29.fejezet

Megtanultam előre nézni, kinevetni a múltat, kimondani őszintén mindennek, hogy viszlát. Csak az akartam lenni, aki a mostban vagyok, álmodni és kívánni nagyot, szeretni akartam úgy, ahogy még soha. Megakartam érteni a világot, a sorsomat, a dolgokat, amik körülöttem zajlanak, akarni és közben tenni akartam szebbet, jobbat. Kérni, majd követelőzni, de később elkezdtem bízni a sorsomban. Abban a sorsban, abban az életben, ami csak rám vár. Emlékezni akartam azokra a csalódásokra, leckékre, amiket kaptam, hogy megköszönjem, felneveltek, nagyon sok mindenre megtanítottak. Elfogadáson van a lényeg, nem az elvárásokon. Amikor lelkileg és érzelmileg a padlóra kerülsz, azonnal elvárod magadtól, hogy minél előbb fel tudj állni, de minél magasabbak az elvárásaid magaddal szemben, annál jobban görcsössé válsz és nem fog sikerülni. Mert először el kell fogadnod a megváltozott élethelyzetet, amibe kerültél. Minél kevesebbet vársz el, annál felszabadultabb lehetsz, mert elfogadod azt, ami van, amin jelen pillanatban nem tudsz változtatni! Az elfogadás tehát felszabadít némileg a lelki nyomás alól, talpra állit emberileg és végre nem görcsölsz, hanem képes vagy tiszta fejjel végig gondolni a történteket. De attól még, hogy elfogadod az adott helyzetet, még nem biztos, hogy túl is vagy rajta. Nem! Az még hosszú és fáradságos munka lesz, ha egyáltalán sikerül, mert van a lelki fájdalomnak olyan foka amin egyszerűen képtelen túl lenni az ember. A múló évek lassan tompitják a fájdalom emlékét és az ember megtanulja elrejteni mások elől, de igazából a lelke mélyén, hordozza magában egy életen át csendesen! Körülnéztem a szívemben, mi az, ami megmaradt, s mit vesztettem. Kidobtam a félelmet és elindultam tovább. Akartam az életemnek tenni egy nagy csodát. Féltem a naptól, de vártam, hogy megpróbálhatom. Sok dolgot túléltem eddig, hát ezt is túl fogom. Bele kell, vágjak, fel kell, hogy álljak! Sokszor éreztem meghalok a vágytól és féltem elveszítek valakit aki nagyon fontos számomra, a végén mégis elvesztettem.  Túléltem és mégis visszakaptam , de most megint el kell , hogy engedjem mert nem szeretném ha csak miattam szenvedne . Amióta kiderült , hogy rákos vagyok amit nem nagyon szeretek kiejteni még magamba sem , szóval amióta kiderült eddig még nem szóltam senkinek csak Ben tudja . Ha elmondanám Jessienek rögtön elkezdené szervezni a temetésemet is és ha meg Zayn megtudná akkor teljesen kibukni és ezzel a hírrel csak tönkre tenném és én ezt nem akarom , híres  banda énekese ezzel meg nem tehetem tönkre , szóval az a helyes döntés ha elválnak útjaink. Biztos vagyok benne , hogy talál majd egy olyan lányt aki mellette mindig mosolyogni fog és nem lesz kész érzelmi csődtömeg , akit majd felvállal ország világ előtt. Igazából nem is értem  , hogy mit szeret bennem . Testalkatom borzalmas , arcom átlagos és nem szép , maga az egész lényem borzalmas. Nem csodálom , hogy kétszer meg is csaltak. Minek boruljak ki azon , hogy rákos vagyok , úgy se érdekel ha meghalok hát akkor így jártam , szüleimet sose érdekelte , hogy mi van velem , még anyát se mindig azt csinálta amit apám mondott , sose állt mellém . Megértem mert szereti az apámat és gondolom nem akarja elveszíteni. Na jól van elég mára a gondolkodásból ma még nem aludtam semmit mert az egész éjjelt végig beszéltük Bennel , örülök neki , hogy ő nem úgy áll hozzá ehhez az egészhez mintha már meghaltam volna mert ha többiek megtudják akkor ők már el is temettek . 

-Köszönöm , hogy meglátogattál.-mosolyogtam Benre fáradtan.
-Ne köszönd meg , este még jövök de ha itt lesz a szépfiúd akkor sajnos nem tudok jönni.-hervadt le a mosolya.
-Majd megoldom.-legyintettem és adtam neki puszit az arcára .
-Rendben , vigyázz magadra!.-búcsúzott el.
Utoljára még rámosolyogtam és kényelembe helyeztem magam , már amennyire lehet. Becsuktam a szemem és rákényszerítettem az agyamat , hogy pihenjen. Sikerült ezért hamar el is aludtam.

Reggel a napsugarai ébresztettek , nem volt elhúzva a függönyöm ezért teljesen bevilágított a nap . Nem akartam még felkelni ezért még csukva hagytam a szemem , éreztem , hogy nem vagyok egyedül , egy nagyon kicsit résnyire kinyitottam a szemem és megnéztem ki van itt már kora reggel . Eléggé meglepődtem ezért tágra nyitottam a szememet és felültem.
-Jó reggelt hét alvó.-köszöntött Harry mosolyogva.
-Szia Harry , hát te?.-kérdeztem meglepve.
-Hallottam mi történt .-halkult el.-Bejöttem mert úgy éreztem , hogy be kell jönnöm.-nézett a szemembe.
-Köszönöm szépen , de igazán nem kellett volna bejönnöd.-piszkáltam a takarómat , persze örültem neki , hogy meglátogat de azért nem vagyunk olyan jóba , vagy mégis? Kalandoztam el.
-Ilyet ne mondj jó? Barátomként tekintek rád , lehet nem ismerjük annyira egymást de néhányszor már találkoztunk és azért jól eltudtunk beszélgetni , meg amúgy is a legjobb barátom szerelme vagy.-vigyorodott el .
Nekem meg lelkiismeret furdalásom lett , én csak egy átok vagyok számára és nem a szerelme. Brooke ne kalandozz el! Szóltam magamra.
-Ühüm ...igen.-hümmögtem az orrom alatt.
-Valami baj van?.-kérdezte Harry.
-Minden a legnagyobb rendbe van!.-mondtam kissé erélyesen mert eszembe jutott a tegnapi nap.-Elnézést csak egy kicsit ingerült vagyok.-halkultam el.
-Igen tudom , de ha van valami baj akkor nyugodtan elmondhatod.-fogta meg a kezem és megszorította .
-Rendben.-bólogattam. Harry nyitotta volna a száját , hogy kérdezzen még valamit de az orvosom közbe lépett , nem tudom mit akarhatott .
-Jó napot Miss Parks! Látom megnyugodott így látok arra esélyt , hogy normálisan elmondhassam a kezelés menetét.-ecsetelte az orvos . Nekem meg a pulzusom az egekbe szökött , le kell állítanom az orvost még mielőtt a kemoról kezdene beszélni mert ugyanis Harry nem tudhatja meg , hogy rákos vagyok.
-Őő...muszáj most megbeszélnünk?.-fészkelődtem , éreztem Harry értetlen tekintetét rajtam.
-Elnézést de mégis milyen kezelés?.-kérdezte Harry.
-Semmilyen.-vágtam rá , de már túl késő volt mert az orvos hamarabb mondta , hogy kemoterápia . Én meg az idegességtől reszketni kezdtem és éreztem , hogy első könnycsepp végig szántja az arcomat és utána követte a többi is. Nem mertem ránézni Harryre.
-Mégis mi a fenéért nem lehetett volna négyszemközt ezt megbeszélni?.-kérdeztem suttogva az orvostól.
-Elnézést , de ezt muszáj volt közölnöm magával. Kérem írja alá a papírt.-adta a kezembe , gyorsan aláírtam és visszahajítottam az orvosnak . Motyogott még valamit és kiment . Még mindig nem néztem rá , az arcomat letöröltem de mindhiába mert potyogtak tovább a könnyeim.
-Mégis mióta?.-kérdezte alig halhatóan . Válaszra nyitottam volna a számát , de a fiú válla fölött elnézve észrevettem azt a személyt akit legkevésbé akartam megbántani . Zayn volt az . Megpillantva még jobban elkezdtem sírni , összeszorítottam az ajkamat mert nem akartam , hogy hangos keserves sírás bukjon ki. Remélem nem hallott semmit.
-Harry te mit keresel itt?.-mordult fel idegesen és beljebb jött. Harryre nézve megráztam a fejem , hogy ne mondjon semmit . Vette az adást és ránézett a bandatársára.
-Csak megnéztem Brooke , hogy van.-mondta nagy nehezen és megint rám nézett . Ránéztem Zaynre még mindig a tegnapi ruhájába volt és a szeme alatt nagy fekete karikák értetlenkedtek , nem aludt semmit az éjjel , gondolom nem is ment haza hanem egész éjjel sétált és gondolkozott. Ismerem már.
Közelebb jött és idegesen rám nézett mert nem tudta , hogy miért sírok és emiatt Harryt hibáztatta .
-Zayn fejezd be! Nem csinált semmit Harry , köszönöm , hogy itt voltál mint láthatod jobban vagyok.-szipogtam. Felállt , halkan elköszönt tőlük és elment .
Vettem egy nagy levegőt de nem fújtam ki , mikor ideges vagyok mindig ezt csinálom . Félve ránéztem Zaynre aki feszülten figyelt engem.
-Miért sírsz?.-jött közelebb és a kezemet megfogta és belepuszilt a tenyerembe.
A levegőt bent tartva még mindig nem szólaltam meg , kihúztam a kezemet az övéből és megfogtam az arcát , jobban megnéztem az arcát ami nem csak fáradt volt hanem szomorú is és ezt a szomorúságot én okoztam , mi lenne ha elmondanám neki , hogy beteg vagyok? Akkor még inkább ki lenne készülve és én ezt nem akarom.
-Min gondolkozol?.-kérdezte újra.
-Szeretlek .-fújtam ki a levegőt. Kedvesen rám mosolygott és befeküdt mellém az ágyba , elég szűkösen feküdtünk de engem nem érdekelt.
-Én is nagyon szeretlek.-súgta a fülembe. Letöröltem a könnycseppet a szememből mert nem akartam , hogy lássa ezért az arcomat belefúrtam a vállába és kiélveztem ezt a helyzetet amíg még lehet.
Csendben csinálom majd. Olyan csendben sétálok ki az életedből, hogy ne halld a szuszogásom, ne sejtsd a távolodásom..Csak az űrt érezd. Ez a helyes döntés , szakítanom kell minél előbb de nem azért teszem mert már nem szeretem hanem azért , hogy ne szenvedjen , idővel ráfog találni a nagy őre de jelenleg nem én vagyok az . Egyszer majd mindenki megtalálja a jobbat, az álmait, mindazt amiért és akiért élni, küzdeni érdemes. És akkor majd a múlt már csak egy emlék marad, egy gyönyörű gondolat, ami akár a jövőnk is lehetett volna..Csakhogy ez a jövő sose fog megalakulni mert neki majd ott lesz egy jobb nő akit majd nálam is jobban fog szeretni , de akkor én majd elfogadom azt a helyzetet.


Már megint elaludtam , a szememet megint nem nyitottam. Mélyen beszívtam a levegőt és éreztem a parfümje illatát , szóval még mindig itt fekszik mellettem és vigyázz rám . Miért érzem úgy , hogy hiányzik mikor itt van mellettem? Talán azért mert tudom , hogy hamarosan elfognak válni útjaink. Ettől az érzéstől egy kicsit megborzongtam .
-Csipkerózsika ébredezik.-vigyorodott el Zayn és adott egy puszit a homlokomra.
-Azt hittem elmentél.-mondtam még mindig csukott szemmel.
-Tudod jól , hogy nem mennék el mellőled.-nézett rám.
-Tudom.-pusziltam meg a mellkasát.
-Jessie meg Liam is itt van de mondtam nekik , hogy maradjanak kint amíg fel nem kelsz . Behívjam őket?.-kérdezte és felült .
-Még ne!.-mondtam hevesen és megfogtam a karját.-Beszélnünk kell.-néztem a szemébe.
-Igen?
-Nem tudom , hogy fogsz reagálni rá de sajnálom , viszont muszáj megtennem mert nekem mindennél fontosabb a te boldogságod.-kezdtem bele.
-Baby kezdesz megijeszteni.-vágott közbe Zayn.
-Mikor behoztak a kórházba és megvizsgáltak , rákot találtak a méhembe és állítólag a kemoterápia segíthet de ha az sem jó akkor meg kell műteni. És ezzel azt akarom neked mondani , hogy talán szakítanunk kéne mert ha esetleg nem tudnak rajtam segíteni ...szóval nem akarom , hogy szenvedj miattam hidd el találni fogsz egy lányt aki nem lesz ilyen elcseszett.-néztem rá könnyes szemmel . Vártam , hogy valamit mondjon de üres tekintettel nézett rám mintha sokkot kapott volna , kihúzta a kezét a fejem alól és éreztem , hogy a keze elkezdett reszketni majd az egész teste is. Viszont kezdett nagyon megrémiszteni , nem mondott semmit hanem felállt , rám nézett és kiment . Se szó se beszéd elment. Én meg teljesen kiborultam és torkom szakadtából kiabáltam utána , próbáltam felállni és utána menni de ahogy felálltam összeestem és még mindig kiabáltam. Erre a nővérek felfigyeltek és persze a barátnőm is és bejöttek. Addigra én már összekuporodva feküdtem a hideg földön és zokogtam mint egy kisgyerek mikor nem kap meg valamit. Az egyik nővérnél nyugtató volt de én kilöktem a kezéből.
-Mi történt?.-kérdezte aggódóan Jessie.
-Mikor szükségem lenne most rá ő inkább kisétál az életemből és nézi ahogy egy magam boldogulok az elcseszett helyzetemmel  .-néztem a barátnőmre könnyes szemmel.