17.fejezet

Újra itt fekszek az ágyamba totál kiütve. Lassacskán felemészt engem ez a drog, ez ellen nem tudok tenni semmit mert én mentem bele és folytatni is akarom. El akarom felejteni a szomorúságot meg a szenvedést. Talpra kéne állnom és elkéne felejtem őt, de nem tudom mert szeretem és szeretni is fogom örökké. Egyszerűen meg babonázott, beleestem a csapdája . Most jön a ráadás, Jessie is tudta. Szemrebbenés nélkül nézte végig azt, hogy bele szeretek . Nem utálom csak dühös vagyok rá. De ez se érdekel mert nekem már mindegy. Rosszúl vagyok, nagyon talán ez a mellékhatás lehet, most már nem kelek ki az ágyból. Meg próbálok aludni. *ÁLOM* -Zayn! Hol vagy? Ne szórakozz velem, gyere elő!.-kiabált egy hang. Követtem a hangokat és egy ajtót találtam, bementem. Az ajtó másik felén én voltam az. Ott ültem az ágyon és a sírás kerülgetett. Megijedtem mert furcsa volt látni magamat kivülről. Leültem az ágyra és meg érintettem magam, nem éreztem semmit, hanem tovább néztem körül ijedten. De vajon mitől félhettem? Semmi nem volt a szobába, csak kicsit sötét volt. Aztán nyílt az ajtó. Nagy megdöbbenésemre Zayn jött be mosolyogva. Fel álltam és oda mentem hozzá. Ő se érzett semmit. Most már értem! Ezt a kis világot kivülről látom. Újra vissza ültem az ágyra. Néztem tovább az eseményeket. -Itt vagyok kicsim! Csak kiment az áram. Nem kell félned!.-húzott magához Zayn. Annyira rossz így látni mindent. Már nem érzem a csókját és a meleg ölelését, ezeket már soha nem fogom érezni. Gyorsan letöröltem egy könnycseppet. -Tudod, hogy félek sötétben.-fogtam meg az arcát. -Tudom, de most már itt vagyok.-nézett rám és újra meg csókolt. Szívem szakadt meg. Olyan boldog voltam itt. Most miértnem lehetek boldog? -Gyere mennünk kell.-fogta meg a kezem Zayn. Hey, most hova visz? És miért siet? Megyek velük. Egy másik házban voltunk , ismeretlen volt. Megint egyedül voltam. Aztán megint elindultam valahova, én meg követtem. Mikor benyitottunk egy ajtón , ismerős érzés fogott el megint. De ez rossz volt, ugyanis Zayn csókolozott Perrievel. Már itt se lehetek boldog. Dühösen megindultam a lány felé és meg ütöttem az arcát, nem érzett semmit. Hát persze, hogy nem hiszen nem látnak. Ránéztem magamra és sírtam. Utána meg ránéztem Zayn-re meg Perrie-re és ők nevettek gonoszul. Kinevettek és ki gúnyoltak. Lerogytam a földre , oda mentem és megérintettem magam. Aztán éreztem valamit. Éreztem a könnyeket az arcomon , meg saját magamat éreztem. Most már egy ember voltam . Hallottam a gúnyos nevetésüket. El akarok menni!. Valaki segítsen!. *ÁLOM VÉGE* -Brooke! Kelj fel!.-rázott meg valaki. -Neee!.-ültem fel zokogva. -Csak én vagyok az! Brooke nézz rám!.-fogta meg az arcom Jessie. -Rosszúl vagyok!.-fogtam meg a fejem, a levegőt is alig birtam venni. -Semmi baj, itt vagyok!.-ölelt meg Jessie. Nem löktem el Jessiet , örültem , hogy itt volt. Lehet haragszok rá de ő mindig itt volt velem a rossz napjaimkor. -Nem kapok levegőt.-sírtam fáradtan és közben próbáltam a levegő vételemet egyenletesen venni. -Mi történt?.-fogta meg az arcom. -Már álmomban sem lehetek boldog. Kinevettek és ki gúnyoltak.-mondtam sírva. -Már megint drogoztál? Ezt nem hiszem el Brooke! Kérlek ne csináld ezt!-nézett rám Jessie kétségbeesetten. -Drogozni fogok érted? Így is szar az életem. Legalább elfelejteti velem a gondjaimat.-néztem rá ridegen. -Hagyd abba kérlek, én segítek neked. Most még le tudsz szokni róla, segítek neked.-nézett rám Jessie. -Ezen már nem lehet segíteni Jessie!-emeltem fel a hangom.-Menj ki légy szíves.-mondtam mérgesen. Felállt Jessie és kiment. Újra visszafeküdtem az ágyba, nem akartam aludni mert féltem , hogy újra ezt fogom álmodni. Ránéztem az órámra , hajnali három óra volt. Most már nem fogok aludni, holnap meg nem megyek dolgozni, fel fogok mondani. Nem fogok úgy dolgozni, hogy Zayn ott van a közelemben. Képtelen lennék ott dolgozni. De viszont agyalni se akarok mert csak rosszabúl leszek, akkor mit csináljak? Körül néztem a szobámba, összekéne pakolnom de nincs kedvem. Minek? A szemem rá szegeződött az éjjeli szekrényemre. Egy kép volt ott, nem is akármilyen kép. Megfogtam , Zayn meg én vagyok rajta. Ez a kép akkor készült mikor meg kérdezte tőlem, hogy lennék-e a barátnője. Gyönyörű este volt. Több ideig néztem a képet és elöntött a méreg. Meg fogtam és hozzá vágtam a falhoz. Gyülőlöm , vagyis meg próbálom gyűlölni. De nem nagyon megy. A gondolkozás is csak el szomorít, alszok inkább. Félek , hogy újra azt fogom aludni. *Reggel* A nap fényére keltem fel, elfelejtettem lehúzni a redőnyt. Most már így marad , nem fogok felállni, kettő napja , hogy nem láttam Zaynt. Hiányzik nagyon, látni akarom, de nem lehet. Neki ott van Perrie és szereti, engem már elfelejtett. Én már a múlt vagyok, egy kaland voltam számára , nem több. Tudom, hogy soha többé nem fogom már látni. Nekem lett igazam, elvették tőlem, könnyen vehettek el, mert sohasem kellettem igazán neked, hiába szerettelek, hiába foglak szeretni mindig olyan szerelemmel, amilyen csak egy van az életben, ez az én szerelmem kevés volt ahhoz, hogy megváltoztasson téged, és amikor majd belátod, hogy kár volt engem elengedned, akkor már késő lesz. Gondolkoztam fájdalmasan. Aztán halk kopogásra lettem figyelmes. Nem szóltam mert tudom , hogy Jessie az. És igen ő az. Reggelit hozott, tovább néztem a falat, nem akarok senkivel beszélgetni. Egyedül akarok lenni, csendben el szeretném gyászolni ezt a szerelmet. -Jó reggelt! Hoztam reggelit.- mosolygott Jessie. Ránéztem egy pillanatra és utána tovább néztem a falat. -Muszáj enned.-fogta meg a kezem. -Nem vagyok éhes, egyedül akarok lenni.-mondtam elhalt hangon. -Megértelek, de egy nap el kell őt felejtened.-ment ki Jessie.   Igaza van , de most könnyen beszél. Ha egyszer ő is ezt fogja érezni akkor majd megérti, hogy nem olyan könnyű. *Jessie szemszöge* Mi lesz így Brooke-val? Már előre látom ennek a következményeit, és borzalmas lesz. Én se fogom sokáig bírni, drogozik, el zárkózik a külvilágtól, ugyanabban a pózban fekszik. El hiszem , hogy most fáj neki, de talpra kell állnia , nem csinálhatja ezt. Tudom, hogy meg bántottam én is de nem akartam. Ez a szakítás még korai és nem értem miért kell elzüllenie. Lehet azért csinálja ezt mert már egyszer becsapták és kihasználták?. Ha igen akkor megértem, de akkor se kéne ezt csinálnia mert csak rosszabb lesz. A talpára kéne állnia és elfelejteni vagy élni tovább az életét. Csak ez neki most nem megy, dolgozni se jár. Dolgozáshoz visszatérve, ha ott van Zayn akkor lépjen ki vagy meg teszem helyette is, csak nem fog beszélni. Ez már most nehéz, hogy segítsek Brookenak ha nem engedi, már a szobája is kupis. Csörög a telefonom valahol. De hol?! A nappailiban szól. -Igen, tessék?.-szóltam bele -Szia Jessie, Zayn vagyok.-szólt bele félénken. -Mondjad mit akarsz?.-kérdeztem kicsit idegesen. -Találkozni szeretnék veled ma.-mondta ingerülten Zayn. -Miért?-kérdeztem. -Fontos lenne , légy szíves. -mondta kérlelően. -Jó, sejtem miről szeretnél beszélni.-sóhajtottam.- Mikor találkozzunk?.-kérdeztem fáradtan. -Öt perc és végzek gyere a stúdiohoz.-darálta le gyorsan. -Akkor indulok, Ott találkozunk.-tettem le. Nem fogok szólni Brookenak mert úgy se érdekelné, ugyan úgy nézné a falat. Fel vettem a cipőmet és már indultam is a helyre. Gyalogoltam mert szép idő volt. 20perces az út ezért gyorsan vettem a lépéseket. Fáradtan értem a kijelölt helyre, kint vártam , nem akartam bemenni. Na már itt is van. Borostás volt arca, a szemei alatt nagy karikák értetlenkedtek, arca nyúzott volt. Mint ha már napok óta nem aludt volna. -Hello.-köszönt fáradtan.-gyere menjünk a kocsihoz nem akarom, hogy meg lássanak.-fogta meg a karom Zayn. Beültem a kocsiba és meg vártam míg ő is beül. -Hova megyünk?.-kérdeztem. -Valami nyugodt helyre.-nézett rám. Nem mehettünk sokat, egy kis parkhoz értünk ahol alig voltak. Kiszálltunk és leültünk egy padra. -Hogy van?.-nézett rám aggodóan. -Rosszúl, nagyon rosszúl.-néztem rá. -Mi?.-emelte fel a fejét Zayn mérgesen.-Ugye nem tett kárt magában.-nézett rám félve. -Úristen még csak az kéne. Nem csinált semmit magával.-mondtam ingerülten. -Akkor mi van vele?.-bökte ki idegesen. -Mikor szakitottatok elment egy kocsmába és szerintem ott valaki adhatott neki drogot, kokaint. Az nap este full beállva jött haza, azt se tudta , hogy hívják összevissza beszélt. Másnap meg a fürdőszoba padlóján találtam rá sírva. Elmondta, hogy miért drogozik meg , hogy fáj neki és szeret téged, azt mondogatta , hogy el kell téged engedni. Aztán hallota a mi beszélgetésünket. Teljesen kikészült és elküldött engem meg téged a francba és utána kiviharzott a házból. Éjszaka megint drogozva jött haza , de a drogra ivott is ezért hamar kidőlt. Éjszaka sokáig fent voltam nem tudtam aludni, hallottam, hogy álmában sírva kiabál. Alig tudtam felébreszteni. Levegőt nem kapott,keservesen zokogott, hogy álmában sem boldog meg te kigúnyoltad és kinevetted. Ma is bementem a szobájába és csak fekszik , nézi a falat , gondolom jár az agya. Egy kép is össze van törve. Nagyon aggódok miatta Zayn! Nem mond semmit, magában emészti fel ezt az egészet. Ez még nagyon korai. Nem tudom, hogy mit csináljak.-mondtam kétségbeesetten. -Mit tettem!.-fogta meg a fejét Zayn . De én szeretem őt!.-nézett rám nyúzottan. -Hiába szereted Zayn! Átverted , már nem bízna meg benned. Tudom, hogy rosszúl fog esni amit most mondok, de muszáj ezt mondanom. Enged el őt. .-mondtam félve. -Nem!.-emelte fel a hangját.-Szeretem, muszáj látnom.-nézett rám ingerülten. -Hagyd békén! Így is ki van készülve, jobb lesz ha elfelejtitek egymást. -Jessie én el vagyok veszve nélküle. Hiányzik Brooke. Hiányzik az arca , a mosolya , az illata, minden hiányzik benne.-mondta szomorúan Zayn. -Elhiszem , de jobb lesz ha elfelejtitek egymást. Ezt elszúrtad Zayn. Most pedig megyek.-álltam fel. -Várj! Csak annyit mondj még nekem, szeret még?.-nézett rám csalódotta. -Mindennél jobban szeret téged.-mondtam keserű mosollyal.