis aludtam.

*  *  *
Rosszat álmodtam már megint és ebből már nagyon elegem van. Szinte minden este rémálmok gyötörnek és emiatt utána nem tudok vissza aludni . Lassan kinyitottam a szemem és el se akartam hinni amit láttam vagyis akit látok itt mellettem. Lassan felültem és értetlenül néztem körbe , zavarba jöttem.
-Te , te mit keresel itt?.-kérdeztem dadogva.
-Látni akartalak.-emelte rám a mélybarna szempárját.
Én meg erre nem tudtam mit mondani , vagyis én is azt akartam mondani , hogy örülök , hogy itt vagy meg maradj itt de a szívem azt súgta , én is látni akarlak ! Az eszem pedig azt ,hogy ne! Én meg azt , hogy nem tudom.  Fejezd be! Szóltam magamra.
-Gondoltam , hogy nem tudsz mit mondani.-mosolyodott el savanyúan.
-Figyelj Zayn . Én úgy tudom ,hogy te már  tovább léptél , én még nem és elég nehezen fog menni ha állandóan az utamba vagy.-nyögtem ki és közben megnyomtam a nővér hívót mert a kemo már lement.
-Igen lehet elfelejtettelek , vagy csak kimutatom.-nézett újra a szemembe , legszívesebben sírni tudtam volna de nem tudtam mert  már annyit sírtam.
-De jó megy neked kár , hogy nekem ez nem megy.-ültem fel vele szembe.
-Mert te nem is akarod.-fogta meg a kezem. A pulzusom meg az egekbe szökött , kihúzhattam volna a kezemet az övéből de még sem tettem mert nekem ez már hiányzott.
-Lehet.
-Hiányzol baby.-mondta halkan Zayn.
-Te is nekem Malik.-néztem rá.-De tudod , hogy ez nekünk nem megy.-húztam ki a kezemet az övéből.
-Miért mondod ezt?.-fogta erősebben a kezem.
-Mert most mondta az orvosom , hogy a szívembe is találtak rákot.-halkultam el és éreztem , hogy sós könny fut végig az arcomon. Vártam mikor áll fel újra és megy el. De ehelyett az ölébe húzott és szorosan ölelt magához . Talán ez az újra kezdést jelenti? Nem tudom de jelenleg így akarok maradni . Mélyen beszívtam az illatát ,végre hazaértem.
-Annyira sajnálom a múltkorit , nagy hibát követtem el azzal , hogy otthagytalak . Kérlek bocsáss meg.-súgta a hajamba.
-Állandóan bocsánatot kérünk egymástól , ebből már egy kicsit elegem van , nem lehetne mindent előröl kezdeni?.-kérdeztem és közben a kabátja cipzárjával játszottam.
-Nem is olyan rossz ötlet.-mosolyodott el Zayn.
Én is elmosolyodtam , újra boldognak éreztem magam végre először. Nem fogom engedni senkinek , hogy közénk álljon . Felálltunk a helyünkről , de hirtelen rosszul lettem , szédültem és a fejem is fájt .
-Elnézést .-engedtem el Zayn kezét és a wc felé futottam . Beérve egy fülkébe ami volt bennem az mind kijött. Lehet ez a másnaposság az oka. Éreztem , hogy még egy adag jött , már fájt tőle a fejem ezért kicsit összegörnyedtem és megvártam míg vége lesz ennek az egésznek.  Mivel nem éreztem semmit , felálltam és odamentem csaphoz megmosni az arcomat . Egy újabb rosszullét jött rám , sajnos most csak a tükörképem látványától. Sápadt voltam és csúnya , legszívesebben ki se mentem volna . Most komolyan így kellek neki? Elég Brooke! Szóltam újra magamra. Elzártam a csapot és kimentem.
-Jól vagy?.-fogta meg az arcom Zayn , de én elhúzódtam tőle.
-Miért én? Nézd meg , hogy nézek ki, borzalmasan .-kezdtem bele.
-Engem nem érdekel , hogy nézel ki , csak az érdekel ami itt belül van.-nyúlt oda a szívemhez.
-Köszönöm.-öleltem meg. Mivel mindent az elejéről kezdünk , szeretnék mindent tökéletesen csinálni és nem elsietni , csak így működhet minden.

31.fejezet

NAPOK MÚLVA 

Kíváncsi lennék hányszor bocsájtunk meg, csak mert nem akarunk elveszteni valakit. Még akkor is, ha nem érdemlik meg a megbocsátást.  Megnyitottam a szívem. Adtam esélyt. Játszottam, taktikáztam a cél érdekében. Nyeltem, mikor kellett, türelmes voltam, még mikor nehéz is volt. Újra közel engedtelek. Lángoltam, te meg elégettél. Újra és újra. Nem érdekel ki vagy, mit csinálsz, honnan jöttél, mi a múltad és titkod. Semmi. Egyetlen egy dolog érdekel. Te. Légy felnőtt! Állj ki magadért! Az érzéseidért. Tudd, mit akarsz. És leginkább tudd kivel. Ha bizonytalan vagy, ne engem büntess. Nekem biztos pontra van szükségem. Olyanra, aki mellettem van. Szívvel, lélekkel. Aki bár gyengéd, de férfiként tekinthetek rá. Aki megvigasztal, mikor összetörtem egy nehéz nap után. Aki támogat minden álmomban. Aki testi-lelki társam. Akinek a legszebb vagyok smink nélkül, szakadt tréningben, egy átmulatott éjszaka után. Aki nemhogy elfogadja, hanem egyenesen imádja is a hibáimat. Aki a legbolondabb tud, és mer lenni mellettem. Akinek néha elég egy mosoly, egy érintés tőlem. Akit nem érdekel, mások mit szólnak hozzá, csak megy a saját feje után. Aki megnevetett, ha kell, de akár velem is zokog, ha arról van szó. Én pontosan tudom, mit akarok . Itt őrzöm a szívemben azokat a csodálatos pillanatokat, amiket együtt éltünk át. Olyan szép emlékek, hogy ha csak ennyit kapnék tőled az egész életemben, nekem az is bőven elég lenne. Tudom, furcsán hangzik, de így igaz. Már az is elég volt, hogy megmutattad, mennyire tudsz szeretni, elég volt az a sok mosoly, amit nap mint nap az arcomra csaltál, a helyek, amelyek rád emlékeztetnek, az órákig tartó beszélgetéseink, vagy azok a pillanatok, amikor reggel kinyitottam a szemeimet, és te voltál az első dolog, amit megláttam, akkor belenéztem a szép barna szemeidbe, és tudtam, hogy ez különleges pillanat.  Amikor találkoztunk először nem bírtalak , utáltalak amiért olyan nagy képű voltál. De mikor közelebb kerültem hozzád úgy gondoltam milyen csodálatos ember is vagy te. Utána már túl soknak tartottalak. Bűnnek éreztem mikor rólad ábrándoztam. Teljesen azt hittem elérhetetlen vagy számomra. Később kiderült, hogy tévedtem. Közelebb kerültél hozzám mint valaha is gondoltam volna. Megbíztam benned. Mindent elmondtam neked. Ma már káromra rájöttem milyen ember is vagy valójában. Nem érsz annyit sem hogy rád gondoljak. Gyűlölni akarom ami vagy de mégis leírhatatlanul beléd szerettem.  Azt álmodtam, hogy itt vagy. Nem mentél el. Éreztem az illatodat, hallottam a mondataidat, magamon tudtam az ölelésedet. Velem voltál. És én veled. Aztán felébredtem. Maró fájdalom hasított belém. Mert te már valahol nagyon máshol jársz. De még tudom az illatodat, emlékszem a mondataidra és becsukott szemmel érzem az ölelésedet. Velem vagy. Mert lehet, hogy elmentél, de az emlékedet sose engedem el.

 Pontosan emlékszem, hogy kiskoromban szinte minden nap mást mondtam, amikor megkérdezték, hogy mi leszel, ha nagy leszel? A tanártól kezdve a művészig minden volt. De most, hogy egyedül feküdtem az ágyamban , tévedtem. Ha most megkérdeznék ugyanezt a kérdést tőlem, már csak annyit mondanék, hogy boldog. Milyen közhelyes is ez. Egyáltalán, mi a boldogság? Azt hiszem ezt nem tudnám pontosan megmondani. Talán túlértékeltem ezt a fogalmat. Mi van, ha a boldogságot az apró kis pillanatokban kell megtalálni? Mi van, ha azok számítanak igazán? Lehunytam a szemem és olyan volt, mint a filmekben. Peregtek az apró, értéktelennek tűnő, kis pillanatok. Olyan dolgok, amik mindig boldoggá tehettek, amiket eddig nem értékeltem, mint például esőben sétálni és bőrig ázni, hallgatni az eső kopogását az ablakpárkányon, hóesésben sétálni éjszaka egy pohár forró csokival a kezemben. Napsütötte mezőn elnyúlni és hallgatni a csendet. Olyan hangosan hallgatni a zenét, hogy végül már nem gondolok semmi másra, nem érdekel ha a szomszédok hülyének néznek, mert olyan hamisan éneklek. Sorozatokat nézni, elveszni egy jó könyvben, sokat nevetni, addig nevetni, amíg a könnyem folyik. Utazni, új helyeket felfedezni, fotózni, írni, rajzolni, kreatívnak lenni. Mezítláb mászkálni, sok időt tölteni olyanokkal, akik megértenek, megnevetettnek. Csak együtt lógni, lazítani, átbeszélgetni egy éjszakát. Volt, amikor egy puszta ölelés kisöpört a fejemből minden mást, mikor egy nézés elég volt ahhoz, hogy ne gondoljak semmi másra, csak rá. Mikor sehol máshol nem akartam lenni, csak vele. Mikor teljesen oda voltam érte. Mikor mellette más emberré váltam, mikor igazán éltem. Apró kis pillanatok, de mind elszálltak, könnyedén csusszantak ki az ujjaim közül. De az emlékük megmaradt ,talán ezek az emlékek miatt sose adtam fel. Talán ezek voltak azok, amik mindig is folytatásra sarkaltak. Aznap este a kórházban még mielőtt elmondtam volna neki ,hogy rákos vagyok utolsó vele töltött estén sokáig csak ültem és azon kaptam magam, hogy mosolygok. A jelentéktelennek tűnő kis emlékek óriássá váltak. Azt hiszem, reményt adtak. Mert minden egyes emlék mosolyt csalt az arcomra. Mert már el is felejtettem, hogy milyen, amikor igazán tudok mosolyogni valamin.
Lassan kiszálltam az ágyamból és megdörzsöltem az arcomat , mióta a szülinapom elmúlt nem tudok aludni . Vajon miért? Pedig már azóta négy nap telt el és már megint rágondolok . Ismétlem négy napja ki sem szállok az ágyamból és állandóan jár az agyam , ezért ma egy kicsit kimozdulok itthonról egyedül mert Jessiere most nagyon haragszok. Előbb utóbb úgy is kifogunk békülni mert Jessie nem bírja ki azt , hogy ne pletykáljon és persze én sem bírom mert imádom a barátnőmet. Mint egy zombi úgy mentem át a fürdőbe , de nem kellett volna belenéznem a tükörbe mert csak sírhatnékom van a fejemtől meg a testemtől. Más szóval , tragikusan néztem ki . Az arcom beesett volt és a szemem alatt nagy fekete karikák voltak plusz még fel is voltak dagadva a sok sírástól meg a kialvatlanságtól. A testem meg hát az is tragikus volt , fenekem úgy ahogy volt , de a melleim eltűntek , vékony voltam azért mert hetek óta nem ettem semmit. Inkább nem is sírhatnékom támadtam hanem legszívesebben egy nagyot ordítottam volna és akkor lehet az egész fájdalmam kijött volna.
Beálltam a zuhany alá és gyorsan lezuhanyoztam , utána meg felvettem azt ami az ágyamon volt és felöltöztem a hajamat meg felkötöttem , sminkelni meg nem sminkeltem mert úgy se leszek szebb tőle. Felvettem a dzsekimet és lerohantam a lépcsőn , hogy köszönni se kelljen , nincs kedvem senkivel beszélgetni , tekintsenek úgy rám mint ha csak egy levegő lennék most jelenleg ezt szeretném. Leérve Jessiet pillantottam meg az előtérbe , gondolom ment tévézni , kicsit meglepődött hogy itt talál engem.
-Hova mész?.-kérdezte halkan.
-El , majd jövök.-rántottam meg a vállam és becsuktam magam után az ajtón. Kiérve beleütköztem Liambe. Már csak ez hiányzott! Mérgelődtem magamba.
-Hát te?.-állta el az utamat.
-Szerintem ehhez neked semmi közöd.-néztem rá unottan.
-Lehet nincs közöm de tudom mi lesz ebből ha elmész már megint szó nélkül , ja de csak most veszem észre , hogy nincs nálad bőrönd.-gúnyolódott Liam.
-Szánalmas vagy.-löktem arrébb és sietve otthagytam .

Útközben átnéztem a zsebeimet ,hogy van-e nálam némi pénz amiből majd később vásárolhatok. Úgy vettem észre , hogy igen volt nálam és még a telefonom is nálam volt . Mivel csak ténferegtem London utcáin és kezdtem rosszul lenni a sok sétálástól . Hyde Parkhoz közel voltam ezért odamentem és kerestem magamnak egy csendes helyet ahova leülhetek. Lehet azért mert otthon feküdtem mindennap de úgy éreztem mintha valaki követne , pedig akárhányszor a hátam mögé néztem nem volt ott senki csak embertömkeleget láttam . Kezdek megbolondulni , megráztam a fejem és leültem egy padra .
Tudtam ,  hogy egyszer vége lesz  örökre  de erősnek kell lennem, hiszen ez az élet még ha könnyekkel küzdök hónapokig is.. sose felejtelek el! Soha nem leszel számomra csupán csak egy ember mindig is leszel valami, valami fontos, akit sohasem fogok elfelejteni, emlékezni fogok rád mindig, ígérem . Legszívesebben átölelnélek és sohasem engednélek el, de már nem tehetem mert nem vagy az enyém, ezt választottad. Remélem, jobb lesz neked. azt mondják, akit őszintén szerettél sosem felejted el.. a szíved mindig felé húz, de nem szabad.. nem szabad úgy gondolni rá. Akármi is történjen soha nem akarom elfelejteni , milyen érzés volt vele lenni . Az érintését a csókja ízét , az illatát , olyan mélyen a lelkembe akarom égetni , hogy senki ne vehesse el tőlem. Letöröltem a könnycseppet a szememről és néztem az embereket akik elmentek előttem. Voltak olyanok akik lehajtott fejjel mentek előre és voltak olyanok akikről a mosolyt nem lehetett volna levakarni semmi pénzért . Én is olyan szeretnék lenni aki egész nap mosolyog a semmin , nincs semmi problémája , és egészséges. De én inkább egy időzített bomba vagyok aki bármelyik percben felrobbanhat , igen ez vagyok , egy ócskaság akit megjavítani sem lehetne. Elhagyva a helyemet kerestem egy boltot ahol lehet piát kapni , most arra van szükségem . A parktól nem messze volt is egy kis italbolt , félve mentem be mert mindenhol furcsa alakok voltak és szerintem egy magamféle lány nem mindennap toppan be egy ilyen helyre. Odamentem a pulthoz és egy whiskyt kértem , annyi pénz volt nálam , hogy kiférjen belőle egy pia. Kiérve gyorsan otthagytam a fura alakokat és elmentem egy eldugott helyre ahol senki se látja a szánalmasságomat , lehet nem kéne ilyeneket innom a rákom miatt de most jelenleg nem érdekel semmi , az se érdekelne ha ezen a koszos földön murdelnék ki. Egy eldugott kis zsákutcába mentem be és elbújtam egy kuka mellett ahol békésen megihatom az italomat.

*  *  *
Dülöngélve felálltam a rejtek helyemről és megnéztem az időt , ha jól letudtam olvasni akkor pontosan hét óra volt . De hamar elment az idő! Gondoltam , elhagyva a koszos büdös rejtek helyemet visszamentem a parkba tovább inni már amennyi maradt az üvegembe. Én nem tudom de már megint úgy éreztem , hogy valaki követ és ez kezdett megrémiszteni de mégsem mentem haza , minek menjek oda ha senki se lát szívesen? A bánatomat egy piába folytam mert a barátnőmnek nem tudom elmondani mert az szaladna Liamhez. Leültem a padra és a fejemet a térdeimre hajtottam. Rosszul voltam nagyon és ráadásul sötét is volt , ittam még egy kortyot a keserű italból utána körülnéztem mert hangokat hallottam . De csak egy lány volt aki épp sietett valahova , útközbe szánalmasan rám pillantott , hát köszi szépen .Mérgelődtem . Miután a lány elment a környék csöndbe borult és csak a szélfújását lehetett hallani . Visszaültem abba a pózba amibe az előbb ültem és kikapcsoltam az agyamat , öt perc múlva megint hangokat hallottam . Azt hittem megint egy ember , de nem láttam senkit elmenni előttem kezdtem félni , nagyon . Becsuktam a szemem és ringatni kezdtem magam és kizártam a zajokat , de a zajok egyre közelebbről hallottam . Reszketve elővettem a mobilomat és tárcsáztam Jessie számát. Két csengetés után felvette.
-Szia Brooke! Hol vagy?.-kérdezte kedvesen.
-Jessie gyere értem gyorsan kérlek! Itt vagyok a Hyde Parkban , valaki itt van és egyre közelebb van. Kérlek siess , nagyon félek!.-könyörögtem már sírva.
-Öt perc és ott vagyok!.-szakította meg a vonalat.
-Kérlek siess!.-mondtam már magamba remegve . Az az öt perc inkább egy örökké valóságnak tűnt és aki rám akart ijeszteni egyre közelebb merészkedett hozzám a hangos lélegzetvételét is lehetett már hallani.Felugrottam a helyemről és segítségért kezdtem kiabálni , annyi erő nem volt bennem , hogy hangosan kiáltsak de nagy szerencsémre meghallották az óbégatásomat.
-Itt vagyunk!.-kiáltott Jessie.
Felkaptam a telefonomat a padról és a hang után mentem .
-Köszönöm!.-öleltem meg Jessiet , de ő nem viszonozta az ölelést hanem ellökött magától és leüvöltette a fejemet.
-Húzzál oda a kocsihoz de nagyon gyorsan!.-kiabált Jessie. Én meg lehajtott fejjel kullogtam oda az autóhoz , igaza van Jessienek már megint mindent elszúrtam , nem csodálkoznék ha kidobna otthonról meg is érdemelném. Beülve a kocsiba összekuporodtam a fejemet meg a térdeimre hajtottam és próbáltam lenyugtatni magam a ringatással de még így se voltam nyugodt.

Jessie az egész utat végig kiabálta , hogy -hogy lehettem ilyen hülye már megint . Én nem szólaltam meg mert már elegem van a vitákból , mikor leállította az autót Jessie , gyorsan kiszálltam belőle és berohantam a házba mert nagyon hányingerem lett. Kivágtam a wc ajtót és ami volt bennem mind kijött.
-Na tessék! Már megint így látlak , elegem van belőled!.-kiabált Jessie.
-Hagyjál már békén! Mintha te olyan kurva tökéletes lennél!.-kiabáltam már én is.
-Nem azt mondtam , hogy tökéletes vagyok hanem azt , hogy szánalmas vagy! Istenem már hónapok óta szenvedsz miatta , felejtsd már el könyörgöm!.-kiabált tovább.
-Menj a francba!.-csaptam rá a wc ajtót.
-Ő már rég nem érez irántad semmit fogd már fel! Boldog , egyedül , neked is ezt kéne csinálnod . Hallod?.-csapott rá az ajtóra Jessie idegesen.
A szavait hallva újra összetörtem . Boldog , nélkülem elfelejtett és a szívemet magával vitte , most már csak egy nagy ürességet hagyott maga után.