Két ember kapcsolatában sosem az akadályok számítanak. Hanem a szeretet. Ami az akadályokat is lebonthatja. Ha megélik. Mert az akadályok csak részei az életnek, amik folyamatosan alakulnak, és akár már holnap eltűnhetnek. A szeretet viszont örök.Soha nem felejtem, mit éreztem, mikor először megláttalak. Volt benned valami különleges, ami örökre megmarad emlékezetemben. Talán a szemeid, talán a kezeid vagy az ellenállhatatlan mosolyod. Mindazok a dolgok, amiket már oly jól ismerek. Bármi is volt az, magával ragadott és megigézett. Ha most rád nézek, olyan embert látok, aki életem mindennél fontosabb részévé vált. Vannak pillanatok, mikor újból érzem a varázslatot, ugyanazt a láthatatlan erőt, amely feléd húz éppúgy, mint mikor legelőször találkoztunk. És ilyenkor újból megtörténik velem: szerelmes leszek! Ha túl komolyan fogom venni az életet, abba majd egyszer beleőrülök. Ha úgy fogok felkelni nap mint nap, hogy nem az vagyok és nem ott vagyok, aki és ahol lenni szeretnék, nem lesz az arcomon az igazi boldogság mosolya, ami az egyszerű hétköznapokban ragyogtatja az embert. És én most csak mosolygok és szüntelen mosolygok, mert Te itt lehetsz nekem, mert Mi itt vagyunk egymásnak, mert mi egymásra találunk újra és újra. Most te vagy az egyedüli igaz dolog az életemben. A legbiztonságosabb hely nekem, ott van a te karjaid között. Ott vagyok, és igazán érezlek. Azt, aki vagy, érzem azt is, aki én vagyok. Nálad jobb dolog még soha életemben nem történt velem. Már most hiányzol, de a lelkem mélyén tudom, hogy mindig velem leszel.
Furcsa érzés, ha van valaki, aki mindig megnevettet, aki mindennap hiányzik, akiért feladnád a saját céljaid, akivel szemben sosem vagy önző és tudod, hogy mindig melletted áll. Ha van valaki, akivel megosztod az összes titkodat, és akármennyire is megbánt, sosem tudsz haragudni rá. Mindenről csak ő jut eszedbe és rengeteg emlék köt össze vele. Furcsa érzés tudni, hogy semmi sem tart örökké és hogy mint mindennek, ennek is vége lesz majd. Ahogy telnek a napok, egyre jobban félsz, hogy egyszer ez is véget ér. És tudod azt, hogy rá örökké emlékezni fogsz és életed végéig a lelkedben él majd a rengeteg emlék. Akkor is, ha már eltűnnek a közös álmok, tudod, hogy őt már örökre a szívedbe zártad és örökre az életed része marad. Mégis fáj arra gondolni, hogy véget ér majd, hisz a szíved egy része már örökre az övé. Úgyhogy használj ki minden időt, amíg vele lehetsz! Még kiskoromban nagymamám mondta mikor a nagyapám meghalt , és megkértem , hogy írja le ezt a szöveget mert az életbe még jól jöhet. Jól tettem , hogy megtartottam ugyanis jól jött .
Visszatettem a kis papír darabot az ékszeres dobozomba , utána meg elmentem fürdeni . Zuhanyzás közben gondolkodtam és végre nem szomorkodtam hanem boldog voltam , mindenbe csak jót láttam meg . De vajon ez a boldogság meddig fog tartani? Hervadt le a mosoly az arcomról , kétségbeestem nagyon. És ha csak szánalomból van velem? Gyorsan kiszálltam a fülkéből és megtörölköztem , utána meg felöltöztem . Öltözködés után felkaptam a telefonomat az ágyamról és lerohantam mert beszélni akarok vele , várhatna holnapig is a beszélgetés de addig én nem tudok várni , jobb most meg tudnom az igazságot mint , hogy később tudjam meg azt , hogy nem szeret. Már vettem volna a fel a cipőmet , de valaki megfogta a kezemet.
-Hova mész?.-húzott vissza Jessie.
-El , fontos dolgom van.-hadartam.
-Ne haragudj de nem mehetsz sehova a múltkori miatt.-mondta nyugodtan .
-Mi van? Nem mondhatod meg , hogy mit csináljak mert már nem vagyok 10 éves.-háborodtam fel.
-Nem érdekel , hogy hány éves vagy , itthon maradsz.-zárta le a beszélgetést Jessie , engem meg nagyon feldühített , hiszen nem mondhatja meg nekem , hogy mit csináljak.
-Elegem van belőled! Még te magyarázol nekem? Te aki szinte csak rosszat okozott nekem , aki a tökéletes kapcsolatát meg az életét az orrom alá dörgöli. Szánalmas vagy! .-kiabáltam és éreztem , hogy a szívem hevesebben kezdett dobogni , le kéne nyugodnom mert nem tesz jót a szívemnek.
-Én vagyok a szánalmas? Nézz már magadra! Nem én voltam az aki drogozott mert nem voltam elég jó a pasimnak, pff még én vagyok a szánalmas.-nézett le Jessie. A szavai nagyon rosszul estek és én még azt hittem , hogy a barátom . Még jobban elkezdtem kiabálni vele és én is mindent a fejéhez vágtam. Annyira felidegesített , hogy még a fejem is elkezdett fájni.
-Brooke fejezd be!.-üvöltött rám hirtelen mert eddig csendben hallgatta a kirohanásomat.
-Nem ,nem fejezem be!.-kiabáltam egy nagyot , hirtelen forogni kezdett velem a szoba.
-Úristen vérzik az orrod!.
Odakaptam az orromhoz és letöröltem a vért és félni kezdtem mert nem tudtam mitől vérzik.
-Mi a?.-ijedtem meg.
-Szorítsd oda az orrodhoz!.-adott egy kendőt Jessie.
-Mindjárt elmúlik.-sóhajtottam egyet , de nem múlt el még mindig az orrvérzésem . Nagyon féltem és nem tudtam mit csinálni vele.
-Jessie még mindig vérzik!.-estem kétségbe mikor oda nyúltam az orromhoz és csupa vér volt.
-Nyugodj le először is , felhívóm Liamet , hogy hozza ide az autót és elmegyünk a kórházba.-mondta nyugodtan.
-Nem megyek kórházba!.-ültem fel hirtelen és rögtön szédülni kezdtem.
-Ne ellenkezz már könyörgöm!
-Te meg ne bánj már úgy velem mint egy hülye gyerekkel .-feküdtem vissza.
Erre csak egy fintort vágott és otthagyott a nappalibba . Egyedül éreztem magam , a barátnőm leszarja , hogy mi van velem és úgy bánik velem mint egy kutyával , ha meghalnék az se érdekelné. Félperc múlva vissza is jött és leült a dohányzóasztalra velem szembe.
-Hogy vagy?.-törte meg a csendet és megtörölte a szemét.
-Minek kérdezed mikor nem is érdekel .-szóltam be.-A fejem fáj nagyon.-válaszoltam.
Bólintott egyet és utána néma csendben voltunk , félálomba voltam mikor megszólalt a csengő. Nem nagyon érdekelt ezért hagytam és próbáltam a külvilágot kiszorítani az elmémből , ugyanis úgy éreztem mintha valaki ült volna a mellkasomon , fájt de próbáltam leplezni , nem akartam kimutatni a fájdalmat.
-Gyere ülj fel , itt van Liam.-próbált felültetni a barátnőm , de én ellöktem a kezét mert nem akartam kórházba menni.
-Nem megyek kórházba.-suttogtam becsukott szemmel.-Lehet eljött értem , hagyj meghalni kérlek.-mondtam halkan és éreztem , hogy sós könnyek árasztják el arcomat.
-Mi van? Hallod ezt most fejezd be! Kérlek ülj fel és menjünk.-kezdett el sírni Jessie.
-Hívd fel őt is .-suttogtam tovább.
Éreztem , hogy Jessie feláll mellőlem és elmegy. Amit utoljára hallottam az az volt , hogy Siess mert nagyon rosszul van. Ez volt az utolsó mondat amit hallottam .
* * *
A halál peremén álló léleknek nincs ideje hazugságokra. Talán csak napjaim vannak hátra, és utána... ki tudja, mi lesz velem? Meghalok és eltűnök, mintha sosem lettem volna? Semmivé válok az érzéseimmel és az emlékeimmel együtt? Elfelejtem a szeretteimet, és sohasem láthatom már őket? Vajon fájni fog az elmúlás? Félek , nagyon hiszen már ez az utolsó napom a földön , nem tudtam elbúcsúzni senkitől és ez az ami a legjobban fáj.
Hirtelen úgy éreztem mintha megint élnék , nem éreztem azt a fájdalmat ami az előbb volt és még a levegővétel se fájt . Lassan kinyitottam a szemem és körülnéztem , itthon voltam és ez megnyugtató , mély levegőt vettem és óvatosan kifújtam és utána megint körülnéztem , akik a szobában voltak mind engem figyeltek , aztán ránéztem arra a személyre aki a világot jelentette nekem. Arca szomorú volt nagyon és ez az én hibám , megfogtam az arcát és letöröltem róla a könnyeket.
-Hey, semmi baj , jól vagyok.-suttogtam és erősebben öleltem magamhoz.
-Annyira megijedtem , ezentúl sose foglak elengedni.-vont oda a mellkasához.
-Nem is olyan rossz ötlet.-bújtam oda hozzá.
-Az orvos azt mondta , hogy az idegességtől lettél rosszul.-szólalt meg Jessie.
-Ez mind miattad történt.-emeltem fel a fejem idegesen.
-Hát persze.-mondta gúnyosan.
-Fejezzétek be! Nem tudom mi történt köztetek , de nem szeretném ha újra rosszul lennél.-avatkozott közbe Zayn.
Jessie vágott egy fintort és kiment a szobámból Liammel együtt. Én meg visszaraktam a fejem Zayn mellkasára. Most már sokkal nyugodtabb voltam . Nem akarok újra rosszul lenni de most már nagyon kíváncsi vagyok , hogy miért is van itt velem. Hiszen már olyan régóta történt már , hogy otthagyott a kórházba és annyi idő alatt ki is szerethetett volna belőlem , meg amúgy se voltunk olyan sokáig együtt . Nem tudom mit csináljak . Kérdezzek rá? Lehet azt kéne , de először is kihasználom ezt a helyzetet , hogy most csak is az enyém.
-Jól vagy?.-kérdeztem.
-Szerinted?.-kérdezett vissza.
-Nem tudom.
-Nem , nem vagyok jól mert azt hittem , hogy elveszítelek .-nézett le rám azzal a nagy barna szemeivel.
-Kérdezhetek valamit?.
-Igen?
-Sajnálatból vagy velem? Vagy azért mert szeretsz? .-Kérdeztem félve.
-Mert szeretlek.
-Én is szeretlek , de még nem mondtam el valamit neked. A szívembe is találtak rákot .-tartottam vissza a sírást ami kezdett kibukni belőlem.
-Melletted leszek és mindenbe segíteni fogok .-simította meg az arcomat és megcsókolt .
-Ígérd meg!.-érintettük össze a homlokunkat.
-Megígérem.
Soha nem hittem korábban, hogy a földi kínok közt létezik ily felemelő, és ilyen mérhetetlen örömet adó érzelem, mint a szerelem. Arra gondoltam, talán épp ezért születnek meg az emberek újra meg újra és vállalják a betegség, a hitetlenség, a halálfélelem vagy a kétely nyomasztó érzését, mert tudják, hogy cserébe kapnak valamit, ami minden mást felülír majd.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése