Nem aludhatunk együtt. Sötét volt,
este 11 óra. Az ágyam megvetve és senki nem feküdt benne .Belefeküdtem és elmerültem a nagypárnámba. Emlékszem mikor levette a pólóját odabújt mellém , és átkarolt . Lágy csókokat nyomott a számra. Bekönnyeztem. Igen sírni akarok. Annyira jó érzés volt , biztonságban lenni. Sose gondoltam , hogy ilyet megtesz velem , tudom , hogy nem szeret és ez fáj nagyon , de a szívem nála van és nála is marad egy életen át . Becsuktam a szemeimet és csendben reménykedtem abban , hogy elalszok. Mikor majd felkelek ő is itt lesz mellettem és boldogok leszünk , s újra gyönyörű nap vár ránk . De nem így történt , kinyitottam a szemeimet mert úgy véltem , hogy egy buta álomba csöppentem , de ez a valóság . A rózsaszín felhők eloszlottak a fejem felől . Halk zokogás tört rám , melyet ő nem hall . Már soha nem fog mellém bújni , átölelni , vagy megcsókolni . Egyszerűen jól eljátszottunk egymás érzéseivel. A szemünk mindent elárult. Tudom , hogy szeretsz . Tudod , hogy szeretlek . De ezt a játszadozást feladtam , én csak boldog akartam lenni vele mert úgy véltem , hogy mellette saját magam lehetek. Eltűnnek a pillanatok, amiket elveszíteni sosem akartam, csöndesen szállnak tovább, és én új utakon találom magam. Már nem vagyok az, aki voltam, eltűntem a pillanatokkal, valamit keresek, fogalmam sincs róla mi az, csak itt vagyok, és mégsem találom magam. Meredten nézek a távolba , nem tudok aludni pedig muszáj. Vágytam én már sok mindenre. De rá kellett jönnöm, nincs annál erősebb vágy, mint amikor a másik közelségére vágyunk. Amikor úgy vágyunk a másik közelségére, hogy az nem lehet mellettünk, amikor vágyakozásunk kielégíthetetlen, vágyunk tárgya elérhetetlen.Ettől a naptól kezdve értetlenül és magányosan állok ebben az idegen világban, mert egyszerűen nem találom a helyem. Nélküle nem találom a helyem. Mert az én helyem ott van, mellette. Sírni volna kedvem de már nem tudok . Ha ennyire fáj valami , a szemeimből a könnyek már ki sem tudnak jönni. És ez a csöndes fájdalom a legrosszabb, a legpusztítóbb az összes többi közül. Aztán hirtelen elaludtam a gondolataimmal és a fájdalmammal együtt.
Reggel az fáradtan keltem ki az ágyamból és a szekrényemhez csoszogtam . Kiszedtem a bőröndömet és a fele ruhatáramat beleszórtam . Elakarok innen menni gyorsan mert már nem köt ide semmi csak a fájdalom , ami meg akar fojtani . Felejtenem kell és ez abba segít ha innét nagyon gyorsan elmegyek és nem nézek vissza. Pakolás után felöltöztem és fogat mostam , hajamat meg lazán felkontyoltam . A szobámtól fájdalmas búcsút vettem és utána a bőröndömet kihoztam és próbáltam úgy elmenni , hogy észrevétlen legyek.
-Jó reggelt!.-köszöntött Jessie vidáman(!). Nem válaszoltam , folytattam a csizmám felhúzását .
-Hova mész?.-hangja hirtelen kétségbeesetté változott.
-Tőled jó messzire.-válaszoltam gúnyosan és a kabátot vettem fel.
-Nem mehetsz el , nem hagyhatsz itt.-halkult el.
-De itt hagylak , ha nem hiszed akkor csak nézd.-csaptam be az ajtót. Lassan kifújtam a levegőt és utána elindultam . Útközben hívtam egy taxit mert gyalog elég messze van ahová megyek. Kifizettem a taxit , a bőröndömet kiráncigáltam a csomagtartóból és magam után húzva közelítettem a lakás fele. Megnyomtam a csengőt és vártam míg kinyitja az ajtót.
-Na végre , hogy megjöttél!.-ölelt meg Ben.
-Siettem ahogy tudtam.-mosolyogtam rá fáradtan és beljebb mentem.-Aranyos kis lakás.-néztem körül.
-Inkább azt mond el , hogy vagy?.-nézett le rám kíváncsian Ben.
-Jól vagyok.-rántottam meg a vállam.
-Oké , akkor most az igazságot szeretném hallani.
-De nem akarok róla beszélni.-fújtam ki a levegőt.
-Elhiszem , hogy nem szeretnél róla beszélni . Valakinek azért kiöntheted a szíved és én most ráérek.-vigyorgott rám.
-Jó elmondom.-szólaltam meg. Elmondtam neki mindent az elejétől a végéig.
-Szép kis "barátnőm" van ugye?.-kérdeztem inkább magamtól.
-Sajnálom. Biztos szeretett téged? Mert ha én szeretek valakit nem csalom meg.-szólalt meg végül Ben.
-Te beszélsz?.-nevettem fel hisztérikusan.-Ugyan úgy megcsaltál.
-Jó de én nem voltam szerelmes , meg amúgy is akkor még a farkam után mentem.-villantott egy ezer wattos mosolyt Ben. Én meg önkénytelenül felnevettem.
-Lehet pasimnak nem voltál jó , de barátnak jó vagy.-mosolyogtam rá.
-Kösz , nálam is így van. Tényleg , nem vagy éhes?.-állt fel mellőlem .
-Nem , köszi.-ráztam meg a fejem.-Ma mész dolgozni ugye?.-kérdeztem.
-Igen.
-Nem mehetnék veled? Már dolgozni szeretnék és ha ott lennék akkor annyira nem járna az agyam.-dörzsöltem meg a szemem mert éreztem , hogy könnyek akarnak kifolyni.
-Persze , gyere.-ölelt meg szorosan.
Te hallgattál, én pedig nem vagyok azok közül való, akik kérdezni bírnak. Hallgattunk mind a ketten, ez volt a szerencsétlenségünk. Mert, most már tudom, hogy a csend csak takar, de nem töröl el semmit. Nem bírtuk tovább, pedig úgy vigyáztam rád. Annyit adott nekem, amennyit csak lehetett,
örökre bennem marad, mennyire szeretett. Vágyok egy ölelést, egy olyat, ami mer elengedni. Aki nem tart görcsösen, nem szorít, csak annyira, amennyire kell, és addig, ameddig jólesik. Nem húz magához szorosabban, ha menni akarok. Tudja, hogy el kell engednie, és azt is, hogy vissza fogok jönni hozzá. Mert az, hogy elmegyek, nem azt jelenti, hogy más kell. Egyszerűen csak annyi van, hogy nekem is van két lábam, meg neki is... és nyilván, nem véletlenül.
-Hey , Parks.-csettintett a szemem előtt Ben .
-Mi van?.-rezzentem össze.
-Megjöttünk.-szállt ki az autóból én meg követtem. Olyan furcsa volt visszatérni , féltem , talán azért mert Chad itt lehet.
-Ben!.-kiabáltam utána .
-Mi történt? Jól vagy?.-sietett oda hozzám és megfogta a vállaimat.
-Jól vagyok. Chad is itt van?.-kérdeztem rettegve.
-Nem , nincs.-nézett rám.-Ne félj most már nem fog bántani soha , valahova elment.-legyintett a kezével . Bólintottam és tovább mentünk.
"Ő is akar. Szüksége van rám. Nem akar elveszíteni." Ezt mondta. Mégis, mi lett a vége?! Itt állok egyedül és teljesen megtörve.
A szívem nem tört darabokra, mint ahogyan azt a szerelmes történetekben szokták leírni. Ez annál sokkal bonyolultabb. Olyan, mintha lassan tövisek nőnének a szívem körül, amik nem hagyják, hogy levegőhöz jussak. Akárhányszor visszaemlékszem a fekete hajú fiú mosolyára, újabbakkal gyarapodik, amik egyre közelebb hatolnak a szívemhez, mígnem végül elérik azt. És akkor megértem. A tövisek dolga nem a fájdalom előidézése. Az igazi ok, amiért léteznek az az, hogy megóvjanak és, hogy segítsenek túlélni. Túlélni a legnyugtalanítóbb érzést. A magányt.
-Nekem mára elég volt.-feküdtem le a földre fáradtan.
-Ne már! Régen szinte ki se lehetett hozni a táncteremből.-nógatott Ben.
-Tudom , de mostanában hamar fáradok.-néztem fel rá.
-Elhiszem. Úgy látom valaki vár rád.-bólintott a fejével . Én meg követtem a szemmel , hogy hova néz. Elképedve néztem az ajtó irányába.
-Te mit keresel itt?.-szegeztem a kérdést idegesen és felálltam.
-Szeretnék beszélni veled. Négyszemközt.-nézett rá Benre mérgesen.
-Egy pillanatra magamra hagysz légy szíves.-fordultam a barátomhoz .
-Persze.-ölelt meg. Zayn szemei szinte izzódtak mikor megölelt Ben.
-Na mondjad mit akarsz.-szóltam durván. Amíg beszélt összepakoltam a cuccomat és felvettem a pulcsimat.
-Régen történt az a botlás , szeretném ha megbocsájtanál.-lépett közelebb hozzám.
-Nem , nem fogok megbocsájtani . Elegem lett már ebből a hazudozásokból , amit mondasz az mind hazugság , már nem tudok hinni neked. Meg amúgy is , te nem szeretsz engem annyira mint kéne , ha megbocsájtanék tovább folytatnád a nők hajkurászását és ez nekem nem hiányzik.-mielőtt befejezhettem volna magához rántott.
-Úgy látom nem érted amit mondok.-nézett a szemembe.- Ha az enyém nem lehetsz akkor másé sem . Szeretlek , hát nem érted!.-emelte fel a hangját.-Nekem nem kell más csak te.-fogott erősebben.
-Nem vagyok tiéd , nem birtokolhatsz mint egy állatot. Csak mondod , hogy szeretsz pedig legbelül te is tudod , hogy ez nem igaz mert nem szeretnél egyedül lenni. Most pedig engedj el és menj el . Örökre. Megfogta a tarkómat és gyengéden megcsókolt , visszacsókoltam én is mert számomra ez a búcsú.
-Sajnálom , de nekem ez nem megy.-öleltem magamhoz szorosan és utoljára beszívtam az illatát , nehéz volt visszatartani a könnyeimet amik már potyogni kezdtek .
-Sose fogom elfelejteni azt a pillanatot , mikor rájöttem , hogy szeretlek. Becsületbe kell tartanom amit mondtál , elengedlek . Hagylak élni , de arra szeretnélek kérni , hogy sose felejts el. Szeretlek! .-suttogta a füleimbe és utoljára megcsókolt és elment. Lerogytam a földre és zokogni kezdtem , amit magamba tartottam az most mind kijött belőlem. Két kart éreztem a hátamon ami segített felállni és tovább sírtam.
EGY HÓNAP MÚLVA
-Kész vagyunk.-zökkentett ki a fodrászom a gondolkodásból.
-Nagyon szépen köszönöm!.-néztem meg a hajam ami csodálatosan nézett ki , és végre volt színe! Az elmúlt hónapokban azt se tudtam , hogy milyen színe van , de akkor nem is érdekelt. Most már úgy érzem jobban vagyok és tovább tudok lépni a múlton , bár egész nehezen fog menni , de sikerülni fog. Kifizettem a fodrászt és indultam dolgozni mert elvagyok késve , Ben kitekeri a nyakamat. Most , hogy így szóba hoztam Bent , sokat köszönhetek neki ő segített mikor a padlón voltam , talán mégis vannak barátaim akik szeretnek és nem szúrnak hátba. Nagy nehezen azt is elfogadta , hogy leálltam a kezeléssel , egyszerűen nincs erőm továbbfolytatni , mert minek? Isten azt szeretné , hogy fent legyek vele és ezt én is szeretném , az életem amúgy is szar. A telefonom elkezdted rezegni a kezembe , Ben az . Unottan a fülemhez emeltem és utána le is tettem mert csak annyit mondott , hogy siessek. Már közel voltam ezért nem is siettem. Beérve gyorsan köszöntem a recepciósnak és mentem átöltözni.
-Na itt vagyok!.-csaptam össze a kezem.
-Mi tartott ennyi ideig?.-kérdezte mérgesen.
-Fodrásznál voltam.-forgattam a szemeimet.
-Kezdhetünk akkor?.
Bólintottam egyet , beálltam a helyemre és már táncolni is kezdtünk vagy is oktattunk .
Néha csak feladnám és tovább sétálnék, választanék egy másik életet, egy egyszerűbbet, kevesebb meglepetéssel és kihívással, aztán meg belegondolok, hogy az a vesztesek játszmája, aztán meg pofozom magam, hogy miért vesztesezem le azt, aki ácsorog, hisz én is azt teszem. Aztán meg ismét jár az agyam, és beugrik, hogy de nem is, mert haladok ám előre, fogják a kezemet, csak minden úgy összefolyik. Olyan nagyon.
-Végeztünk!.-állította le Ben a zenét és megköszönte a fiataloknak , hogy minket választottak.
-Mehetünk haza vagy még flörtölsz?.-nevettem ki.
-Hazamegyünk , aztán elviszlek valahova szórakozni.-ölelte át a vállam és indultunk haza.
-Rendben.-virultam ki.
-Akkor siessünk.
Amikor becsapnak vagy megcsalnak, az mindig meglepetés, rettenetes meglepetés. Mert azután az ember azt hiszi, hogy mindenfajta előzmény nélkül, bármikor megtörténhet a legrosszabb. A derült égből jöhet egy villámcsapás.
Sose fogom elfelejteni azt a pillanatot , mikor rájöttem , hogy szeretlek , csengett a fülembe a szava amikor végleg elváltak útjaink.
-Már megint elbambultál.-sóhajtott fáradtan Ben.
-Mi? Tessék?.-ráztam meg a fejem.
-Semmi, csak azt kérdeztem , hogy melyiket vegyem fel.-mutatta a felsőjét megint. Én meg rámutattam a baloldalira .
-Te mit veszel fel?.-kérdezte.
-Én már rég kész vagyok rád várok.
-Mindjárt kész vagyok.-vette át a felsőjét és utána eltűnt a szobájában.
-Siess már! Rosszabb vagy mint egy nő.-morgolódtam magamban.
-Ez fájt Parks!.-kiabált ki én meg elnevettem magam.-Mehetünk.-jött ki és segített felállni.
-Na végre.-karoltam belé és elindultunk bulizni.
Azt hiszem, mindig is ez volt a bajom. Mindig többet vártam, mint amennyit kaptam.
-Amúgy csak ketten bulizunk?.-kérdeztem a taxiban ülve.
-Nem , jön még pár haverom.-válaszolt Ben.
Többet nem kérdeztem hanem vártam , hogy végre odaérjünk a helyre. Nagyon rég mozdultam már ki , állandóan a házban gubbasztottam és vártam mikor jön el az az idő mikor már nem fogok rágondolni. Remélem jól fogom érezni magam mert semmi kedvem nem volt eljönni , de Bent meg nem akartam megbántani , hogy nem jövök el.
-Megjöttünk.-fogta meg a kezem és segített kiszállni a kocsiból. Ahogy kiszálltam elengedtem a kezét , azért mégsem vagyunk egy pár.
-Mennyit kell várni a barátaidra?.-vacogtam a hidegben.
-Bent vannak már.-mosolygott le rám.
-Ja , akkor menjünk mert majd' megfagyok.-lépkedtem gyorsan.
Beérve a helyre még mindig nem volt "party" hangulatom , legszívesebben otthon feküdnék és fel sem kelnék.
-Maradj mellettem , nem akarlak szem elől hagyni.-kiabálta túl a zenét Ben.
-Istenem nem lesz semmibajom , bulizz nyugodtan , én egyedül is el leszek nem kell félteni.-hajoltam oda a füléhez , hogy értse mit beszélek.
-Mielőtt annyira elmennél igyunk egyet.-vigyorgott.
Bólintottam és követtem a pulthoz. Két felest megittunk amiből nekem elég is volt , elég hamar betudok rúgni és ettől a két pohár vodkától már kettőig se láttam el . Én ott maradtam a pultnál és néztem az embereket ahogy jól érzik magukat , semmi félreértés , nem vagyok pszichopata , hogy az embereket nézzem csak nem volt kedvem bulizni , még akkor sem mikor a kedvenc számom ment. Inkább ittam , aztán meglett a hatása , mindenen röhögni kezdtem.
-Jézusom te kész vagy.-röhögött ki Ben.
-Kicsit.-táncoltam tovább.
-Egy ideig ne igyál , egyelőre ennyi elég volt.-fogta meg a vállam.
-Majd ha én azt mondom , hogy elég , akkor elég!.-kiabáltam és elmentem táncolni. Annyi emberrel vagyis inkább férfivel táncoltam , hogy most már le kellett ülnöm pihenni. Épphogy felemeltem a fejem egy ismerős arcot véltem felismerni , nem tudom meddig nézhetett de ahogy észrevette , hogy én is észrevettem közeledni kezdted én meg felpattantam a helyemről és menekülni kezdtem. Hogy a francba szúrhatott ki , hiszen olyan nagy ez a hely. Mosdóba menekültem oda úgy se jöhet be , leültem egy wc-re és elkezdtem számolni százig , mikor már a százhoz értem vártam még egy kicsit , gondolom nem áll ott az ajtó előtt arra várva , hogy mikor jövök ki. Kinyitottam a mosdó ajtaját , körülnéztem és a pulthoz indultam. Kerestem magamnak egy helyet ahol megbújhatok egy ideig .
-Végre , hogy megtaláltalak.-ült le mellém Ben kissé részegen.
-Na mi a helyzet?.-kezdtem "csacsogni"
-Semmi különös , az előbb láttam egy szőke csajt oda akartam menni hozzá és hirtelen eltűnt.-magyarázott Ben én meg kedvesen kinevettem.
-Hogy tűnhetett el?.-nevettem hangosabban.
-Ne nevess már ki.-kezdett zavarba jönni Ben.
-Jó befejeztem.-tartottam vissza a kitörő nevetésemet , de mikor ránéztem újra Benre kitört megint.
-Elnézést , most már tényleg befejeztem.-néztem rá könnyes szemmel. Épphogy kinéztem a válla fölött mosolyom rögtön lefagyott. Nézett és én is néztem , elakartam fordulni de nem ment.
-Mit nézel annyira?.-forgolódott Ben.
-Semmit , nem megyünk táncolni?.-kérdeztem zavartan.
-Most? Egy kicsit hadd pihenjek már.
-Igen most.-vettem még egy pillantást rá , hogy ott ül e még.-Na gyere már!.-unszoltam a barátomat de már túl késő volt.
-Milyen nagy meglepetés , hogy itt találkozunk Brooke.-köszönt vidáman Zayn.
-Ühüm.-bólogattam hevesen , jobban belenéztem a szemeibe hát nem túl keveset ihatott ő is.
-Csak nem ő az akiért sírtál?.-kérdezte gúnyosan Ben. Óvatosan belekönyököltem a bordáiba , hogy fejezze be , csak azért se fejezte be , folyamatosan szidta Zaynt. Ő meg tűrte és csak mosolygott rajta , már nekem volt kényelmetlen ott állni köztük.
-Ben fejezd be.-löktem meg enyhén a kezét de rám sem figyelt hanem arrébb lökött , amin én rögtön ideges lettem mert nehogy már lökdössön , de ahogy láttam nem csak én lettem ideges az előbbiért hanem a volt barátom is. Aztán Zayn is beszállt a szócsatába és egymást kezdték szidni .
-Na mi van , nem tetszik , hogy a barátnőd az én ágyamba fekszik be?.-oltotta tovább Ben , a kijelentésétől igen csak nagyot néztem mert ez nem igaz. Kezdett mindkettő dühbe gurulni és én hülye meg közéjük álltam mikor már egymásnak estek . Bennek szánt ütés rajtam csapódott , rögtön a földre estem és az arcomhoz kaptam amiből már ömleni kezdett a vér. Fájt nagyon ,ésnem az ütés fájt hanem az , hogy tőle kaptam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése