40.fejezet

Egy teljes hónap telt el , hogy világra hoztam Libbyt . A szüleim itthon nagyon sokat segítettek de mára már megtanultam mindent. Nem szeretem mikor segítenek mert én magam is megtudom csinálni , mondjuk anya nem örül annak , hogy mindig visszautasítom a segítségét ezért néha mindig összekapunk. Múltkor bejelentettem a szüleimnek , hogy elszeretnék költözni és a saját lábamra állni , mindketten rögtön rákezdtek , hogy szó sem lehet róla mert még kezdő anya vagyok és egyedül nem boldogulnék a gyerekkel . Próbáltam higgadt maradni de nem nagyon ment mert még mindig figyelmetlen hülye gyereknek gondolnak ami persze nem igaz. Szóval egyik nap leültettem őket és elmagyaráztam nekik , hogy nagy vagyok , gyerekem van és nem veszem félvárról az anyaságot mert fontos , hogy jó nevelést kapjon a lányom. Erre a kijelentésemre már másként figyeltek rám.
-Bejöhetek?.-dugta be a fejét anya.
-Persze, már elaludt.-néztem rá a békésen alvó lányomra.
-Beszélni szeretnék veled.-ült le az ágyamra szélére.
-Anyu , ezt már megbeszéltük légy szíves ne nehezítsd meg a dolgomat.-mondtam fáradtan mert már elegem volt ebből a témából.
-Tudom de ez most fontos mert az unokámról van szó.-nézett rá az alvó Libbyre.
-Mondjad.-masszíroztam a halántékomat.
-Ne kapd fel a vizet jó? Ma elmentem a bankba és vettem ki pár fontot neked , hogy normális lakást nézz magadnak mert azért még se viheted Libbyt egy szeméttelepre.-magyarázott hevesen anya.
-Hogy mit csináltál?.-emeltem fel a hangom.
-Csendesebben édes lányom!-szólt rám.
-De miért csináltál ilyet anya? Hogy majd pár hónap múlva az orrom alá dörgölhesd? Kösz szépen nem kell a pénzed.-magyaráztam idegesen , ismerem anyámat , ezzel a marhaságával , hogy pénzt add nekem magához akar láncolni.
-Mi? Csak jót akarok neked értsd már meg és nem akarom az orrod alá dörgölni.-fogta meg a kezem.
-Rendben elhiszem , de ha egyszer is meghallom , hogy "pénzt adtam neked" többé nem hallasz felőlem.-adtam be a derekam mert addig úgy se fog békén hagyni.
-Jó megígérem.-tette a szívére kezét anya.-Most megyek , későn érek haza a munkából , az ennivaló a hűtőbe van.-adott egy puszit az arcomra és elment. Egyedül vagyok itthon és odakint az idő tombol , hol esik a hó , hol pedig mennydörög. Résnyire nyitva hagyva az ajtómat mentem le az alagsorba elütni az időt , csináltam magamnak egy forró teát utána  átmentem a nappaliba tévézni , semmi normális sorozat vagy esetleg film ment volna. Unatkoztam , nagyon ráadásul Jessiet se tudom felhívni mert állandóan Liammel van , Harryt meg nem szeretném felhívni mert nem vagyok biztos az érzéseimben s ezért nem akarom , hogy azt higgye kihasználom. Szeretem őt de nem úgy ahogy kéne meg amúgy sincs időm a szerelemre , gyerekem van és minden időmet leköti , nincs szükségem senkire. Gondolkozásomat a csengő zavarta meg , felpattantam a fotelről és az ajtóhoz rohantam , nagyon nehezen aludt el Libby nem akarom , hogy felébredjen. Kinyitottam az ajtót s azzal a lendülettel csaptam volna vissza , kezeim mintha nem akartak volna engedelmeskedni csak néztem rá és meg szólalni nem tudtam, ráadásul zavarba is jöttem mert egy testhez feszülős top volt rajtam és fekete leggings. Végignézett és beharapta az alsó ajkát. Megköszörültem torkomat és szólásra nyitottam a számat.
-Mit keresel itt?.-kérdeztem mogorván.
-Lányomhoz jöttem.-mondta lazán és továbbra sem vette le rólam a tekintetét.
-Ezt már megbeszéltük Zayn.-kezdtem fáradtan bele a témába.
-Légy szíves Brooke.-nézett mélyen a szemembe.
-Istenem.-sziszegtem.-Gyere be.-nyitottam ki jobban az ajtót. Szemügyre vettem és meg kell mondanom , hogy egyre jobban néz ki , haja le van vágva ami nagyon jól áll neki és még mindig ugyan úgy szeretem. Ez az Brooke te meg egyre jobban hülyét csinálsz magadból . Feltűnt neki , hogy bámulom ezért megeresztett egy féloldalas csibész mosolyt. Az egyik legnehezebb dolog, elengedni valakit aki fontos neked, akit a részednek érzel. Bízol benne, számítasz rá. Érzed, hogy ez mind viszonzott... Fájó, ha ezt a pofont sokadjára is megkapod az élettől.
-Fent van?.-mutatott az emeletre.
-Ühüm.-bólintottam.-Mi van?.-kérdeztem mert furcsán méregetni kezdett.
-Nem tudom merre van a szobád .
-Gyere.-mentem előre fáradtan és éreztem a tekintetét rajtam , szinte lyukat vájt a hátamba. Halkan benyitottam a szobámba és megnéztem , hogy alszik e még Libby , nem aludt . Hatalmas szemeivel nézelődött.
-Angyalom miért nem alszol?.-vettem ki a kiságyából és ringatni kezdtem . Közelebb jött Zayn , túl közel és figyelte a lányát. -Malik , benne vagy az aurámba.-szóltam rá és megfordultam.
-Régebben nem zavart .-mondta szinte suttogva a fülembe.
-Az régen volt meg amúgy is barátnőd van.-vágtam vissza idegesen.-Tudtommal nem hozzám jöttél.-húztam fel az egyik szemöldököm és a kezébe adtam a lányát.
-Fogd erősen!.-szóltam rá és belenéztem a szemébe amik ugyan úgy megbabonáztak mint régen a kapcsolatunk elején.
-Tudom , hogy kell fogni egy kisbabát .-nézett ő is a szemembe és közeledett felém vészesen. Már éreztem a forró leheletét az ajkamon de elkaptam a fejem mert csörögni kezdett a mobilja. Épphogy ránéztem a kijelzőre rosszul lettem .
-Ez most nem fontos.-nyomta ki a telefonját Zayn és elkezdett beszélni a lányához.
Együtt vagyunk , de mégsem. Harcolunk , de már nem egymásért , hanem egymás ellen. Észre sem vesszük , hogy mivé válunk , hogy a szakadék aminek a peremén rostokolunk , nem áthidalható. Ki-ki a maga felén, bár szerintem mindketten ugyanazt érezzük . Azt , hogy sosem voltunk még egymástól ennyire távol. Nem szeret te idióta fogd már fel! Sose fog annyira szeretni mint ahogy te őt vésd már az eszedbe te barom! Kiabáltam magammal. Állandóan gyötröm magam , még mindig abban a hitben élek , hogy szeret és csak azért csinálja ezt velem mert fél az apaságtól , de ezek üres szavak amik nem igazak, nem szeret. Egy utolsó pillantást még vetettem rájuk és utána otthagytam őket kettesben , mikor kiértem a szobámból az ajtómnak támaszkodtam és idegesen megdörzsöltem az arcom. Újra lementem és felültem a konyhapultra , toppom aljával kezdtem szórakozni. Az idő minden sebet begyógyít. De minél nagyobb veszteség ért minket, annál mélyebb a seb. És annál nehezebb újra teljesen éppé válni. A fájdalom enyhülhet, de a sebeink emlékeztetnek minket a szenvedésünkre, és a hordozójukat még inkább eltökéltté teszik, hogy ne sérüljenek meg újra. Tehát az idő múltával elveszünk a félrevezetésekben, kiéljük a frusztrációnkat, agresszíven reagálunk, engedünk a dühünknek. Eközben pedig tervezünk, szervezünk, amíg arra várunk, hogy megerősödjünk.
-Zavarok?.-jött egy hang az ajtó felől .
-Ennyi volt?.-kérdeztem összehúzott szemmel.
-Elaludt.-lépett beljebb Zayn.
-Jól van.-szálltam le a pultról. Idegesített a jelenléte  már megint túl közel van hozzám , éreztem az illatát amit úgy szerettem ami úgy bevadított régen. Legszívesebben magamhoz húznám és megcsókolnám . Verd ki a hülye fejedből , nem szeret. A szívem meg azt súgta , hogy próbáld meg mert szeret és veled akar lenni.
-Jól vagy?.-kérdezte és aggódóan vizslatni kezdte az arcom.
-Persze.-bólogattam nagyokat.
-Amúgy minden rendben van a szíveddel? Jársz még kezelésre?.-kérdezte.
-Igen jól vagyok , és nem járok kezelésre.-adtam választ a kérdéseire.
-Miért nem jársz kezelésre? Akkor egészséges lennél.-mondta ki idegesen a szavakat.
-Mert jól vagyok és nincs semmi értelme.-böktem ki határozottan .
-Te tiszta hülye vagy. Én nem akarok veled veszekedni de menj el egy orvoshoz.
-Jól van.-hazudtam.
-Én most elmegyek mert dolgom van , holnap még jövök.-mondta lazán és otthagyott.
-Idióta.-morogtam. A kezemben megcsörrent a telefonom , Harry volt az ,nem akartam vele beszélni de ezt nem csinálhatom vele. Rányomtam a hívás fogadásra és felvettem a vidám
hangomat , hogy azt higgye minden rendben van. Kettő órán át beszélgettünk , kicsit felvidított , hogy hívott bármennyire nem akartam felvenni a telefont. Én csak olyan életet akartam, amiben otthon tudom érezni magam. Ami teljes egészében én vagyok, amibe nem szól bele senki, és a saját magam ura lehetek. De időközben rá kellett jönnöm, hogy teljesen elbizonytalanodtam, már magam sem tudom mit szeretnék… Elvesztettem az álmaimat, és ettől féltem mindig a legjobban. Féltem, hogy majd egy nap felkelek azzal a szívsanyargató érzéssel, hogy már nem akarom ezt a világot. Újat akarok álmodni, mert kiábrándultam a Napból, a felhők közt játszó madarak zenebonájából, a virágok friss illatából és mindenből, ami talán ebben a világban már nem lényeges, engem mégis életben tartott. Kiakartam dobni a kukába a múltamat mindenestül, én akartam lenni az új én, akinek sikerül megváltani az egész univerzumot azzal, hogy csupán létezik és szeret. Naivan hittem abban, hogy lehetséges, de fel kellett ébrednem. Mindegyikünk meg van pecsételve, a világunk egy érdekekkel töltött kényszervilág, amiben kereshetem az idők végezetéig az igazat és a szépet, de talán sosem találom meg. És ha mégis? Ott van a lehetőség mindenben, a reggelekben, a mai napban, még ebben a percben is. Minden másodpercben megkapjuk a választás és változás lehetőségét, amit olyan könnyen el is engedünk magunk mellett.
De nem nagy baj, ha elvesztem, ha elvesztél. Okkal történt, és ígérem, ha kellő figyelmet és időt fordítasz csak magadra, visszatalálsz majd,  és kikötsz egy helyen, ahova mindig is vágytál.

MÁSNAP REGGEL
Egész éjjel nem aludtam semmit , Libby minden egyes órában felkelt és sírt. Nem értettem mi baja lehet , a végén már én is sírtam. Sírtam azért mert nem tudtam mi kell a lányomnak és ez elszomorított , hiába etettem meg vagy néztem meg a pelenkáját nem kellett neki semmi. Reggel ugyan úgy sírva kelt fel. A szüleim meg a húgom már elmentek így újra egyedül vagyok itthon. Kivettem a síró babámat a kiságyból és ringatni kezdtem , énekeltem neki , beszéltem hozzá ez egy kicsit lenyugtatta. Beraktam babakocsiba amíg reggelizek de ahogy beraktam sírni kezdted ezért gyorsan meg kellett ennem a reggelimet. Újra felkaptam és járkálni kezdtem , egy idő után a lábaim elfáradtak és leültem . Lábamra raktam a kislányomat és simogatni kezdtem a hasát. Ahogy idősebbek leszünk, talán mi, emberek se hiányolunk annyira másokat. Talán ennyit tesz felnőttnek lenni  inkább arra összpontosítunk, amink van, nem pedig arra, amink nincs. 
-Mennyire hasonlítasz apádra.-sóhajtottam egy nagyot és puszit nyomtan lányomra homlokára.
Valaki odakint ráfeküdt a csengőre mert megállás nélkül csengetett amitől megijedtem. Gyorsan felvittem Libbyt a szobámba és az ágyamra fektettem , nyöszörögni kezdted . Újra lerohantam , s ahogy nyitottam ki az ajtót az idegen aki csengetett erősen meglökte az ajtót amitől a falnak csapódtam . Megijedtem , megnéztem ki az . Ki más lehetett.
-Normális vagy te idióta?.-kérdeztem felemelt hanggal , először nem értettem mi baja lehetett .
-Hol van a lányom?.-kiabált bele az arcomba.
-Mit akarsz Zayn?.-kérdeztem félve.
-A lányomat te ribanc! .-üvöltött újra az arcomba és felment. Kijelentés hallatán felment bennem a pumpa , utána futottam és próbáltam leállítani . Féltem tőle mert azért ő erősebb volt .
-Tedd le!.-kiabáltam rá ahogy megláttam , hogy felveszi a lányunkat .
-Leszarom mit mondasz . Azt hitted , hogy nem jövök rá , hogy Harryvel szűröd össze a levet , ugyan olyan kurva vagy mint a többi és most magammal viszem a kislányomat . Nem fogom hagyni , hogy egy ilyen lecsúszott drogos nevelje fel.-röhögött fel gúnyosan.
- Zayn tedd le! Nem fogok itt magyarázkodni neked mert leszarom a fejedet de a lányomat nem viheted sehová. Ő az enyém te leszartad mi van velünk.-kiabáltam teli torokból , nem akartam kiabálni és megijeszteni Libbyt de ez a seggfej felbosszantott . Nagy vita közepén hozzám vágott egy papírt amin apasági teszt eredménye volt.
-Hogy volt merszed tesztet csinálni?.-hajítottam hozzá a papírt.
-Nem voltam biztos benne , hogy az én gyerekemet várod ezért szülés után megcsináltattam.-magyarázta nyugodtan .
-Undorító vagy.-mondtam ki határozottan és odamentem hozzá , hogy elvegyem tőle a gyerekemet. Újra ellökött és otthagyott a szobába. Felálltam és utána mentem.
-Zayn azonnal hozd vissza a lányomat!.-kiáltottam utána , nem reagált. Beült a kocsijába  és elhajtott . Elvitte a lányomat , a kislányomat , a mindenemet. Elvitte és nem jön vissza vele , soha.